„Erdős Renée” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
30. sor:
 
==Élete==
[[Felvidék]]i, sokgyermekes szegény magyar zsidó családban született. [[Győr]]i és [[budapest]]i iskolaévei után színésznőnek tanult a fővárosban, ám tanulmányait hamarosan megszakította. Első verseivel ''[[A Hét (folyóirat, 1890)|A Hét]]'' költőjeként indult, s a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be. A kritika várakozásaival ellentétben, nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágyának megéneklésével aratott sikert, s vívta ki a századforduló némely korifeusának haragját. Regényeit ifjú lányok csak titokban olvasták, s a közvélemény nemsokára mint a legerotikusabb magyar írónőt tartotta számon. Költészete [[Ady Endre|Ady Endrére]] is hatást gyakorolt, akárcsak [[Bródy Sándor (író)|Bródy Sándor]]ra, akinek évekig a szeretője volt. A családos – és csapodár – Bródyval való szakítása után egy [[olaszország]]i kolostorba vonult vissza, miután katolikus hitre tért. Ezt követően írásaira a misztikus erotikus atmoszféra volt jellemző. [[1913]]-ban feleségül ment [[Fülep Lajos]] művészettörténészhez, akitől két gyereke született, 1918-ban elváltak. Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni alkotómunkásságából.
 
[[1944]]-ig [[Rákoshegy]]en lakott. Egykori lakóháza, az [[Erdős Renée Ház]] ma kiállítóterem és helytörténeti gyűjteménynek ad otthont.