„Pál István (pásztor)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
31. sor:
A háború után apja tanácsára elszegődött Szécsénkére falusi gulyásnak, majd apja nyomdokain Nógrádsápra, kanásznak. Az 50-es évek derekán már nehezen viselte a család a falusi kanászkodást, mert a [[Termelőszövetkezet|téeszesítés]] és a [[Mangalica|mangalicák]] hússertésre való lecserélése miatt rohamosan kezdett bealkonyodni a falusi kanászkodásnak. Ezt megérezve, felesége unszolására [[1957]]-ben híres juhászoktól megkezdte a juhászat tanulását. Hatalmas tudásra tett szert a juhászat terén, majd átment a [[borsosberény]]i Állami Gazdasághoz, ahol 18 évet töltött el, falkás juhászként. Innen ment nyugdíjba [[1979]]-ben. Tudását megbecsülték, és anyagilag is gyarapodott a család. [[Tereske|Tereskén]] házat vettek és oda is költöztek.
„''Ha még egyszer születnék, akkor is csak juhász lennék.''” - mondja életének erre a szakaszára emlékezve. A juhászat nyugodtabb időszakaiban kezdte el a Ciglan János "nagyapától" még fiatalkorában megtanult furulyakészítést is. Remélte, hogy fiai folytatják majd a juhászatot, így a családi pásztorhagyomány megőrződik. Ugyanolyan fontosnak érezte, hogy legyen utódja, mint saját apja, aki annak idején benne látta meg a hagyomány folytatóját. Az idősebbik fia nem vállalta a pásztorságot, kisebbik gyermekénél látta a hajlandóságot. Kisebb fiával bojtárkodott együtt, majd önálló falkás juhásznak is beállt.
A békésnek ígérkező öregkort súlyos tragédiák sorozata rázta meg. [[1983]]-ban meghalt felesége. [[1991]]-ben, 50 évesen meghalt az idősebbik fia, István. Ekkor „''kihaltak a szívéből a nóták''”. Fiatalabb fiában maradt minden reménye, aki fiatalkorában végig vele bojtárkodott. Kazettára is mondta a juhászat összes fortélyát, hogy fia, ha majd visszatér a pásztorsághoz, tanulhasson belőle. Ez a reménye is megcsalta: kisebbik fia, János, 48 éves korában tüdőrákban meghalt.
„''Megmaradtam műemléknek''” - szokta mondani, de az is mondható, hogy úgy maradt meg, mint a [[tanúhegy]]ek, amelyek sokkal keményebb kőzetből vannak, mint a környezetük.<ref>Juhász, 17. oldal</ref>
[[1992]]. június 14-én este kopogtatott be hozzá néhány táncházas zenész és táncos: a felvidéki [[Agócs Gergely]], Páll László, [[Hégli Dusan]] és [[Juhász Zoltán (népzenész)|Juhász Zoltán]]. Azóta újra szól a nóta, duda, furulya, flóta. [[1994]]-ben megkapta a "Népművészet mestere" kitüntetést.
Egész életében egyetlen dolog éltette: hogy minél teljesebben átadhassa zenei örökségét. Ebben is az apai példa - általánosabban a pásztorősök példája - érvényesül. Az a szemlélet, mely szerint '''a tudással az átadás kötelezettsége is együtt jár'''.
| |||