Főmenü megnyitása

Módosítások

a
hivatkozás előtti és utáni dupla írásjel javítása, egyéb apróság AWB
A Lengyel Királyságból és a [[Litván Nagyfejedelemség]]ből létrejött állam a legnagyobb lett az akkori Európában. Jagelló elkezdett tehát készülni a [[Német Lovagrend]] problémájának megoldására. A Lovagrend addigra nagy területeket hódított meg a [[Balti-tenger]] mellékén: [[Poroszország (történeti)|Ó-Poroszországot]], Kelet-Pomerániát és a litván [[Szamogitia|Szamogitiát]]. A háború 1409-ben kezdődött el, elsőként a Lovagrend támadott meg és foglalt el néhány lengyel határ menti várost (többek között [[Bydgoszcz]]ot).
 
1410. július 15-én, [[Grunwald]] falu környékén, ([[Olsztyn]]tól keletre) került sor a nagy [[Grünwaldi csata|csatára]], amelyben részt vett a Lovagrend, [[Brandenburg]] és [[Zsigmond magyar király|Luxemburgi Zsigmond]] magyar király hadserege az egyik oldalon, a lengyel, litván, orosz, tatár és moldvai seregek a másikon. A csata a lovagrendi hadseregek szétzúzásával és [[Ulrich von Jungingen]] nagymester halálával ért véget. A lengyel győzelem megállította a Lovagrend állama további terjeszkedését, ami Lengyelországot és Litvániát fenyegette. A küzdelem során Luxemburgi Zsigmond hadseregei elpusztították [[Újszandec]] környékét. A háború 1411-ben fejeződött be a [[Toruń|toruni]] békével, amely kötelezte a Lovagrendet [[Kujávia]] és [[Szamogitia]] egy részének visszaadására, a hadifoglyok kiadására.<ref name="Wyrozumski">Jerzy Wyrozumski, ''Historia Polski do roku 1505'', PWN, Warszawa 1987, 195-198. oldal</ref>.
 
A győzelem jelentősége főként abban állt, hogy megnövekedett a Lengyelország és Litvánia presztízse Európában, a Lovagrend államának helyzete pedig véglegesen meggyengült. Luxemburgi Zsigmond megszakította kapcsolatát a Lovagrenddel és Lengyelországgal kötött szövetséget (1412). II. Jagelló Ulaszló az egyezmény részeként mintegy 7,5 tonna ezüstpénzt kölcsönzött Zsigmond magyar királynak, cserébe zálogba kapott 13 várost a [[Szepes vármegye|Szepesség]]ben. A pénz soha nem került vissza Lengyelországba, a városok pedig egészen 1769-ig lengyel igazgatás alatt maradtak.
1444-48 között Kázmér, még litván nagyfejedelemként, háborút folytatott Moszkvai Nagyfejedelemség ellen a Vjazma folyó mentén fekvő területekért. Ez a háború kapta meg a lengyel nemesség támogatását, ezért Kázmérnak békét kellett kötnie. Kázmér ettől kezdve a nyugati politika felé fordult, ami azt okozta, hogy Litvánia sok keleti területet elveszített, amelyeket Moszkvai Nagyfejedelemség és az [[Oszmán Birodalom]] hódított meg.
 
IV. Jagelló Kázmért 1447. június 25-én koronázták lengyel királlyá. Kázmérnak, mint litván nagyfejedelemnek a megkoronázása lengyel királlyá csak a perszonáluniót állította vissza, az 1386. évi állapotnak megfelelően. A két állam intézményei külön maradtak, a [[horodłói unió]]ban foglalt megállapodások nem érvényesültek. Uralkodásának első évei nehéz politikai küzdelmek között teltek. A király megtagadta főuraktól kiváltságaikat. Legfőbb ellenféle Zbigniew Oleśnicki volt, a hatalmas krakkói érsek, aki a litván ellenzéket is és bujtogatta a király ellen<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', Warszawa 1978, 41. oldal</ref>. Oleśnicki befolyása korlátozásának érdekében IV. Kázmér erőfeszítést tett, hogy megszerezze főkegyúri jogot az Egyház fölött. Abban az időben (1447-49) Rómában két jelölt küzdött a pápai trónért, [[V. Miklós pápa|V. Miklós]], az 1447-ben törvényesen megválasztott pápa, és [[V. Félix (ellenpápa)|V. Félix]], 1440-től ellenpápa. IV. Kázmér Miklóst támogatta, Oleśnicki pedig Félixet. Így, amikor Félix véglegesen elvesztette a küzdelmet, Kázmér szerzett erősebb pozíciót, és lehetősége nyílt a lengyel püspökök kiválasztására.<ref> M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 134. oldal</ref>. De az Oleśnickivel való politikai harc csak az érsek halálával (1455) szűnt meg végleg. Kázmér rákényszerült a nemesek kiváltságainak megerősítésére is 1453-ban, amikor szüksége volt a támogatásukra a [[Német Lovagrend]] elleni háborúban.
 
