Egy [[nyelv]] '''standard''' (vagy '''sztenderd''' ) [[nyelvváltozat]]a olyan [[dialektus]], amelyben [[sztenderdizációstandardizáció]] játszódott le, és amely autonómmá vált. A sztenderd tehát abban különbözik a nemsztenderdnem-standard dialektusoktól, hogy nemcsak magától, természetes módon kialakult [[társadalmi norma|normája]], hanem mesterségesen létrehozott, kodifikált (vagyis általános és helyesírási szótárakban, nyelvtanokban, nyelvhelyességi kézikönyvekben rögzített, „törvényesített”) normája is van. A sztenderdstandard dialektust többnyire az írott szövegekben használják, a művelt anyanyelvi beszélők beszélik, ezt tanítják az iskolákban és az adott nyelvet tanuló nem anyanyelvi beszélőknek is.
Általában, de nem mindig, az a nyelvváltozat, amit az ország [[főváros]]ában használnak. [[Norvégia|Norvégiában]] például két sztenderdstandard nyelvváltozat is van, a dán uralom idejéből megmaradt ''bokmål'' (ejtsd: ''bukmól''), és a nyugat-norvég dialektusokból kialakult ''nynorsk'' (ejtsd: ''nűnorsk'').
A magyar sztenderdnekstandardnak nincs egyetlen kiválasztott [[kiejtésváltozat]]a, amely ehhez a dialektushoz társulna, de [[szókincs]]ét és [[nyelvtan]]át szótárakban (például a ''Magyar értelmező kéziszótár-''ban), illetve nyelvtanokban (például ''A mai magyar nyelv rendszere'' című akadémiai nyelvtanban) kodifikálták.
A sztenderd nyelvváltozat mint [[szociolingvisztika]]i kifejezés nem feleltethető meg sem az „[[irodalmi nyelv]]”, sem az (igényes) „[[köznyelv]]” fogalmának (ugyanis ez utóbbiakkal szemben a ''sztenderd'' egy létező nyelvváltozat neve), de a hétköznapi nyelvhasználatban és a hagyományos nyelvészetben újabban – tévesen – [[szinonímia|szinonimaként]] használják őket.
