„III. Henrik kasztíliai király” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (jj)
III. Henriknek a következő évben, 1394-ben, lázadással kellett szembenéznie: Alfonz Henrik (Alfonso Enríquez) (1355 – 1395), Noreña grófja, [[II. Henrik kasztíliai király|II. Henrik]] (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – a házasságon kívül született fia, egy nemesi csoport élén, fellázadt a király ellen. Csatlakozott hozzá féltestvére, Frigyes (Fadrique) (1360? – 1394), Benavente hercege, és az unokatestvérük, a tisztségétől megfosztott Pedro Enríquez is. A szervezkedést támogatta [[Kasztíliai Eleonóra navarrai királyné|Eleonóra]] (1363 körül – 1416) navarrai királyné, III. Henrik nagynénje (II. János húga), [[III. Károly navarrai király|III. Károly]] (1361 – 1425) navarrai király ([[Évreux-ház]]) felesége is. III. Henrik gyorsan cselekedett: Frigyes herceget elfogatta (ő – még 1394-ben – fogságban meghalt); Eleonórának 1395-ben vissza kellett térnie Navarrába; Alfonz Henriknek pedig Franciaországba kellett menekülnie<ref> Alfonz Henrik gróf 1395-ben meghalt, a források többsége szerint Franciaországban, de van olyan feltételezés is, hogy Portugáliában hunyt el; a grófnak portugál felesége volt.</ref>. Pedro Enríqueznek a király megbocsátott. A felkelők legyőzésével III. Henrik a királyi hatalmát megszilárdította; és belekezdhetett az államszervezet reformjába.
 
1396-ban – az 1389-ben megkötött fegyverszünetet megsértve – [[I. János portugál király|I. János]] (1358 – 1433) portugál király ([[Avis-ház]]) váratlanul Kasztíliára támadt. Ekkor Juan García Manrique, Santiago de Compostela érseke, azt javasolta a portugál uralkodónak, az ország nemeseiből alakítson egy ligát III. Henrik ellen. Ez a korszak ugyanis a nagy nyugati egyházszakadás korszaka is, ekkor regnált a római IX. Bonifác pápa és az avignoni XIII. Benedek ellenpápa; és a pápaság kérdésében az érsek és III. Henrik teljesen más álláspontot képviseltek. 1397-ben azonban Diego Hurtado de Mendoza (1367 – 1404), Kasztília admirálisa<ref>Az admirálisnak Pedro González de Mendoza (1340 körül – 1385), I. János főudvarnagya (a korszak egyik kasztíliai költője) volt az apja. III. Henrik apja, I. János király, az ő önfeláldozásának köszönhette megmenekülését a kasztíliaiak számára katasztrófát jelentő, 1385. évi, aljubarrotai csatából. – Juan Hurtado de Mendoza, III. Henrik főudvarnagya, az admirális távolabbi rokona volt.</ref>, legyőzött egy portugál flottát; biztosítva a tengeren a kasztíliai fölényt. Juan García Manrique Portugáliába emigrált, ahol I. János király – először – Braga érsekéve tette (1397). A következő évben (1398) Ruy López Dávalos, a „Condestable de Castilla”, kiűzte a portugálokat Kasztíliából, sőt, portugál területre lépett, és még ebben az évben Kasztília és Portugália – a kasztíliaiak számára előnyőselőnyös feltételekkel – fegyverszünetet kötöttek.
 
Kasztília megerősödését III. Henrik expanzív külpolitikában kamatoztatta.
 
==Házassága és gyermekei==
III. Henrik 1388-ban házasságot kötött [[Lancasteri Katalin kasztíliai királyné|Lancasteri Katalin]] (1372 – 1418) hercegnővel; a szertartást 1393-ban formálisan megismételték. A feleségének az apja a [[Plantagenêt-ház]]ból származó [[Genti János lancasteri herceg|John of Gaunt]] (1340 – 1399), ''Lancaster'' hercege, [[III. Eduárd angol király|III. Edward]] (1312 - 1377) [[Anglia|angol]] király fia. A feleségének az édesanyja a herceg második felesége, Konstancia (1354 – 1394), az [[Burgundiai-ház|Ivreai-Burgundiai házból]] származó [[I. Péter kasztíliai király|I. Péter]] (1334 – 1369) [[kasztília]]i királynak María de Padillától (1334 körül – 1361) született, idősebbik leánya.
 
Gyermekeik: