Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
 
== Előzmények ==
A magyar állam az oszmán-törökökkel a [[14. század]] második felében ütközött meg először. Akkori uralkodónknak, [[I. Lajos magyar király|I. Lajos]]nak nem volt aktív válasza az oszmán terjeszkedésre, még annak ellenére sem, hogy a török [[1345]]-ben átlépte a [[Dardanellák]]at, igen gyorsan előretörve az egymással harcoló és központilag is gyenge államok területén, mint amilyen a [[Bizánci Birodalom]] volt. Támadásaik legfőképp azokat a területeket érintették, melyeket a magyar királyok már évszázadok óta hagyományosan hűbéreseiknek tekintettek. Lajost a [[Magyarország 1957–1989 között|Kádár-korszak]] történetírása hibáztatta, mert kezdettől fogva elhanyagolta a török veszélyt és inkább törődött a [[szerbek]], [[bolgárok]], vagy havaselveiek hűbéri függésének kikényszerítésével, azonkívül az [[olaszok]] elleni hadjáratokkal.<ref>'''Szakály F.:''' A török-magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365-1526), 14. old.</ref> Napjainkban Lajos király török-politikája új, reálisabb értelmezést nyert. A király nem láthatta előre, hogy mekkora veszélyt rejt az Oszmán Birodalom előretörése, mert ekkor még korántsem mutatott komolyabb agressziót, s a hódításait rendszerint a [[Fekete-tenger|Fekete-]] és a [[Görögország|görög]] tengerek mellékén hajtotta végre, főleg [[Bulgária]] partjainál. Közvetlen török támadás az [[1370-es évek]] közepéig nem érte Magyarországot, de még az első betörés sem volt túlzottan komoly.
 
A század végére, amikor az új magyar királyok, mint [[Zsigmond magyar király|I. (Luxemburgi) Zsigmond]] komolyabb figyelmet szenteltek a török veszélynek, addigra a birodalom eléggé megerősödött ahhoz, hogy kétízben is jelentős győzelmet arasson a magyarokon, akik mögött kiterjedt és szemmelláthatóan erős szövetség állt ([[nikápolyi csata|Nikápoly (1396)]]; [[Várnai csata|Várna (1444)]]). Azt, hogy a török megtörését a Magyar Királyság nem viheti egymaga keresztül, Mátyás király mérte fel a legjobban, ezért nem kergetett elérhetetlen álmokat, mint elődei, akik egyetlen hadjárattal próbálták elűzni a muszlim hódítókat Európából. Mátyásnak bár erős hadserege volt, de a király tisztában volt azzal, hogy ennek fenntartása tetemes anyagiakat emészt, ezért hiába a modern haderő, az Oszmán Birodalommal akkor is hosszú és kimerítő háborút kell vívni, ha meg akarja törni és a magyar hadtáp területek hamar kimerülnének, emiatt látta indokoltnak Mátyás Cseh- és MorvarországMorvaország meghódítását, valamint a német császári cím elnyerését, mely hatalmas területekkel gyarapodva, Mátyás biztos hátországgal indulhat apja álma, a török kiűzésének megvalósítására. Történészek szerint a törökök féltek a fekete seregtől, de tulajdonképpen vártak arra, ha egyszer előbb vagy utóbb ez a katonai erő megsemmisül, vagy feloszlik, akkor elkezdhetik Magyarország tényleges meghódítását.<ref>Magyarország hadtörténete 1. 118. old.</ref>
 
=== Oszmán sikerek a Közel-Keleten és Afrikában ===
A magyarok és a csehek közti perszonálunió utóbbi félre nézve nagyon előnytelen volt, mert a török elleni védekezés céljából külön adót vetettek ki rá. De az éves jövedelem nem érte el az [[1490]] előttit (maximum 200&nbsp;000 forintot), annyira volt legfeljebb elég, hogy a [[Buda (történelmi település)|budai]] királyi palota fényét megőrizzék.
 
A király aligha ismerte az országot, bizonyítja mindezt, hogy Budán tartotta fenn székhelyét és állandóan országgyűléseket hívott össze. Az őt támogató bárókat nagy birtokokkal honorálta, ezzel azonban a királyi birtokok csökkentek, ami nem pusztán a királyi jövedelmek, hanem a király tekintélyének apadását is maga után vonta. Ulászló kénytelen volt kölcsönöket felvenni, ezekre fedezetként zálogot adott, azonkívül béreket és adómentességet adott egyes birtokosoknak. De a jövedelem nem nőtt semmilyen új intézekedésintézkedés hatására sem és az államháztartás sok pénzt nyelt el.
 
