„Fásy Ádám” változatai közötti eltérés

a
Évtized és névelő egyeztetése AWB
a (Évtized és névelő egyeztetése AWB)
'''Fásy Ádám''' (szül. [[Gyomaendrőd|Gyoma]], [[1952]]. [[március 23.]]), magyar műsorvezető, a Zeneexpressz (Fásy Mulató) tulajdonosa.
 
== Élete ==
A középiskola elvégzése után a vendéglátással úgy ismerkedett meg, hogy felszolgáló lett [[Fonyód]]on. Ezzel nem elégedett meg, pár évvel később az üzletvezetői képesítést is megszerezte, majd szakácsnak tanult. 1993-ban felsőfokú vendéglátó menedzser diplomát szerzett.
Az [[1970-es évek]] elejétől egészen 1994-ig dolgozott a vendéglátásban. Volt felszolgáló, szakács, üzletvezető, igazgató és vezérigazgató. A fonyódi Delta étterem után a [[balatonfüred]]i Márka ételbárban dolgozott. A [[Szeghalom|szeghalmi]] Puszta Csárdában, majd a [[Körösladány|körösladányikörösladány]]i Vén Márkus vendéglőben üzletvezető-helyettes volt. Innen került 1983-ban [[Dévaványa|Dévaványára]], ahol egy éven át a Vadkacsa vendéglőt vezette. 1984–1988 között [[Gyula (település)|Gyulán]] az Aranykereszt Hotel igazgatója lett. 1989-ben gasztronómiai tanulmányúton vett részt, és ennek keretében [[Európa|Európában]] járt. 1990–1991-ben magánvendéglőket nyitott: [[Békéscsaba|Békéscsabán]] a Bella Itáliát, Gyulán a Blanka éttermet és az Anita sörözőt. Ezt követően [[Békés megye]] legnagyobb szállodáját, a Fiume Hotelt irányította 1994-ig.
 
Az éttermek, szállodák után hirtelen váltással a magyar játékkaszinólánc, a Casinos Hungary délkelet-európai regionális vezérigazgató-helyettesének nevezték ki. Ezt a tisztet hat éven át (1994–2000 között) töltötte be.
=== Médiasikerek ===
AAz [[1990-es évek]] elejétől a vendéglátás helyett egyre jobban a [[Média (kommunikáció)|média]] felé fordult. 1991-ben a [[Miss Universe Hungary]], a [[Miss Europe Hungary]] és a [[Miss Intercontinental Hungary]] [[Licenc|licenceklicenc]]ek tulajdonosa lett, majd 1995-ben csatlakozott ezekhez a Miss World Hungary (Miss Universe Hungary). A szépségiparban 2006-ig volt aktívan jelen. Műsorvezetőként és egy zenei műsor házigazdájaként is debütált: 1998-tól 2005-ig az emberközelben című tévéműsor szerkesztője és műsorvezetője volt, 1999-től a Magyar ATV-n futó Fásy Mulató – Zeneexpressz műsor tulajdonosa és műsorvezetője.
 
=== Magánélete ===
Felesége, Marika kapcsolatuk 1991-ben kezdődött. Lányuk Zsüliett 1998. február 11-én született Budapesten.
 
=== Díjak, elismerések, szakmai tagságok ===
17 462

szerkesztés