„Leonard Stöckel” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
bővítés, ép. alatt sablon le
a bellink jav
3. sor:
 
== Életpályája ==
Atyja Leonard Stöckel kovács, városi tanácsnok, majd bíró volt. Bártfán a jeles [[EchiusEck Bálint]]nál tanult, majd [[Kassa|Kassára]] vitték szülei, hogy Coxe Lénárd János tanítványa legyen. Kassáról a boroszlói egyetemre ment [[görög nyelv|görög]]öt tanulni. Ezután [[Wittenberg]]ben
tanult. Tanítványa volt Luthernek és Melanchtonnak, akik nagyon megkedvelték és támogatták Stöckelt. Sőt, hogy megnyerjék őt Németországnak, Luther születése helyén, [[Eisleben]]ben az iskola igazgatójává tették. Egy évet töltött Eislebenben, majd visszatért Wittenbergbe. Ekkoriban terjedt el reformáció Felső-Magyarországon; Luther és Melanchton 1538-ban a bártfaiaknak ajánlották Stöckelt.A nagy reformátorok között eltöltött nyolc év után 1539 májusában Stöckelt visszahívták szülővárosába, hogy az ottani iskolában a tanítói állomást foglalja el. (Melanchton két bizonyítványa, melyet Stöckelnek kiállított, megvan a bárfai levéltárban.) Bártfára 1539 júniusában. érkezett meg. Az iskolát újra szervezte, új iskolai törvényeket dolgozott ki és rövid idő alatt a bártfai iskolát, mint annak igazgatója, a német iskolák magas színvonalára emelte. Nagy híre messze földről vonzotta hozzá a tanulókat. Mindjárt működése első évében egységet teremtett a felső-magyarországi öt szabad királyi város: Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Kis-Szeben között és megnyerte őket a reformációnak. Ő írta az úgynevezett [[Confessio Pentapolitana]] hitvallást, amelyet az említett városok 1549. júliusában a [[Lőcse|Lőcsén]] tartott egyházi gyűlésen el is fogadtak és 1549. augusztus 14-én [[I. Ferdinánd]]nak, valamint addigi legfőbb egyházi hatóságuknak, [[Verancsics Antal]] egri püspöknek is bemutattak. A Confessio Pentapolitana később (1613-ban) Kassán Fischer Jánosnál nyomtatásban is megjelent. Stöckel sokat tett az ekkoriban alapított bárfai nyomda felvirágoztatása érdekében. Az egyik életírója szerint "szülővárosánál elismerés helyett hálátlansággal találkozván", [[Késmárk]]ra ment 1556-ban, de a tanács kérésére már 1557-ben visszatért Bártfára és ott is hunyt el 1560-ban.