Ulászlónak emellett saját költségén kellett megvédeni az országot a töröktől, külországi hadjáratokra nem kötelezhette a nemességet. Azok a birtokosok, akikre katonaállítást róttak ki, sok esetben maguk címén szedték be az adót, hogy fegyveres erőiket tartsák fönn.<ref>Többször előfordult, hogy az így befolyt adót elköltötték más célra.</ref>
A végeken [[1514]]-ben körülbelül 7500 katona tartózkodott, de csak akkor kaptak zsoldot, ha háború volt. Békeidőben ún. ''„készenléti pénz”''-t fizettek nekik, amely részben takarékossági célokat szolgált. A várak tüzérsége szintén elavult, falai omladoztak, emiatt aligha bírhatták volna az új, nagy kaliberű ágyúk tüzét.
 
Ulászló két ízben harcolt a törökök ellen ([[1491]]–[[1495|95]]; [[1500]]–[[1504|04]]).<ref>Utóbbi esetben a [[pápa (egyházfő)|pápa]], a [[Francia Királyság|francia király]] és [[Velencei Köztársaság|Velence]] támogatásával, de nem ért el semmit. Markó L. 74. old. Velencét [[1499]] óta szorongottaszorongatta a török flotta, ezért vette rá a magyar királyt a beavatkozásra. '''Kosáry D.:''' Magyarország külpolitikai helyzete Mohács előtt, 102. old.</ref> A keresztény világban tovább élt a török elleni nagy ''„támadó hadjárat,”'' ami nem sok realitást tartalmazott már. A háborút sürgető országok a feladat nehezét gyakorta a magyarok vállára akarták helyezni és az elképzelés megvalósítására sem adtak megfelelő segítséget soha. Mátyás is jól látta, hogy Magyarország egymaga nem képes legyűrni az egyre kiterjedtebb birodalmat, de nem is törekedett arra, hogy jobb belátásra bírja a többi országot. Ezért törekedett Csehország és Németország megszerzésére, hogy saját vezetése egy biztos hátországot teremtsen velük, s ha nem is ő, hanem utódja elindul a török kiűzésére.
 
Az oszmán-törökök megtörését célzó ''„egyetlen hadjárat”'' elképzelését a pápa, a [[Velencei Köztársaság]] és a [[Franciaország uralkodóinak listája|francia király]] szavakkal támogatta, érdemben most sem cselekedtek az ügyért semmit.
[[június 14.|Június 14-én]] az ezúttal [[Speyer]]ben tartott birodalmi gyűlésre Lajos király [[Nádasdy Tamás]]t küldte el, akit [[július 28.|július 28-án]] azzal az ígérettel bocsátottak el, hogy 4000 katonát fognak megszavazni, melyből nem jutott egy sem Magyarországra.<ref>Követeket is szándékoztak küldeni, de ezek megbízólevelét csak [[augusztus 26.|augusztus 26-án]], három nappal a mohácsi csata előtt állították ki. Kosáry D. 126. old.</ref>
 
Tomori javaslatot tett hevenyészett erődítményeket emelésére a Száva partján, amelyekkel késleltetni tudnák a törökök előrenyomulását, de nem került erre sor, mert még ezt is költségesnek vélték. [[június 30.|Június 30-án]] a török elérte a Száva torkolatát, ahol arra számított, hogy magyar sereggel talákoziktalálkozik majd. Szulejmán eleinte még nem gyanakodott, úgy vélte, hogy a túlparton találkozik a magyar haderővel.
 
A mozgósító parancs késve, [[június 23.|június 23-án]] ment szét. A nemesség a király hadbalépése nélkül azonban nem volt hajlandó a nádorral a folyó átkelőhelyét megvédeni. [[július 2.|Július 2-ára]] a tolnai táborban meg kellett volna jelenniük a nemeseknek, de akarácsak [[1521]]-ben, megint csak a király volt ott, bár jelezték neki többször is, hogy a had az aratások miatt nem fog egyhamar összeállni. A Szávánál egyedül csak Tomori figyelte a törököket kétezer fős sereggel, mikor azonban a ruméliai erők átkeltek [[július 2.|július 2]]-[[július 4.|4]]-én, a túlerővel szemben visszavonult.<ref>Mindezekből világosan az szűrhető le, hogy a magyar vezetők nem tettek még most sem akármit az ország érdekében, vagy akár a külpolitikai elszigeteltséget megszüntetésére.</ref>
69 449

szerkesztés