IV. Kázmérnak a lengyel királyok sorában utoljára sikerült eredményeket elérnie Szilézia visszaszerzésében: 1454-ben az utolsó [[oświęcim]]i herceg hűbéri esküt tett a királynak, majd el is adta neki a hercegséget.
A király egyik fő törekvése minden lengyel terület egyesítése volt, különösen [[Pomerániai vajdaság|Kelet-Pomeránia]] visszaszerzése a [[Német Lovagrend]]től. A Lovagrend magas vámokat vetett ki a lengyel árukra és gátolta a lengyel kereskedelmet a pomerániai városokkal, ami további károkat okozott a [[Visztula]] mentén és [[Balti-tenger]] partjain fekvő városok közötti gazdasági kapcsolatokban<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa 1983, 182. oldal</ref>. Jó alkalom kínálkozott e földek visszaszerzésére azért is, mert a [[grünwaldi csata|grünwaldi]] vereség után a lovagrendi állam Lengyelországgal (1411, 1435) és Litvániával (1422) hátrányos békeszerződések kötésére kényszerült és válságba került. 1440-ben megalakult a [[Porosz Szövetség]], az ó-poroszországi nemesek és polgárok lovagrend-ellenes szervezete, amely azzal a kéréssel fordult a lengyel királyhoz, hogy csatolja a területet Lengyelországhoz. 1454. március 6-án IV. Kázmér kiadta az oklevelet, miszerint Poroszországot a Lengyel Királysághoz csatolja, ami a [[tizenhárom éves háború]] kitöréséhez vezetett.
 
A harcok első szakaszában a pomerániai felkelők kiszorították a lovagrendi hadsereget minden porosz városból, [[Malbork]]on meg néhány kis erődítményen kívül<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 67. oldal</ref>. A lengyel nemesség azonban nem támogatta eléggé az uralkodót a háborúban. A királyi hadsereg nem boldogult, a nemességnek pedig nem volt kedve harcolni.<ref> M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 69. oldal</ref>. Ráadásul a Lovagrend erősítést kapott, újabb lovagok érkeztek a német területekről. A lengyel nemesség csak akkor volt hajlandó harcolni, ha a király megerősíti régi kiváltságaikat és újabbakat is biztosít számukra. Kázmérnak többek között meg kellett ígérnie, hogy nem hajt végre sorozásokat a hadseregbe, nem vet ki új adókat, és fontos döntéseihez megszerzi a vajdasági (tartományi) nemesi gyűlések (''sejmik ziemski'') támogatását.<ref name=sejmik>''Sejmik ziemski'' ez volt a vajdasági „parlament”. Mai elnevezése ''sejmik wojewódzki''.</ref>.
 
1454. szeptember 18-án a lengyel hadsereg vereséget szenvedett a [[Konitzi csata (1454)|konitzi]] (Chojnice) csatában és a Lovagrend visszaszerezte elvesztett területeinek többségét<ref>J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', [in:] ''Poczet królów i książąt polskich'', Czytelnik, Warszawa 1987, 297. oldal</ref>. A lengyelek legnagyobb problémája a pénz hiánya volt – a sorozott hadsereg teljesen alkalmatlan volt a modern erődök elfoglalására, zsoldosokat kellett fogadniuk. Végül a király és a gazdag porosz városok ([[Gdańsk]], [[Elbląg]], [[Toruń]]) óriási pénzügyi erőfeszítésük révén zsoldoshadsereget szerveztek, amelynek vezére Piotr Dunin lett<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa 1983, 200. oldal</ref>. A Lovagrendnek viszont bőven volt pénze, ráadásul [[III. Frigyes német-római császár]] és [[III. Callixtus pápa]] is támogatták (a pápa átkot mondott Kázmérra és a Porosz Szövetségre).
 
