„Harangedényes kultúra” változatai közötti eltérés

A szaporodó lelőhelyek és a modern értelmezések árnyaltabb képet mutatnak, úgy hogy a mobilitás kérdése ellentmondásos. A harangedényes kultúra elterjedése nem összefüggő területet mutat, hanem szigetszerű gócokat (például: Dél-Bajorországban). Az 1970-es években Schreiber Rózsa magyar régész is kiemelte, hogy a harangedényes csoportok letelepedése egymástól kiaebb nagyobb távolságban lévő gócokban történt.<ref name="Schreiber 1973, 9. old">Schreiber (1973), 9. old.</ref>.

A bronzkori [[Európa]] egyik legszebb edénytípusa után elnevezett kultúra vezérlelete a fordított harang formájú edény, amelyet sávos-geometrikus, olykor mészbetéttel kitöltött díszítés borított. Az edénytípus elterjedését egy szellemes elmélet a [[sör]]ivás kultúrájának általánosabbá válásához kapcsolja, amit a kultúra [[Spanyolország|spanyolországispanyolország]]i leletein elvégzett természettudományos vizsgálatok alátámasztani látszanak. Egyes mintákból sör és mézsör maradványokat azonosítottak. Azonban nem minden harangedény használtak ivásra, némelyeket rézérc olvasztáshoz, másokat étkezéshez, megint másokat pedig temetői urnaként használtak. A harang alakú edények radiokarbon keltezése ma Kr. e. 2900-1800/1700 közötti, ami egyidejűvé teheti őket a [[zsinegdíszes kerámia kultúrája|zsinegdíszes kerámia kultúrájával]] [http://en.wikipedia.org/wiki/Corded_Ware_culture], de egy portugáliai partvidéki eredettel, ahol a legkorábbi példányok találhatók.

A harangedényes kultúra további jellegzetes leletei a "V" fúrású csontgomb, a nyeles réz- vagy bronztőr és a csuklóvédő kőlemez, amely nyilazásnál a visszacsapódó húr elleni védelmül szolgált a csuklón<ref name="Schreiber 1973, 8. old">Schreiber (1973), 8. old.</ref>.

Hollandia területéről már a Kr. e. 19. századból vannak rádiókarbon adatok a harangedényes csoportok megtelepedéséről és a zsinegdíszes kerámia népével való keveredésről<ref>Piggott, 124. old. 59. lábj.</ref>. A Rajna vidék és Németalföld volt a kiindulópontja a harang alakú edényeket készítő csoportok úgynevezett visszaáramlásának, amely Franciaország, Szardínia, Szicília, Spanyolország, valamint a Brit-szigetek területét érintette. Angliában Kr. e. 1800 körül jelennek meg a harang alakú edények<ref name="Piggott, 113. old">Piggott, 113. old.</ref>. Piggott nem utal rá, hogy a harang alakú edények készítői ismerték volna a bronzkészítést. Sőt a rézöntésnek is az egyrészes, nyitott öntőformát alkalmazó módját ismerték csak<ref>Piggott, 112. old.</ref>. Viszont az ő vándorlásaikhoz kapcsolható a rézművesség nyugat-európai elterjedése. A harang alakú edények készítői mindenütt erősen érdekeltek voltak a helyileg található termésrész és arany kitermelésében<ref> name="Piggott, 113. old.<"/ref>. Felhívja viszont a figyelmet Piggot arra, hogy a harang alakú edények korszakának utolsó szakaszában, nagyjából a mai Bern, Bécs, Frankfurt és Drezda közötti területen új típusú rézeszközök, fegyverek és ékszerek is megjelentek, amelyek már a bronztárgyak előfutárai<ref>Piggott, 115. old.</ref>. Ez a váltás azonban szerinte a harang alakú edényeket készítő nép közreműködése nélkül történt, a Levantétól induló és tengeri úton az Adriai-tenger északi partjáig, majd onnét az Alpokon a Szent-Gotthárd hágónál áthaladó kereskedelmi vállalkozások hatására<ref>Piggott,116-117</ref>.

A magyar régészetben nem figyelhető meg a harangedényes nép fogalmának egyértelmű elvetése. Schreiber Rózsa a harangedények népe szellemi kultúrájának tekinti a harangedényes kultúrát<ref> name="Schreiber (1973), 8. old.<"/ref>, Kovács Tibor még térképen is ábrázolta a harang alakú edények népének hódítását<ref>Kovács 8. old.</ref>[http://www.magtudin.org/Kovacs_Tibor_A_bronzkor_Magyarorszagon.pdf], Bóna István a harang alakú edények rejtélyes népéről<ref>Bóna (1984), 149. old.</ref>, Poroszlai Ildikó a harang alakú edények kultúrája egy csoportjának Budapest környéki megtelepedéséről<ref>Ezredforduló [http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/irodalom/Magyar_regeszet_az_ezredfordulon.pdf] 142. old.</ref>[http://www.regeszet.org.hu/regeszet.org.hu/old/images/regeszet2000/h_006.pdf] ír.

