Főmenü megnyitása

Módosítások

796 bájt hozzáadva ,  4 évvel ezelőtt
a
A születő dzsessz központja ekkor a New Orleans-i Basin Street-környéki piros lámpás negyed, azaz ''Storyville'' volt.
 
[[New Orleans]] városa és környéke hosszú idő óta volt a helyi zenei élet központja. Az ott élő afrikaiak, európaiak és latin-amerikaiak mind hozzáadtak valamit a gazdag zenei örökséghez. A francia és a spanyol gyarmati területeken a rabszolgáknak több lehetőségük volt a kulturális önkifejezésre, mint az angol gyarmatokon – amikből az [[Amerikai Egyesült Államok]] is kialakult. Az afrokubai és brazil zene épp amiatt épül ütősökre és nem dallamhangszerekre, mert ezeken a területeken a rabszolgák szabadabban játszhatták saját, afrikai eredetű zenéjüket. [[Protestáns]] közösségekben az afrikai zenét egyértelműen [[pogányság|pogánynak]] titulálták és elnyomták, míg [[Louisiana]]-ban (ami francia gyarmat volt) szabadon gyakorolhatták azt. Az [[1830-as évek]]ig a [[New Orleans]]-i Congo Square-en megtartott afrikai zenei fesztiválokat érdeklődő fehérek is látogatták és az ott elhangzott dallamok és ritmusok beleszövődtek [[Louis Moreau Gottschalk]] fehér (kreol) komponista szerzeményeibe is. A rabszolgákon túl [[New Orleans]]-ban élt [[Észak-Amerika]] legnagyobb szabad színes bőrű közössége, akik közül sokan büszkék voltak a képesítésükre és európai hangszereket használtak egyaránt saját és európai dallamokhoz is.
A [[19. század]] végére a város lett a népszerű zenészeket összefogó, [[New York]]-i [[Tin Pan Alley]] területi központja ahol a fiatal ragtime és egy jól megkülönböztethető, új zenei stílus indult fejlődésnek. Visszaemlékezések szerint a fejlődés kulcsfigurája a kitűnő trombitás, [[Buddy Bolden]] és zenekara volt. Bolden volt az első, aki blues-t és népzenét énekelt húros hangszerekkel vagy szájharmonikával kísérve, majd átültette ezt rézfúvósokra is. Bolden zenekara folyamatosan blues-t és hasonló ritmusokat játszott állandóan variálva a dallamot (improvizálva), hogy a pillanatnyi célnak megfeleljen, és ezzel akkora szenzációt keltettek, hogy igen hamar sok utánzójuk akadt. A 20. század elejének [[New Orleans]]-ba látogató utazói gyakran megjegyezték, hogy a helyi zenekarok olyan energiával játsszák a ragtime-ot, ami máshol nem hallható. Olyan elemek tették egyedivé a New Orleans-i stílust a többi ragtime zenével szemben, mint a szabadabb ütemkezelés. Máshonnan érkezett ragtime zenészek "elkoptatták" volna a hangokat azáltal, hogy kétszer ugyanúgy lejátsszák őket, amíg a helyiek bonyolult improvizációs technikával a hangokat a ritmustól mindig egy kissé elcsúsztatva játszották (érdemes összehasonlítani például [[Jelly Roll Morton]] és [[Scott Joplin]] zongorajátékát). A New Orleans-i stílusban játszók a blues sok elemét is átvették, beleértve a hajlításokat, blue note-okat és a hangok elkenését, amely technikákat korábban nem alkalmazták az európai hangszereken.
 
A stílus kezdeti korszakának kulcsfigurái voltak a fekete [[Freddie Keppard]], aki Bolden iskoláját követte, Joe [[King Oliver]], aki még Boldennél is blues-osabban játszott és a harsonás [[Kid Ory]], aki a város legjobb zenészeit felvéve zenekarába segített kikristályosítani a stílust.
A [[19. század]] végére a város lett a népszerű zenészeket összefogó, [[New York]]-i [[Tin Pan Alley]] területi központja ahol a fiatal ragtime és egy jól megkülönböztethető, új zenei stílus indult fejlődésnek.
 