De 1456 után még a Lovagrend is pénzügyi bajokba került. 1457-ben a lengyelek megszerezték [[Malbork]]ot, mert a Lovagrend elmaradt a vár legénységét megillető zsold kifizetésével. Így, amikor a lengyelek kifizették a legénységet, azok átadták a várat<ref> J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 298. oldal</ref>. A háború végső eredményéről a [[schwetzi csata]] (''Świecino'' – falu Kasúbiában) döntött 1462-ban, amelyet a lengyel zsoldoshadsereg nyert meg Dunin parancsnoksága alatt. 1463-ban a [[Gdańsk]] és [[Elbląg]] magánflottája (ún. ''flota kaperska'') vereséget mért a lovagrendi hadiflottára a Visztula-öbölben (''Zalew Wiślany''), 1466-ban megadta magát a konitzi (''Chojnice'') erőd, a lovagi ellenállás utolsó fészke és a Lovagrend békét kért.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 81. oldal</ref>.
 
1466. október 19-én aláírták a [[második thorni béke|toruni békét]]. Lengyelország megkapta Kelet-Pomerániát (Gdański Pomerániának is nevezték), [[Malbork]]ot, [[Elbląg]]ot, [[Chełmno]] vidékét (''Ziemia Chełmińska'' – terület a Visztula-kanyarban, [[Bydgoszcz]]tól keletre, ahová 1247-ben [[Konrád lengyel fejedelem|Mazóviai Konrád]] fejedelem behívta a Lovagrendet) és Warmiát (németül ''Ermland'') [[Olsztyn]] központtal. Ezt a területet „Királyi Poroszországnak” (''Prusy Królewskie'') nevezték el; Poroszország többi része – '''Rendi Poroszország''' (''Prusy Zakonne'') néven – megmaradt a Lovagrend birtokában mint Lengyelország hűbéri földje. 158 év után Lengyelország visszaszerezte a nyílt tengeri kijáratot és a fennhatóságot a Visztula egész folyása mentén.
 
=== Kapcsolatok Törökországgal és a Krími Kánsággal ===
1475-ben Törökország elfoglalta [[Feodoszija|Kaffát]], egy [[genova]]i kereszkedőtelepet a [[Krím]] félszigeten. 1484-ben a törökök meghódították [[Chilia Veche|Kiliát]] és [[Dnyeszterfehérvár]]t a Lengyelországgal szomszédos [[Moldva|Moldvában]], amivel elvágták Lengyelországot a [[fekete-tenger]]i kereskedelemtől. [[III. István moldvai fejedelem|Nagy István]] moldvai fejedelem Jagelló Kázmértól a fegyveres segítséget kért. Cserébe 1485 szeptemberében hűbéresküt tett Kázmérnak, ami a 18 évig tartó török-lengyel háborúhoz vezetett. Kázmér azonban halogatta a támogatást Moldvának, inkább a [[Krími Tatár Kánság]]nak szentelt több figyelmet, ezért a moldvai fejedelem már egy évvel később elismerte a török fennhatóságot<ref name> M. Derwich (szerk.), ''Monarchia Jagiellonów (1399-1586)'', Wrocław 2004, 86. oldal</ref>.
 
A [[Kijevi Rusz]]ra és [[Podólia|Podóliára]] évente rátörtek krími tatár seregek, megsarcolva a városokat és foglyul ejtve emberek ezreit. 1482-ban a tatárok feldúlták [[Kijev]]et<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 95. oldal</ref>. A Krími Kánság egyre inkább török befolyás alá került, mert a másik oldalon tartania kellett az erősödő Moszkvai Nagyfejedelemségtől és Lengyelországtól.
* Jerzy '''Wyrozumski,''' ''Historia Polski do roku 1505'', Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa, 1986
* Krzysztof '''Baczkowsky,''' ''Polska i jej sąsiedzi za Jagiellonów.'' 2012.
 
[[Kategória:Lengyelország történelme]]
[[Kategória:Magyar–lengyel kapcsolatok]]
293 534

szerkesztés