„Jules Ferry” változatai közötti eltérés

a
hivatkozás előtti és utáni dupla írásjel javítása, egyéb apróság AWB
a (Dupla sablonparaméter megszüntetése)
a (hivatkozás előtti és utáni dupla írásjel javítása, egyéb apróság AWB)
 
==Pályafutása==
Apja ügyvéd volt, és ő is jogot tanult Párizsban. Bírósági ügyvéd lett, de hamarosan az újságírás felé fordult. A La Presse-ben és a Le Temps-ban írt cikkeivel vált ismertté. Amikor a Le Temps szerkesztője lett, cikksorozatban bírálta a párizsi városigazgatást, amelynek élén Seine megye [[prefektus]]a, [[Georges Eugène Haussmann]] állt.
 
1865-től a prefektusok hatalma ellen, és a francia települések, városok nagyobb önállóságáért kampányolt. A települések szabadságát pártoló gondolatait [[Lausanne]]-ban is kifejtette a Béke és szabadság nemzetközi ligájának kongresszusán 1869-ben. Szintén abban az évben Seine megye egyik képviselője lett a törvényhozó testületben, ahol a baloldalon ülésezett. Más ellenzéki vezetőkhöz csatlakozva támadta [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] politikáját. Több képviselővel együtt azt kérte, hogy oszlassák fel a törvényhozó testületet, mert már nem képviseli az ország lakosságának többségét. Emiatt heves személyes vitája támadt [[Émile Ollivier]]-vel.
 
Ellenezte a [[Porosz Királyság|Poroszország]] elleni hadüzenetet, és hiába követelte a fegyvergyártásra vonatkozó 1834-es törvény eltörlését. 1870. augusztus 4-én, amikor a [[wörthi csata|wörthi vesztes csata]] híre eljutott Párizsba, és az emberek tömegesen özönlöttek a [[Bourbon-palota]] elé, Ferry arra szólította fel az egybegyűlteket a Concorde híddal szemben egy teraszról, hogy maradjanak a törvényesség határain belül. A november 15-én lemondott [[Étienne Arago]] helyett Párizs polgármesterévé nevezték ki.
1871. február 8-án Vosges nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Kilépett a nemzetvédelmi kormányból, de még május 18-ig ellátta polgármesteri teendőit.
 
A [[párizsi kommün|kommün]] megalakulásakor azonnal elhagyta a párizsi városházát, és [[Versailles]]-ban csatlakozott az oda menekült kormányhoz.
 
Franciaország pozíciója meggyengült a vesztes [[porosz–francia háború]] után. A [[laurion]]i ezüstbányák kitermelési koncessziójával kapcsolatos problémák miatt [[Athén]]ba küldték. Hazatért, amikor [[Adolphe Thiers]] megbukott, és a nemzetgyűlésben a baloldali republikánusok elnöke lett.
 
1875. július 8-án az ''Alsace-Lorraine'' [[szabadkőművesség|szabadkőműves]] páholy tagja lett.<ref>{{cite web|url=http://www.histoiredumonde.net/Jules-Ferry.html|title=Jules Ferry|year=2007|author= |publisher=histoiredumonde.net|format=|accessdate=2015-08-08|language=francia}}</ref>
 
[[Patrice de Mac-Mahon]] lemondása után az új elnök, [[Jules Grévy]] Ferryre bízta 1879. február 4-én a közoktatási és kulturális tárcát. A francia kormány Ferry sürgetésére engedélyezte [[Pierre Savorgnan de Brazza]] második misszióját 1879-ben, amelyet a Francia Földrajzi Társaság, a Haditengerészeti és Külügyminisztérium finanszírozott. Savorgnan de Brazza eljutott a Congo folyóig, és Franciaország kiterjesztette védnökségét a [[Francia Kongó]]ra.<ref name="coloniale1 ">{{cite web|url=http://www.senat.fr/evenement/archives/ferry/coloniale/coloniale1.html
|title=Jules Ferry:l’entreprise coloniale en Tunisie|year=1999|author=|publisher=Sénat|format=|accessdate=2015-08-08|language=francia}}</ref>
1880. szeptember 23-án kormányfő lett. Óriási önbizalma ellenére vonakodva fogadta el a megbizatást, és végig mérsékelt és megalkuvó politikát folytatott. Kijelentette a [[francia szenátus]]ban, hogy „Franciaország ne csak a szabadság hazája legyen, hanem jelentős és nagy ország is, amely [[Európa]] sorsát befolyásolja...és eljuttatja nyelvét, szokásait, zászlaját, fegyvereit, géniuszát – lehetőség szerint – bárhová a világba…”. Ezzel az eszménnyel igazolta Ferry a gyarmatosítás kiterjesztését.<ref>{{cite web|url=http://www.senat.fr/evenement/archives/ferry/coloniale.html|title=Jules Ferry:l’entreprise coloniale|year=1999|author= |publisher=Sénat|format=|accessdate=2015-08-08|language=francia}}</ref>. 1881-ben, a parlament jóváhagyása után katonai büntető expedíciót indított [[Tunézia|Tunéziába]], a Krumíriában élő harcias berberek ellen. Május 10-én a [[bardói szerződés]]sel Tunézia francia protektorátus (védnökség) alá került.<ref name="coloniale1">< /ref>
 
[[Léon Gambetta]] után [[Charles de Freycinet]] alakított kormányt, és Ferry vette át az oktatási és kulturális minisztériumot. Az oktatás reformjával foglalkozott, és sikeresen megvédte a [[francia szenátus|szenátus]] előtt az ingyenes és kötelező elemi oktatásról szóló törvénytervezetét, amit az 1882. március 28-án elfogadtak. Bevezették a világi oktatást, amelyben a leányok és fiúk 6 évestől 13 éves korig részesültek. A vallásos nevelést ''erkölcsi és polgári nevelés'' váltotta fel. A oktatási törvény megerősítette az állam semlegességét a vallás kérdésében, és szétválasztotta a köz- és magánszférát. Az igazolatlan és ismétlődő hiányzásokat büntették. Lehetővé vált, hogy a gyerekeket magánintézményekben, illetve otthon taníttassák.
 
1883. február. 22-én Grévy elnök másodszorra is megbízta kormányalakítással. Novemberben a külügyekért is felelős lett, de a francia hadsereg [[tonkin]]i veresége után 1885 március 30-án kénytelen volt benyújtani lemondását.<ref>{{cite web|url= http://www.senat.fr/evenement/archives/ferry/coloniale/coloniale2.html|title=Jules Ferry:l’entreprise coloniale au Tonkin|year=1999|author=|publisher=Sénat |format=|accessdate=2015-08-08|language=francia}}</ref>
{{nemzetközi katalógusok}}
{{portál|politika||Franciaország}}
 
{{DEFAULTSORT: Ferry Jules}}
[[Kategória:Franciaországi politikusok]]
[[Kategória:Francia jogászok]]
315 876

szerkesztés