„Magyar–török háború (1521–26)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a Helyesírási javítások (7. csoport: egybeírás/különírás) kézi ellenőrzéssel (Részt vevő mint melléknév és részt vesz két szóba) |
||
194. sor:
[[augusztus 2.|Augusztus 2-ára]] kihirdették újabb országgyűlés összehívását, amely a béke, vagy a háború kérdését döntötte volna el, de közbe jött Szulejmán hadüzenete.
Magyarország nem készült fel a háborúra, mert a megfelelő anyagi és katonai hátterek nem voltak biztosítottak, katonaság még a várakban is kevés volt. A hadkiegészítés továbbra is hagyományos [[nemesi felkelés]]ből (az ''inszurrekció''-ból) állt, melynek felszereltsége a
Katonaállítási kötelezettségének több főúr és főpap nem volt hajlandó eleget tenni, akik pedig igen, azok nem az előírt létszámú fegyverest állítottak ki, s az ezekre kiutalt pénzt elsikkasztották. Több esetben önhatalmúlag vonták vissza katonáikat a főurak a háborútól!<ref>Magyarország hadtörténete, 152. old.</ref> Megtartották ugyan a közfelkelés intézményét (noha erről elég rossz tapasztalatok maradtak [[1514]]-ből), de ez csak létszámgyarapításra szolgálhatott mindössze, s végszükség esetén vetették volna be. Amellett fegyverforgatásban járatlannak számított, nem rendelkeztek felszereléssel, s a harcban nagyon könnyen megfutamodhattak, a sereg többi részében is rendbonntást és káoszt idézve elő. Noha megmaradt a telekkatonaság intézménye, de [[1490]] óta csak csökkentették a kiállított telekkatonák létszámát a nemesek. [[1463]]-ban száz porta után még 10 katonát kellett kiállítani, [[1498]]-ban már mindössze hármat és [[1518]]-ban is csak ötöt.<ref>Magyarország hadtörténete, 153. old.</ref> Sőt a telekkatonákból az urak olykor saját bandériumaikat töltötték fel!<br />
[[1500]]-ban a bácsi hadiszemlére kirendelt 10 000 lovasból négyezernek nem volt fegyvere! A nemesi katonák gyakorta méltóságukra hivatkozva nem lettek volna hajlandók kiállni alacsonyabb rangú ellenséges vitézekkel, csakis azonos állású tisztekkel.
264. sor:
A nürnbergi birodalmi gyűlésen a magyar küldöttség minden erejével azon volt, hogy rávegye a németeket megígért huszonötezer fős had csatasorba állítására, a cseh hadsereg bevetésére és a többi keresztény állam segítségül hívására. Az egyik küldött [[Macedóniai László]] – hivatkozva részben Szulejmán rhodoszi hadjáratára –, kifejtette, hogy a törökök nem kizárólag Magyarország meghódítására törekszenek. Az ország megsegítése mellett kardoskodott [[Francesco Chieregati]] pápai nuncius is. A gyűlés [[december 22.|december 22-éig]] halogatta a válaszadást és végül megint csak egy kisebb kontingenst (4000 főt) ígért, amit [[május 25.|május 25-ére]] [[Sopron]]ba irányít, hogy utána a magyar és horvát várak őrségét erősítsék meg velük. A németek figyelme az [[Itáliai háború (1521–26)|itáliai háborúra]] terelődött. A németek nem sejtették, de talán nem is vették komolyan mi is Szulejmán valódi célja. A törökkel szintén hadban álló Spanyolország is inkább Franciaországot tekintette fő ellenfelének.<ref>Ferenc, a ''„legkeresztényibb király”'' ráadásul egyre csak biztatta a török szultánt a Habsburgok hátbatámadására, amellyel tulajdonképpen a Magyarország leigázására is irányította. Magyarország Képes Története, 66. old.</ref><br />
Lajos fáradozása némi eredményt mutatott Csehországban, de a cseh rendek abban az esetben harcoltak volna Szulejmán ellen, ha az Prágát fenyegeti. Mindeközben Prágában [[Ártándi Pál]] igyekezett meggyőzni a királyt a hazatérésre, addig itthon a következő évi országgyűlést háromszor halasztották el és csak [[május 4.|május 4-én]] nyitották meg, két nappal azután, hogy Lajos hazajött. Zsigmond lengyel király a békekötésre tett javaslatot,<ref>A lengyel király hadban állt a [[Krími Tatár Kánság]]gal, amelynek oldalán gyakran harcoltak reguláris török ezredek, lekötötte továbbá az orosz háború, s a [[Német Lovagrend]] elleni harc és az V. Károly német-római császárral való szembenállás is.</ref> ellenkező esetben, a szükséges áldozatok meghozását szorgalmazta. A lengyel indítványt nem fogadta el a magyar állam.<ref>Kubinyi A. 66. old.</ref> És mivel a török megsemmisítésére sem volt lehetőség, ezért az egyik mód az lett volna most is, hogy a törököket ráuszítják Stájerország, Krajna és Karintia területére, ahogy Mátyás is tette. Ez viszont a magyar-német viszony megromlását vonta maga után, különösképp mert Miksa császár a törökök ellen a [[15. század]] második felében vívott határháborúkban Ausztriát is
II. Lajos végül kész volt olyan döntést hozni, hogy adót fizet és átengedi a törököket Ausztriába, de az pápai és császári diplomácia megakadályozta.<ref>Kubinyi A. 67. old.</ref> A magyar vezetés ezért is döntött [[1523]]-ban és [[1525]]-ben is a háború folytatása mellett, de úgy, ha az osztrákok és a lengyelek is bekapcsolódnak.
| |||