„Zichy Géza” változatai közötti eltérés

Gróf [[Zichy Lipót]] fiaként született a család Zemplén megyei birtokán, Sztárán. Gimnáziumi tanulmányait és a jogot [[Pozsony]]ban végezte, és zenei tanulmányokat is folytatott egyetemi tanulmányai mellett. A zene tudományába a híres zeneszerző, [[Mayrberger Károly]] vezette be, aki akkoriban a pozsonyi tanítóképző intézet zenetanára volt. Alig 14 esztendősen egy vadászbaleset során elveszítette jobb karját (saját puskája roncsolta szét jobb kezét). Elkeseredés helyett megkettőzött ambícióval valóságos zongoravirtuózzá képezte magát, „bal kézre”. 1866-ban Pozsonyban lépett fel először félkezű zongorajátékával, és nagy sikert aratott, majd 1867-ben Pesten hangversenyezett. Mint zongoraművész egész Európában ismertté vált, és a hangversenykörútjaiból befolyt jövedelmét szinte teljes egészében jótékonysági célokra fordította, valamint kulturális mecenatúrát folytatott belőle. 1878-ban [[Németország]]ban, 1879-ben [[Párizs]]ban, 1880–1890-ben [[Oroszország]]ban, [[Németország]]ban, [[Franciaország]]ban, [[Belgium]]ban, [[Ausztria|Ausztriában]], [[Románia|Romániában]], a skandináv államokban hangversenyezett.
 
[[1871]]. [[szeptember 10.]]-én [[BudapestenBudapest]]en feleségül vette '''karátsonyfalvi és beodrai Karátsonyi Melania''' ([[1855]] - [[1894]]) grófnőt, gróf Karátsonyi Guido ([[1817]]-[[1885]]) és puchói és csókai Marczibányi Anna Mária ([[1831]] - [[1876]]) lányát.<ref>http://genealogy.euweb.cz/hung/karatsonyi.html#MG</ref>
 
 
== Zenei pályája ==