„Paldiski” változatai közötti eltérés

 

== Története ==

A települést a [[svédek]] alapították a [[17. század]]ban, majd [[1716]]-ban az [[oroszok]] kezdtek nagyszabású tengeri erőd és hadikikötő építésébe. [[1870]]-ben épült ki a várost [[Szentpétervár]]ral összekötő vasút. Lakosságát [[1940]]-ben, az első [[Szovjetunió|szovjet]] megszállás idején kitelepítették a Paldiskiba tervezett haditengerészeti támaszpont miatt. [[1944]]-ben a [[németek]] nagy részét felégették. A [[hidegháború]] évtizedeiben zárt város volt az ott található atom-tengeralattjárók üzemanyag-feltöltő támaszpontja és személyzetük kiképzőközpontja miatt. A 22 hektárt elfoglaló paldiski kiképző központ a legnagyobb ilyen jellegű létesítmény volt a Szovjetunióban. Az oktató központban egy [[667B tervszámú tengeralattjáró|667B Murena]] és egy [[659-es tervszámú tengeralattjáró|659]] típusú atomtengeralattjáró makettje volt felépítve, mindkettő működő [[atomreaktor|atomreaktorral]]. A központ két atomreaktorát 1989-ben állították le véglegesen, de a képzés egészen 1993-ig folytatódott az objektumban. [[1994]]-ben, a szovjet csapatok kivonulásakor a reaktorokból kiemelték a fűtőelemeket és 1994 októberéig elszállították Oroszországba. Paldiskiból 1994. augusztus 31-ig távoztak az orosz csapatok, de a reaktorok és a berendezések leszerelésére egy pár száz fős kontingens ott maradt. Az orosz katonák 1995 októberében távoztak végleg, ekkor került a központ észt ellenőrzés alá. A romos épületeket napjainkra lebontották és a területet megtisztították a nukleáris szennyeződésektől. A két ottmaradt, kiürített atomreaktor főlé egy vasbeton védő építményt (szarkofágot) építettek. A szovjet időszakban 16 ezer fős katonai személyzetnek adott otthont a város, majd a szovjet csapatok kivonása után a lakossága száma jelentősen lecsökkent.