„Agence Havas” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Helyesírási javítások (7. csoport: egybeírás/különírás) kézi ellenőrzéssel (Részt vevő mint melléknév és részt vesz két szóba)
15. sor:
A Charles-Louis Havas által alapított ügynökség az 1930-as évekig virágzott, ekkor azonban a [[rádiózás|rádió]] elterjedése, vagyis a korábbinál jóval gyorsabb hírszolgáltatás megjelenése visszavetette a vállalkozást. A gyengélkedő cég 47 százalékát megvásárolta az állam. [[1940]]-ben, a német megszállók Francia Információs Irodára változtatták a cég nevét, és csak a hirdetésekkel foglalkozó részleg őrizte meg a Havas nevet.<ref>[http://www.afp.com/afpcom/en/ AFP]</ref>
 
Az ügynökség párizsi épületét [[1944]]-ben az ellenállásban résztvevőrészt vevő újságírók foglalták el, akik [[Agence France-Presse]] (AFP) néven kezdték meg a szolgáltatást. Az AFP-t hamarosan államosították. Az Agence France-Presse azóta is működik, a világ egyik legnagyobb hírügynöksége. Szintén működik a Havas reklámcég is.
 
== Hivatkozások ==