„Daniel arap Moi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a XXXX-as évek típusú link javítása AWB
CsurlaBot (vitalap | szerkesztései)
a Születési és halálozási kategóriákkal kapcsolatos javítások
46. sor:
[[Fájl:Kenyan 20 Shilling Note.jpg|bélyegkép|balra|250px|Moi portréja egy [[kenyai shilling]]-[[bankjegy]]en]]
 
Az [[1979]]-es választásokon a korábbi ciklus képviselőinek többsége elvesztette pozícióját, s az új parlament már az új elnök „szavazógépezeteként” alakult meg. Az ellenzéket az [[1982]]-es puccskísérlet után betiltották. Az államelnök jogkörét jelentősen kibővítették. Egypártrendszerre tértek át, amit a [[kenya]]i parlament szentesített. A személyi kultusz vallásos elemeket kapott, s a társadalmat, mint nagy családot kívánta vezetni a szeretet, a béke és az egység jelszavaival.<ref name="autogenerated1" />
 
A „szocialista” stílusú kormányzás ellen azonban már a nyolcvanas évek végén több kisebb–nagyobb törzs tiltakozott, olykor erőszak alkalmazásával is. Ez – és a [[Nemzetközösség|Brit Nemzetközösség]] által gyakorolt politikai nyomás – oda vezetett, hogy az [[1990-es évek]] elejére Arap Moi kénytelen volt engedélyezni a többpártrendszer bevezetését.<ref name="autogenerated3" />
 
[[1992]]-ben első alkalommal tartottak elnöki és parlamenti választásokat, amelyen a szavazatok 37,2%-át szerezte meg. Az ellenzék azonban azzal vádolta meg Moit, hogy elnöki hatalmát csak választási csalással tudta megőrizni. Az [[Amerikai Egyesült Államok]] a sajtószabadság megsértése miatt bírálta a kenyai vezetést, mivel [[1993]]. májusában a rendőrség leállított egy nyomdát, amelyben az ellenzék újságjait nyomtatták.<ref>Bencze Imre, dr. et al.: Officina világévkönyv. Officina Nova. [Budapest]. 1994. 251-252. p. (ISBN 963-8185-90-2)</ref>
 
=== Magánember ===
Moi ellen egyetlen per sem indult, annak ellenére, hogy emberi jogi csoportok többször felvetették felelősségét az elnöksége alatt elkövetett számos jogsértés miatt. [[2002]]-es elnöki mandátumának lejártával visszavonult a politikai élettől, ugyanakkor [[Kenya]] egyes részein továbbra is népszerű, amit részben elnöki tevékenységének köszönhet. Sokat járta az országot, személyesen találkozott az emberekkel, ingyen tejet osztott az iskoláknak.
 
Távozásakor ugyanakkor a [[kenya]]i fővárosban összeverődött tömeg ellenségesen búcsúztatta. Olyan alapítvány vezetését vállalta el, amely békefenntartó akciókat szervezett [[Kelet-Afrika|Kelet-Afrikában]], illetve [[AIDS]]–árvákat támogatott. Pár évvel visszavonulása után azonban megint megjött a kedve a politizáláshoz. Állást foglalt [[Mwai Kibaki]] elnök és a [[Kenyai Nemzetgyűlés|Nemzetgyűlés]] új alkotmánytervezete ellen, amely csúfosan elbukott a [[2005]]-ös népszavazáson.<ref name="autogenerated3" />
81. sor:
 
{{DEFAULTSORT:Moi Danielarap}}
[[Kategória:1924-ben született személyek]]
[[Kategória:Élő személyek]]
[[Kategória:Kenyaiak]]
[[Kategória:Államfők]]
[[Kategória:1924-ben született személyek]]