A harangedények népének elterjedési területe Marokkótól Nagy-Britannia északkeleti területeiig, illetve Keleten a Visztuláig és a Csepel-szigetig terjedt. Schreiber Rózsa szerint elterjedésük túlnyomó részén hirtelen jelentek meg, helyi előzmények nélkül, amiből bevándorlásukra következtethetünk. Abból pedig, hogy letelepedésük kisebb-nagyobb távolságokban fekvő gócokban történt, az következik, hogy mozgásuk nem nagy tömegben, hanem kisebb csoportokban történhetett. Ennek ellenére a helyi népesség életét jelentős mértékben módosították, anyagi kultúráját lényegesen megváltoztatták. Ezt követően azonban mindenütt igen hamar összeolvadtak a helyi lakossággal és igen hamar összeolvadtak a helyi lakossággal és összeolvadt, egységes helyi kultúrák jöttek létre<ref> name="Schreiber (1973), 9. old.<"/ref>. Egyik utolsó munkájában Schreiber Rózsa az angol kutatók álláspontját elfogadva már kétségbe vont a harangedényes nép létezését<ref>Horváth 415. old. 17. lábjegyzet.</ref>

A harangedényes kultúra kárpát-medencei megjelenése a Bécsi- és Morva medencében letelepült csoporthoz kapcsolható. Egyrészt ebből a csoportból vált ki a Budapest környékén letelepült Csepel-csoport<ref name="Schreiber 1984, 33-34. old">Schreiber (1984), 33-34. old.</ref>, másrészt szintén e csoport vándorlásának vagy kisugárzásának hatásaként értelmezhetők a nyugat-magyarországi [[Vas megye|Vas megyében]] feltárt harangedényes leletek<ref>Ilon 99. old.</ref>. A bécsi- és morva-medencei késő harangedényes csoport leletei a [[Fertő]] tóig megtalálhatók. Ezért a csoportot [[Oka (Ausztria)|Oggau]]–[[Lorettom|Loretto]] csoportnak,[http://epa.oszk.hu/01600/01609/00007/pdf/MFME_EPA01609_1964_1965_2_025-030.pdf], Oggau–Loretto–[[Leithaprodersdorf]] csoportnak<ref>Schreiber (1984)34. old.</ref>, Lajta csoportnak<ref>Károlyi [http://www.vasiszemle.t-online.hu/2003/03/karolyi.htm Károlyi]</ref> vagy Oggau–Ragelsdorf csoportnak is nevezik<ref>Vízelőtti 17. old. old.</ref>. Bóna István és Károlyi Mária szerint e csoportból alakult ki a későbbi gátai kultúra.

A kultúra legtöbb magyarországi lelőhelyét [[Budapest]] környékén tárták fel ([[Kelenföld]], [[Albertfalva]], [[Békásmegyer]], [[Budakalász]], [[Csepel-sziget]], [[Szigetszentmiklós]], [[Tököl]]). Az ásatások tanúsága szerint a kultúra népessége gerendavázas, [[patics]]falú [[ház]]akban élt. A Budakalászon feltárt, több mint ezersíros temető a kultúra jelenleg ismert legnagyobb temetője [[Európa|Európában]]. A [[temető]]t a kultúra népessége a [[nagyrévi kultúra]] népével együtt használta; a két népesség keveredését a sírmellékletek mellett a temetkezési rítusban megfigyelt különbségek is tükrözik (csontvázas illetve hamvasztásos [[urnasír]]ok, ritkábban [[szórthamvas temetkezés]]ek). A sírokat helyenként körárok vette körül. A sírokba helyezett tárgyak között a jellegzetes harangedényeken kívül különféle tálak, poharak, korsók és fazekak voltak. Az átfúrt csontgombok és a csontból vagy mészkőből készült gyöngyök az egykori viselet emlékei. A kőből csiszolt csuklóvédő lemezeket feltehetően [[íj]]ászok használták, a réztőrök szintén a harcosok felszereléséhez tartozhattak. Schreiber Rózsa a harangedény-csepeli csoportot a kora bronzkor IIa fázisba sorolja.<ref> name="Schreiber (1984), 33-34. old.<"/ref>

Vas megyében a [[csepreg]]i temető Károlyi Mária vezette feltárása 1969-1970-ben volt az első hiteles harangedényes feltárás. 2000-ben [[Szombathely]] korábban önálló településnek számító városrészében, Zanaton, majd 2004-ben az osztrák-magyar határon fekvő [[Bucsu]] község határában a Hosszú-Aszú dűlőnél tártak fel újabb harangedényes leleteket. A zanati településrész Kr. e. 2400-2200-ra datálható.<ref>Ilon 96-99. old.</ref>. Bucsunál öt csónak alakú ház maradványát tárták fel.