„Jules Ferry” változatai közötti eltérés

Apja ügyvéd volt, és ő is jogot tanult Párizsban. Bírósági ügyvéd lett, de hamarosan az újságírás felé fordult. A La Presse-ben és a Le Temps-ban írt cikkeivel vált ismertté. Amikor a Le Temps szerkesztője lett, cikksorozatban bírálta a párizsi városigazgatást, amelynek élén Seine megye [[prefektus]]a, [[Georges Eugène Haussmann]] állt.

1865-től a prefektusok hatalma ellen, és a francia települések, városok nagyobb önállóságáért kampányolt. A települések szabadságát pártoló gondolatait [[Lausanne]]-ban is kifejtette a Béke és szabadság nemzetközi ligájának kongresszusán 1869-ben. Szintén abban az évben Seine megye egyik képviselője lett a törvényhozó testületben, ahol a baloldalon ülésezett. Más ellenzéki vezetőkhöz csatlakozva támadta [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] politikáját. Több képviselővel együtt azt kérte, hogy oszlassák fel a törvényhozó testületet, mert már nem képviseli az ország lakosságának többségét. Emiatt heves személyes vitája támadt [[Émile Ollivier]]-vel.

1871. február 8-án Vosges nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Kilépett a nemzetvédelmi kormányból, de még május 18-ig ellátta polgármesteri teendőit.

A [[párizsi kommün|kommün]] megalakulásakor azonnal elhagyta a párizsi városházát, és [[Versailles]]-ban csatlakozott az oda menekült kormányhoz.

Franciaország pozíciója meggyengült a vesztes [[porosz–francia háború]] után. A [[laurion]]i ezüstbányák kitermelési koncessziójával kapcsolatos problémák miatt [[Athén]]ba küldték. Hazatért, amikor [[Adolphe Thiers]] megbukott, és a nemzetgyűlésben a baloldali republikánusok elnöke lett.

1875. július 8-án az ''Alsace-Lorraine'' [[szabadkőművesség|szabadkőműves]] páholy tagja lett.<ref>{{cite web|url=http://www.histoiredumonde.net/Jules-Ferry.html|title=Jules Ferry|year=2007|author= |publisher=histoiredumonde.net|format=|accessdate=2015-08-08|language=francia}}</ref>

1880. szeptember 23-án kormányfő lett. Óriási önbizalma ellenére vonakodva fogadta el a megbizatást, és végig mérsékelt és megalkuvó politikát folytatott. Kijelentette a [[francia szenátus]]ban, hogy „Franciaország ne csak a szabadság hazája legyen, hanem jelentős és nagy ország is, amely [[Európa]] sorsát befolyásolja...és eljuttatja nyelvét, szokásait, zászlaját, fegyvereit, géniuszát – lehetőség szerint – bárhová a világba…”. Ezzel az eszménnyel igazolta Ferry a gyarmatosítás kiterjesztését.<ref>{{cite web|url=http://www.senat.fr/evenement/archives/ferry/coloniale.html|title=Jules Ferry:l’entreprise coloniale|year=1999|author= |publisher=Sénat|format=|accessdate=2015-08-08|language=francia}}</ref>. 1881-ben, a parlament jóváhagyása után katonai büntető expedíciót indított [[Tunézia|Tunéziába]], a Krumíriában élő harcias berberek ellen. Május 10-én a [[bardói szerződés]]sel Tunézia francia protektorátus (védnökség) alá került.<ref name="coloniale1">< /ref>

[[Léon Gambetta]] után [[Charles de Freycinet]] alakított kormányt, és Ferry vette át az oktatási és kulturális minisztériumot. Az oktatás reformjával foglalkozott, és sikeresen megvédte a [[francia szenátus|szenátus]] előtt az ingyenes és kötelező elemi oktatásról szóló törvénytervezetét, amit az 1882. március 28-án elfogadtak. Bevezették a világi oktatást, amelyben a leányok és fiúk 6 évestől 13 éves korig részesültek. A vallásos nevelést ''erkölcsi és polgári nevelés'' váltotta fel. A oktatási törvény megerősítette az állam semlegességét a vallás kérdésében, és szétválasztotta a köz- és magánszférát. Az igazolatlan és ismétlődő hiányzásokat büntették. Lehetővé vált, hogy a gyerekeket magánintézményekben, illetve otthon taníttassák.

{{DEFAULTSORT: Ferry Jules}}