„Csaba László (közgazdász)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Legkisebb gyerek.
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
CsurlaBot (vitalap | szerkesztései)
38. sor:
1990 és 1994, valamint 1996 és 1998 között az Európai Gazdaság-összehasonlító Társaság alelnöke, 1999 és 2000 között pedig annak elnöke volt. Többek között az ''Acta Oeconomica'', a ''Közgazdasági Szemle'', a ''Külgazdaság'', a ''Russian and East European Finance and Trade'', a ''Europe–Asia Studies'', az ''Intereconomics'' című tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságának tagja.
 
1984-ben védte meg a közgazdaság-tudományok kandidátusi értekezését a [[Magyar Tudományos Akadémia|Magyar Tudományos Akadémián]], majd 1994-ben megjelent ''Az összeomlás forgatókönyve'' című könyve, amivel 1996-ban az MTA doktora címet nyerte el. 1985-ben az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottságának lett tagja, 1996-ban társelnökévé, 2003-ban elnökévé választották. Tisztségét 2008-ig töltötte be. Emellett 2000-ben a Nemzetközi Tanulmányok Bizottságába is bekerült, amelynek társelnökévé választották 2006-ban.
 
2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-ban rendes tagjává választották.
82. sor:
* ''Economies in Transition and the Varieties of Capitalism'', /co-editors: W.Andreff and M. Dimitrov/, Sofia: Gorex Press for the European Association for Comparative Economic Studies, 1999, 527 p.
* ''Small Economies` Adjustment to Global Tendencies'', /co-editor; Z.Bara/. Budapest; Aula Publishing House for the European Association for Comparative Economic Studies, 2000, 390 p.
* ''The Hungarian Small Business in Comparative Perspective'', Washington – Budapest: a joint publication of USAID and the Foundation for Economic Research, 1988, 267 p.
 
== Források ==
98. sor:
[[Kategória:1954-ben született személyek]]
[[Kategória:Bezerédj-díjasok]]
[[Kategória:Élő személyek]]