„Erdélyi kopó” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Még egy(szer), még inkább, még jobban külön, mégpedig egybe (kézi botszerkesztés)
a hivatkozás előtti és utáni dupla írásjel javítása, egyéb apróság AWB
11. sor:
| wikicommons = Erdélyi Kopó
}}
Az '''erdélyi kopó''' jelenleg a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő [[Magyarország]]ról származó kutyafajta. [[Matolcsi János]], [[Standeisky Andor]] kutatásai szerint a kelta kopó és a "tatár" kopó<ref>[http://www.ribohot.ru/images/17.jpg kelta kopó]</ref><ref>[http://oxot1.info/wp-content/uploads/2010/05/%D0%A0%D0%A3%D0%A1%D0%A1%D0%9A%D0%90%D0%AF-%D0%93%D0%9E%D0%9D%D0%A7%D0%90%D0%AF1.jpg "tatár" kopó]</ref> kereszteződéséből ered.<ref>Standeisky Andor, ''Hogyan vadásztak ugor kori eleink?'', in: Magyar néprajz II. Gazdálkodás, 2001. János Matolcsi szerint ''"A gyalog­vadász finnugorok legősibb kutya­fajtája az őslajka volt. Ezt az ásatási leletek megerősíteni látszanak. Magyarrá válásuk idején, az i. e. I. évezred közepe táján a nagy '''Volgakanyar környék'''én kereszteződhe­tett az őslajka az akkor már ott élő finnugor töredékre rátelepedő türk nép, közép-ázsiai eredetű hajtóebei­vel és alkotta meg az e vidékre még ma is jellemző '''tatárkopó ősét'''. [János] Matolcsi ([http://www.bookrags.com/tandf/archaeozoology-eastern-europe-tf/ ''Állattartás Öseink Korában'' (Animal Keeping in the Time of Our Ancestors). Budapest: Gondolat Kiadó, 1982]), régészeti adatai szerint a Káma folyó közelében fekvő Gremcsajan területén talált kutya és lócsontokból következtetni lehet a vadászebbel és lóval folytatott vadászatokra. Az ősmagyarság ősi tatárkopója is kereszteződött az őt uraló népek hajtóeb fajtáival és alkotta az ősmagyar kopót, melynek birtokában lépték át honfoglaló őseink 895 táján a keleti és déli Kárpátok gerincvonalát''.</ref>. Bár a [[kinológia|kinológusok]] önálló fajtának ismerik el a környező országok fekete-vörös kopóit, zoológiailag mégis egyazon fajta helyi változatainak kell tekintenünk az erdélyi, szlovák, lengyel és osztrák kopókat, melyek közül az eredeti formát legjobban az [[erdély]]i és a szlovák őrzi. Az erdélyi kopó kihalóban volt már, de az utolsó pillanatban azonban mégis sikerült megmenteni ezt a valóban ősi magyar kutyafajtát. Hajtóvadászatra kiválóan használható, nem kimondottan szobaállat, vadászati és kultúrtörténeti értéke miatt a fajta fenntartása kötelességünk. "Élő múzeumunkban" van a helye.
