„Sárköz” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
{{lásd|Sárköz (egyértelműsítő lap)}}
A '''Sárköz''' tájegység Magyarországon. Kistáj besorolású, határai: északon a [[Mezőföld]], keleten a [[Duna]], délen a [[Sárvíz (Fejér megye)|Sárvíz]], nyugaton a lösszel borított Dunántúli dombvidék Szekszárd-bátai része. A szűkebb értelemben használt ''Sárköz néprajzi kistáj'' fogalmáról lásd a [[Sárköz (néprajzi táj)]] szócikket!
 
==Földrajza==
*Az ártéri terület
*A töltésen kívüli ártér
*A terszokteraszok és a terasz szigetek közti rész
*Terasz-szigetek
*Teraszok
 
===Földtani felépítés===
A Sárközt fiatal, negyedkori üledékes kőzetek építik fel, amelyek vastagon (20-50 méter) rakódtak le, északról dél felé. A sok folyómeder felépítése eltér az állóvizekétől. A [[Duna]] árterén az iszap, a homok, valamint a homokos iszap váltogatják egymást és a lecsapolásnak közönhetőenköszönhetően keletkező kiváló minőségű zsíros talaj a Sárköz gazdaságának főforrása.
 
A Kárpát-medence területén húzódó [[Variszkuszi hegységrendszer]] a táj vonalainak kiépítésének adta meg az első lépést. A süllyedésben részt vett gránit-rög a [[miocén]]ba kiemelkedett és szárazulattá vált. A rátolódott [[triász]] és [[Pannon-tenger|pannon]]-rétegek az Alföld süllyedésében nem vettek részt, így fennmaradtak.
*homok
*kavics
*sóder
 
Megmunkálással hasznosítható még a:
A Duna árvizei kora tavasszal (jeges [[árvíz]]) és kora nyáron („[[árvíz|zöldár]]”) hozzák létre a legmagasabb vízállást a hullámtérben, a legalacsonyabb vízállás nyár végén–ősszel van. A védgátakon kívüli területekről a belvizeket mintegy 400 km-es csatornahálózat vezeti le, a víz átemelését a Dunába két nagy teljesítményű szivattyútelep végzi. A Duna árvizei visszaduzzasztó hatásának ellensúlyozására a [[Sió]] torkolatában árvízkapu létesült.
 
A Dunán való átkelést a bajai közúti és vasúti híd, valamint kompjáratok biztosítják. Az M9-es autópálya építésével egyidejűleg új híd létesült, a Szent László híd, a Sió-torkolat közelében.
 
A területen sok (36) kisebb-nagyobb állóvíz található, ezek többsége (26) holtmeder (morotva), de a tavak is valaha folyómedrek voltak. A legnagyobb morotvák: a [[Faddi Holt-Duna]] (182 ha területű), a tolnai kettős holtág (Tolnai Holt-Duna) (az északi területe 112,5 ha, a déli holtágé 168,7 ha) és a bogyiszlói holtág (Bogyiszlói Holt-Duna).
A Sárköz, mint peremtáj nemcsak felépítésben, szerkezetében, morfológiájában határ, hanem éghajlatilag is. A napfénytartam: 2000-2050 óra/év között alakul. Ez a terület pedig az ország egyik legnapsütöttebb része. A kistáj éghajlata mérsékelten meleg–mérsékelten száraz. Az éghajlati–időjárási elemek (a hőmérséklet, a napfénytartam és a csapadék) átlagértékei a déli területeken általában magasabbak, mint a északin. Az évi középhőmérséklet északi részén 10,5 °C, a délin 10,6–10,7 °C. A csapadék évi mennyisége 600–650 mm.
 
A növénytermesztés számára nagyon kedvező, hogy az április 1-je és a szeptember 30-a közötti időszak középhőmérséklete 17,2–17,3 °C, a tavaszi fagyok általában április elején megszűnnek, az őszi fagyok pedig többnyire csak október végén jelentkeznek.
 
Telente sokévi átlagban 33–35 napig borítja hó a talajt, a hótakaró legnagyobb vastagsága 23–25 cm. Uralkodóan északnyugati szél fúj, utána leggyakoribb a déli szél.
==Történelem==
{{csonk-szakasz}}
A Sárköz tulajdonképpen az [[Alföld]] nyúlványa a [[Tolnai-dombság]]ban. Aljzatát a két folyó töltött fel – főképp a Sárvíz, amely iszapos hordalékát nem tudta elvinni a Dunába, hanem itt rakta le.
A Sárköz keleti szélén folyó Duna a szabályozása előtt szeszélyesen kanyargott, sűrűn váltogatva medrét és így széles sávban kísérte holtágakkal össze-vissza szabdalt ártér; a nyugati felét pedig a [[Sárvíz (Fejér megye)|Sárvíz]], valamint a Báta és [[Kis-Duna]] kanyargó ágai szelték keresztül-kasul, amelyek a maguk hordta iszap és sártengerben alig találtak utat a Dunába. Ezeknek a folyóknak az áradása minden évben bekövetkezett – néha többször is –, és ilyenkor beláthatatlan területek kerültek víz alá.<ref name="kovacs54" />
 
