„Zselic” változatai közötti eltérés

A Zselic főtömegét pannonkori üledékek épitik fel, amire [[pleisztocén]]ben lösz rakódott, mely akkor összefüggően borította be a harmadkori rétegeket. Később a dombvidék belső részein a [[lösz]] leerodálódott és csak az alacsonyabb dombokon maradt meg. A [[Kapos]] völgyében több helyen pleisztocén homok foglalja el a lösz helyét, s a belőle felépült, sajátságosan barázdált, lankás dombok morfológiailag is élesen elütnek a löszdombok meredek eróziós formáitól. A dombvidék belsejében a pannon rétegek között, homokkőpadok is akadnak, míg a délkeleti részen, a [[Mecsek]] szomszédságában foltokben gránit is felszínre bukkan. A dombságot főleg Éészak-Ddél irányú, törésvonalakhoz igazodó völgyek és hátak tagolják. A dombhátak átlagos magassága 220–270 m közti, nyugaton a Ropoly (278 m), keleten a [[Hollófészek]] (358 m) jelentik a legmagasabb pontokat. A területen évente lehulló bőséges csapadék és a patakok mély völgyhálózatot vágtak a pannon agyag rétegeibe, suvadásos, korróziós és talajeróziós domborzati formák nagy gazdagságát hozva létre. A dombhátak szélesek és laposak, a belőlük kiinduló oldalgerincek is csaknem azonos magasságúak. Legtagoltabb része a Központi- és az ÉÉszak-Zselic, ahol igen jellemzőek a csuszamlásos-suvadásos folyamatok. A DDél-Zselicre a Ddél felé kibillent, lösszel fedett rögök sora jellemző, amelyek meredekebb É-iészaki oldalán szintén gyakoriak a csuszamlások. Legkevésbé kiemelt és tagolt az ÉK-iészakkeleti része, amit 10 métert is meghaladó vastagságú lösztakaró borít. Geológiailag ókori kristályos és átalakult kőzetekre rakódott középkori üledékek, majd újkori lazább tengeri üledékeket borító lösztakaró jellemzi.