 
== Története ==
Már honfoglaló őseink is előszeretettel használtak a vadászatokon [[kopó]]kat segítőnek, s amikor megérkeztek a [[Kárpát-medence|Kárpát-medencébe]], ezek a kopók keveredtek az itt élő népek kutyáival, köztük a kelta kopóval. Az [[Árpád-ház|Árpád-házi királyok]] idején alakult ki a mára kihalt pannon kopó, amely az erdélyi kopó és a [[rövidszőrű magyar vizsla]] elődjének tekinthető. A ''kopó'' szó első előfordulása az Oklevélszótár szerint 1237-ből ''"Vdornici de uilla Borost quorum nomina Itol Copou"'' formában lelhető fel, 1240-ben ''"Quorum nomina sunt hec Copo Bene Ceke"'', 1293-ban ''"Iwau Leseu Kopou Nuzo Nertheu Lukeu et Thuzon servientes"'', 1293 körül: ''"Iwan. Lesen. Kapou. Nuzo. servientes eiusdem Alexandri Predictus Alexander. Iwan. Leseu. Kopou"'', 1399: ''"Thomam dictura Kopó"'', 1422: ''"Dominico Kopó"'', 1492: ''"Vrbanus Kopo"'', később már ''Kopou'', 1788-ban pedig ''Koppó'' alakkal is találkozhatunk.<ref>Szamota István, Zolnai Gyula: Lexicon vocabulorum hungaricorum. Magyar oklevél-szótár, Budapest, 1902-1906</ref> A kopó eredeti jelentése ''elkapó, megfogó, megragadó''. Kopókat a [[Képes krónika]] miniatúráin is ábrázoltak. A magyar királyok, nemesek rendkívül szerettek kopókkal vadászni, a magyar nemesi udvarhoz hozzátartozott a kopófalka. Az [[Erdély]]ben kialakult kopót először serlegeket díszítő domborműveken ábrázolták az 1600-as években. Mátyás királynak, a Rákóczi és Zrínyi családnak mindig voltak kopóik. Különösen nagy becsben tartották az ún. fekete magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt. Feljegyezték, hogy [[I. Rákóczi György]]nek (1593-1648) világhírű agarai és kopói voltak. Egy 1600-as évekből származó vésett erdélyi serlegen két kopót láthatunk lándzsás medvevadászaton segédkezni. Nagyszámú vadászkutya állománya volt az erdélyi udvaroknak. Az 1666-ban [[Késmárk]] környékén vadászó [[Thököly István]] gróf pecérei agárral, vizslával és kopóval vadásztak. [[I. Apafi Mihály]] erdélyi fejedelemnek (1661-1690) 54 vizslája, 83 kopója, 125 agara, Bornemissza Józsefnek a 18. században 80 kopója, 25 agara volt.<ref>Bolyky Miklós: Vadászati jegyzetek Thököly István idejéből in. Vadászörömök-vadászörökségünk szerk. Motesiky Árpád 2004.</ref> Vastagh György 19. században készült olajfestményein [[Újfalvi Sándor]]t ábrázolja egy elejtett medvével és kopókkal, egy másikon pedig vaddisznóval és kopókkal. Az első leírás Pák Dienes tollából származik 1829-ből, a ''Vadászattudomány'' írásában. A 19. századig a kopó meglehetősen elterjedt volt a Kárpát medencében. Többféle elnevezése volt ismeretes: 1729-ig ''magyar kopónak'' nevezték, de hívták ''erdei kopónak, hosszú lábú erdélyi kopónak, fekete erdélyi kopónak, vörös kopónak, alacsony lábú kopónak'' stb. A korabeli megnevezésekből azonban az is kiderül, hogy nem egy egységes fajtáról, hanem inkább fajtacsaládról beszélhetünk.<ref>Dr. Tóth Zoltán: Az erdélyi kopó in. Hunor vadászkönyv 185-189</ref>. A 19. században nyugat európai mintára többen is próbálkoztak az erdélyi kopóval falka-kopózni. [[John Paget]] Erdélybe költözött angol nemes úr volt egyike az elsőknek<ref>''"Erdélyi Kopászat Erdélybe több évvel ezelőtt 1848 előtt költözött és polgárosította magát Paget János tisztelt barátunk. Ő a kopászatot nem csak mint vadászatot, kedvelte s tekintette, hanem azt az ifjúság férfiasítására s jó vérű lovaink kipróbálására hasznos eszköznek is tartotta. A lovaglás és vadászat e nemét Erdélyben akkor még kevesen ismerték tapasztalatilag, s ki ismerte volna is, alig hitte, hogy ez nálunk gyakorolható legyen a nagy hegyek és lejtők miatt s hogy a ló és lovas képes legyen e nagy hegyeken föl és alá a kutyákat folyvást követni gyakran egy óránál többre terjedő időn át, míg a nyúl kifáradva megfogatik. Paget János a sport e nemét megismertetni és szokásba hozni kivánván, legelőbb is tapasztalatilag bizonyítá be annak lehetőségét. Összeszedett ugyanis néhány erdélyi kopót s azokkal a legnagyobb türelemmel és valóságos angol kitartással addig bajolt, hogy azokkal boldogulni lehetett."'' Vadász- és Versenylap 1905. január 1.</ref>, de a kor arisztokrata családjaiból többen is próbálkoztak. A korabeli vadászati szaklapokban gyakorta előfordultak beszámolók a falkavadászatokról:
 
''"Erdei kopók – mint harrierek!''