Az új zene fiatal fehéreket is megérintett, különösen az emigráns munkásosztály gyermekeit, akik lelkesen csatlakoztak. [[Papa Jack Lane]] vezette azt a multi-etnikumú zenekart, amelyben annak két évtizedes fennállása alatt az összes jelentős fehér (és számos nem fehér) New Orleans-i zenész megfordult.
Visszaemlékezések szerint a fejlődés kulcsfigurája a kitűnő trombitás, [[Buddy Bolden]] és zenekara volt. Bolden volt az első, aki blues-t és népzenét énekelt húros hangszerekkel vagy szájharmonikával kísérve, majd átültette ezt rézfúvósokra is. Bolden zenekara folyamatosan blues-t és hasonló ritmusokat játszott állandóan variálva a dallamot (improvizálva), hogy a pillanatnyi célnak megfeleljen, és ezzel akkora szenzációt keltettek, hogy igen hamar sok utánzójuk akadt.
[[File:New Orleans 1977 - Bourbon Street at St Louis in the French Quarter.jpg
 
|thumb|Al Hirt legendás klubja a Bourbon és a St. Luis utca sarkán]]
A 20. század elejének [[New Orleans]]-ba látogató utazói gyakran megjegyezték, hogy a helyi zenekarok olyan energiával játsszák a ragtime-ot, ami máshol nem hallható.
 
Olyan elemek tették egyedivé a New Orleans-i stílust a többi ragtime zenével szemben, mint a szabadabb ütemkezelés. Máshonnan érkezett ragtime zenészek "elkoptatták" volna a hangokat azáltal, hogy kétszer ugyanúgy lejátsszák őket, amíg a helyiek bonyolult improvizációs technikával a hangokat a ritmustól mindig egy kissé elcsúsztatva játszották (érdemes összehasonlítani például [[Jelly Roll Morton]] és [[Scott Joplin]] zongorajátékát). A New Orleans-i stílusban játszók a blues sok elemét is átvették, beleértve a hajlításokat, blue note-okat és a hangok elkenését, amely technikákat korábban nem alkalmazták az európai hangszereken.
 
A stílus kezdeti korszakának kulcsfigurái voltak a fekete [[Freddie Keppard]], aki Bolden iskoláját követte, Joe [[King Oliver]], aki még Boldennél is blues-osabban játszott és a harsonás [[Kid Ory]], aki a város legjobb zenészeit felvéve zenekarába segített kikristályosítani a stílust.
 
New Orleans mulatónegyedében, a Bourbon streeten játszott a legendás Al Hirt. 1957-től 1983-ig működött a klubja a St. Luis utca sarkán. Hirt és zenekara játszott egy John F. Kennedy elnöki beiktatásának tiszteletére adott bálon Washingtonban, 1961. január 20-án. Az életszerető, nagyvonalú muzsikus milliókat szórakoztatott a dzsessz fénykorában. Az amerikaiak nemzeti hőse volt. Gyakran fellépett az énekes Ella Fitzgerald-al, Chet Atkins gitárossal. Hirt felvételeit rendszeresen játszották a rádióban, állandó vendége volt az Ed Sullivan, Andy Williams, Perry Como Show-nak és a Bell Telephone Hour-nak.
Az új zene fiatal fehéreket is megérintett, különösen az emigráns munkásosztály gyermekeit, akik lelkesen csatlakoztak. [[Papa Jack Lane]] vezette azt a multi-etnikumú zenekart, amelyben annak két évtizedes fennállása alatt az összes jelentős fehér (és számos nem fehér) New Orleans-i zenész megfordult.
 
=== Más területek stílusai ===
2 537

szerkesztés