===Őskor===
A terület legkorábbi emberi leletei a fiatalabb [[neolitikum]]ból (csiszoltkő-korszakból) valók: az ősember a hegyek lábánál és a régi Sárvíz partján telepedett meg, elsősorban [[halászat]]tal és vadászattal foglalkozott. A telepektől kissé távolabb vadfogó vermeket tártak fel, a [[lengyeli kultúra|lengyeli]] és [[péceli kultúra]] ([[Baden]]) leletei kerültek elő, feltűntek az első festett cserépedények is.
 
===Ókor===
A [[bronzkor]] embere már mélyen behatolt a mocsárvilágba. A Sárköznek szinte minden kiemelkedő pontja lakottá vált, s ezeken lakóhelyek nyomai, urnatemetők és hamvasztásos sírok kerültek elő.<ref name="katonaimre">{{cite book|last=Katona|first=Imre|title=Sárköz|location=Budapest|year=1962}}</ref>
 
E tájon a [[kelták|kelta]] volt az első, név szerint is ismert nép. A Sárköz peremén nagyobb települések létesültek. Amikor a rómaiak a Krisztus utáni első században birtokukba vették a Dunántúlt, különös fontosságot nyert e terület, mivel a dombsor alján építették meg azt a főutat, amely [[Aquincum]]ot ([[Óbuda (városrész)|Óbuda]]) [[Mursa|Mursával]] ([[Eszék]]) kötötte össze és [[Róma|Rómába]] vezetett. Kiépültek az utak, az erődrendszer, tovább fejlődött a gazdasági élet is.<ref name="katonaimre"/>
 
===Kora középkor és honfoglalás===
Az [[5. század]]tól rövid időközökben különféle nomád népek követték egymást: a Sárközben legeltettek és halásztak, és az ide nyíló völgyekben temették el halottaikat. Kerültek elő [[hun]] és [[avarok|avar]] leletek is. A honfoglaló magyarok feltehetően egy aránylag sűrűn lakott, szláv–avar lakosságú területet hódítottak meg, maga a sárközi mocsárvilág azonban lakatlan volt.
 
A mocsarak természetes védelmében a [[Dunántúl]] egyik legnagyobb [[szláv népek|szláv]] népcsoportja húzódott meg: itt érte meg (talán az avarokkal elvegyülve) a honfoglalást.
 
A [[honfoglalás]] korában a Sárköz a fejedelmi [[Megyer törzs]] szállásterületének legdélibb csücske lehetett, a mocsárvilág természetes választóvonalként határolta el a délebbre települt [[Botond törzs]]től.<ref name="kovacs54">{{cite book|last=Balázs Kovács|first=Sándor|title=Fejezetek Sárpilis történetéből|location=Szekszárd|year=2006}}</ref>
A pogánylázadások leverése és nemzetségi társadalom felbomlása után a Sárközt egyházi adománybirtokként a [[pécsvárad]]i, [[szekszárd]]i és [[Báta|bátai apátság]], valamint a váci káptalan kapta. Az apátságok birtokai széles sávban úgy helyezkedtek el egymás felett a Duna mentén, hogy a birtoktestek kiterjeszkedtek az árterületre és a dombvidékre is, azokat összekötötték, egybefoglalták. Ez az elv a középkor folyamán abban is kifejezést nyert, hogy birtokcsere, zálogosítás stb. alkalmával az ártér és dombvidék falvait összetartozó részként kezelték. A középkorban a szorosan vett Sárközhöz, azaz a Sár és Duna közti területhez szorosan kapcsolódott a Sárvíz és a szőlőhegyek közti, a belső területekkel szervesen összefüggő, teraszos terület.
 
A középkorban az elmocsarasodás mesterséges okai felerősödtek: főleg a földművelés térhódításával nőtt meg a malomgátak száma. A folyó egész szélességén keresztülfektetett rőzsegátak akadályozták a víz szabad folyását, és a gátak mögött felduzzasztották a folyót. A megrekedt vízből lerakódó hordalék elzátonyosította és elsekélyesítette a medret. A víz gyakran áttörte partjait, és elárasztotta kétoldalt a környéket. Melegebb időben leapadt ugyan a vízszint, de a mélyebb területeken rengeteg tócsa, láp, zsombék, nádas és mocsár maradt vissza.<ref name="kovacs54" />
 
==Forrás==
*[[Györffy György]]: Besenyők és magyarok. Bp. 1940.
*[[Katona Imre]]: Sárköz. Bp., 1962.
*[[K. Balog János]]: Évszázadokon át. Tolna megye történeti olvasókönyve I. Szekszárd, 1978.
*[[Pataki József (tanár)|Pataki József]]: A Sárköz gazdaság- és településföldrajza. Pécs, 1936.