35. sor:
''"A fekete kopó mellett ugyanolyan nagy számban tenyésztenek egy színváltozatot, amelyben a vörösbarna szín uralkodik világos jegyekkel és többnyire kisebb-nagyobb fehér mellfolttal. Mindkét típusnál, a fekete és a vörös kopónál is gyakran előfordulnak a tiszta fehér mancsok. A hegyekben, főleg zergevadászatokon általában ezeket a kis „vörös” kutyákat használják."''<ref>Czynk Ede: Die Siebenbürger Bracke, in Waidmannsheil! nr. 3-4, Berlin, 1901.</ref>
 
Törzskönyvezése a [[20. század]] elején kezdődött, de az [[első világháború]] után meg is szakadt. A két világháború között is népszerű kutya volt, de az [[1947]]-ben hozott [[Románia|romániairománia]]i rendelet kiirtandó dúvadnak minősítette az [[agár]]ral együtt, s ezzel szinte halálra ítélte a fajtát. Szerencsére voltak elkötelezett hívei, akik megmentették az erdélyi kopót. Amikor [[Budapest]]en az [[1968]]-as vadászati kiállításra készültek, és a magyar vadászkutyákat szerették volna bemutatni, kiderült, hogy az [[FCI]] az erdélyi kopót kihaltnak véli, hiszen évtizedek óta egyetlen almot sem jelentettek be. Így az 1960-as években megindult a kutatás fajtatiszta egyedek felkutatására. E fajtamentés vezetői dr. [[Győrffy Lajos]] állatorvos és [[Fodor Tamás (zoológus)|Fodor Tamás]] biológusok voltak, akik a kutatást kiterjesztve Erdélyre Bodor László és Bogdán Imre segítségével eljutottak [[Máramarossziget]]re Nyisztor Péterhez, akinél fajtatiszta erdélyi kopókat találtak. Tőle származik az a két egyed, amelyekkel újraindult a magyarországi kopótenyésztés: Állatkerti Morzsi és Állatkerti Réka. Később 1962-63-ban dr. [[Kelemen Attila (politikus)|Kelemen Attila]] és [[Bóka Géza]] segítségével mentettek még ki kopókat a [[Beszterce-Naszód megye]]i [[Zselyk]]ről. Így indult meg a fajta újjáélesztése dr. [[Anghi Csaba]] és dr. [[Szederjei Ákos]] irányítása mellett.
 
A standard elkészülte után az FCI 1966-ban hivatalosan is elismerte az erdélyi kopót kilencedik magyar kutyafajtaként 240/a szám alatt amit 1968-ban 241-re változtattak. A romániai rendszerváltás után több kopó került elő, amelyet bevontak a hazai tenyésztésbe. Ma már Erdélyben is disznóskerti munkaversenyeket rendeznek, amelyeken erdélyi kopókat is beneveznek. A fajta ennek ellenére sincs megnyugtató helyzetben, hiszen létszáma kicsi. Kiutat népszerűségének, ismertségének növekedése, vadászati használhatósága, újabb feladatkörök megtalálása jelenthet, hiszen a [[mudi]]t is ez mentette meg a kihalástól. A 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat értelmében az erdélyi kopó [[hungarikum]], magyar nemzeti kincs.