„Katapultülés” változatai közötti eltérés

A [[második világháború]]ig a pilóták a repülőgépet a pilótakabinból történő kiugrással viszonylag egyszerűen el tudták hagyni, azonban a háború végén megjelent sugárhajtású repülőgépek túl gyorsak voltak, és a gépelhagyás vagy lehetetlen volt, mert a pilóták ki sem tudták nyitni a pilótakabin ajtaját, vagy kiugrásuk után kerültek életveszélybe, mert a repülőgéphez csapódhattak, nagy magasságban a túl ritka levegő is veszélybe sodorhatta őket.

 

 

A katapultálás folyamatát általában egy kar meghúzásával indítják, ezután egy szerkezet összerántja a pilóta kezeit és lábait, hogy ezek meg ne sérüljenek. A pilótakabin tetejét a katapultálás előtt általában lerobbantják, szabaddá téve az ülés útját, de egyes repülőgépeknél (például a [[helyből felszálló repülőgép|helyből felszálló]] [[Harrier]]nél) a plexitetőt betörve zajlik le a katapultálás. A repülőgéptől történő biztonságos eltávolodást általában egy szilárd hajtóanyagú kivetőtöltet idézi elő, amely rakétaként működve, az ülést egy sínen gyorsítva lövi ki, általában függőlegesen fölfelé (egyes régi repülőgépeken lefelé). Zuhanás közben általában egy stabilizáló ernyő nyílik ki, nagy magasságból történt katapultálás esetén a pilóta oxigénellátását az ülésbe épített oxigéntartályból oldják meg. Pár ezer méteres magasságban leválik a pilótáról a katapultülés, és kinyílik a fő mentőernyő, amellyel a pilóta földet ér. Vízfelszínre érkezés esetén automatikusan mentőcsónak fúvódik föl. A pilóta megtalálását rádióadó segíti.