„P. G. Wodehouse” változatai közötti eltérés

a
zöld link kékre
a (zöld link kékre)
[[Sean O’Casey]] találóan " az angol irodalom cirkuszi bolhájá"-nak nevezte ("English literature's performing flea"), amely lekicsinylő meghatározást Wodehouse megkedvelte, és egyik önéletrajzi jellegű kötetének ezt a címet adta. A [[The Times]] így írt róla: "tréfás zseni, akit az ő korában elismertek, mint a komédia klasszikus és vén mesterét".
 
Manapság legismertebb a ''Jeeves''-es és ''Blandings Kastély''-os regényeiről és rövid történeteiről, de Wodehouse tehetséges drámaíró és dalszövegíró is volt, társszerzője és írója volt tizenöt darabnak és 250 dalszövegnek vagy harminc zenés vígjátékhoz. Együtt dolgozott [[Cole Porter]]rel az "Anything Goes" musicalen, és gyakran együttműködött Jerome Kernnel és Guy Boltonnal. Ő írta a dalszöveget a "Show Boat"-beli "Bill"„Bill” című slágerhez. Társszerzője volt a mi [[Molnár Ferenc (író)|Molnár Ferenc]]ünknek is, ő dolgozta át zenés színpadra a [[Játék a kastélyban]] című színművét, The Play'sPlay’s the Thing (A színdarab az igazi) címen. Egyik kritikusa, J. Agate így fogalmazott: "P''„P.G. Wodehouse-t egy kicsivel Shakespeare alá sorolom, és tetszés szerinti távolságra mindenki más fölé."”''
 
== Élete ==
Wodehouse, akit családja és barátai közül a legtöbben úgy hívtak: "Plum"„Plum” (a Pelham szó kiejtéséből képezve, jelentése: Szilva) 1881. október 15-én született Guildfordban. Bentlakásos iskolába járt, ahol csak hat-hét havonta egyszer látta a szüleit. Elhagyatottnak érezvén magát, Wodehouse nagyon közel került a fivéréhez, aki megosztotta vele művészet-szeretetét. Wodehouse, hogy betöltse az űrt az életében, fáradhatatlanul írt. Jó néhány iskolai szünetet töltött egyik vagy másik nagynénjénél; ebből kitalálható, hogy ez adta neki a "nagynénik libafalkájától" való egészséges rémületet, ez tükröződőtttükröződött a Blandings Kastély-os sorozatban Lady Constance Keeble számos unokahúga és unokaöccse feletti zsarnokságában, valamint Bertie Wooster félelmetes nagynénjei, mint Agatha és Dahlia hatalmaskodásában.
 
A Dulwich College-ban tanult, ahol most a könyvtár róla van elnevezve, de a remélt előmenetelt az egyetemre megakadályozták a család anyagi problémái. Így azután a Hong Kong és Shanghai Banknál (jelenleg [[HSBC]] néven ismert) dolgozott Londonban két évig, bár soha nem érdekelte a bankszakma, mint karrier. Részidőben írt, miközben a bankban dolgozott, végül elég sikeresnek bizonyult ahhoz, hogy teljes munkaidős foglalkozásként írhasson. Több évig újságíró volt a ''The Globe''-nál, egy, a napjainkra megszűnt angol újságban, mielőtt végül is elment Hollywoodba, ahol hatalmas összegeket keresett mint forgatókönyvíró. Számos novellájából sorozatot is csináltak és leközölték magazinokban, mint például a ''The Saturday Evening Post'' és a ''The Strand'', melyek ugyancsak jól fizettek. Első igazi könyvsikere a Psmith in the City (1910) - Psmith a pénzvilágban.
1940 májusában, a németek [[Franciaország|franciaország]]i villámháborúja idején Wodehouse Le Touquet-ban élt, tengerparti villájában. Házi őrizetbe vették, majd néhány hónap múlván internálták; előbb [[Lille]]-ben, később a [[Belgium|belgium]]i [[Liège]] fogolytáborában, végül a ma [[Lengyelország]]hoz tartozó [[Tost]] városka elmegyógyintézetében tartották fogva. Itt írta ''Money in the Bank'' című regényét. Végül előrehaladott életkorára való tekintettel ideiglenesen elengedték, és 1941 júniusában a [[Berlin|berlin]]i Adlon Hotelba költöztették, ahol állandó felügyelet alatt állt. Itt elfogadta a náci propagandaminisztérium ajánlatát, vállalta, hogy öt politikamentes rádióműsort készít, s azokat felolvassa a berlini rádió [[Amerikai Egyesült Államok|USA]] felé sugárzott adásában.
 
Később a naivitásával magyarázta tettét. Azt állította, hogy "ostoba„ostoba seggfej"seggfej” volt életének ebben az időszakában. Az angolszász közvélemény felzúdulással fogadta a tényt, hogy kedvenc humoristája a berlini rádió hullámhosszán hallatja hangját. Pedig hát valójában meglehetősen ártalmatlan, humoros szövegek voltak ezek. Például ilyenek: "Soha''„Soha nem érdekelt a politika. Egyszerűen képtelen vagyok bárminemű ellenséges érzést felszítani magamban. Valahányszor ellenséges érzület készül fölgerjedni bennem egy ország iránt, egy végtelenül rendes polgárával találkozom. Együtt járkálunk, s nekem minden harcias gondolatom vagy érzésem elenyészik."”''
 
Azonban, mint [[George Orwell]] a ''P. G. Wodehouse védelmében'' című kitűnő tanulmányában írja: "''„...ha valakire elegendő sarat dobálnak, az meg is ragad rajta, és a sár meglehetősen sajátos módon tapadt meg Wodehouse-on. Az a benyomás maradt meg az emberekben, hogy Wodehouse rádióbeszédei (nem mintha bárki is emlékezne rá, hogy miről volt szó bennük) nem csupán mint árulót leplezték le őt, hanem mint a fasizmussal való ideológiai szimpatizánst is. Még manapság is számos olvasói levélben szerepel az az állítás, miszerint regényeiben »fasiszta tendenciák« mutathatók ki, és e vád azóta is ismételten elhangzik. Mindjárt megkísérlem majd, hogy elemezzem e könyvek szellemi atmoszféráját, de fontos tisztán látnunk, hogy az 1941-es események semmi rosszabbat nem bizonyítanak rá Wodehouse-ra, mint balgaságot."”''
 
Sokan tehát anélkül kiabáltak kígyót-békát Wodehouse-ra, hogy tudták volna, valójában mit is tartalmaztak az inkriminált rádióbeszédek.
8 146

szerkesztés