„ZSZU–23–4” változatai közötti eltérés

1 501 bájt hozzáadva ,  5 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
(→‎Források: {{commons|ZSU-23-4 Shilka}})
| képméret = 300px
| képaláírás = ''Egy zsákmányolt ZSZU–23–4 az izraeli Yad la-Shiryon múzeumban''
| személyzet = 4 fő (harcjármű parancsnok, sofőrharcjármű vezető, lövészoldalszög-magasság kezelő operátor, radarkezelőtávolsági kezelő operátor (lokátor)
| hosszúság = 6,54
| szélesség = 3,13
}}
 
A '''ZSZU–23–4''' egy [[Szovjetunió|szovjet]] önjáró légvédelmi gépágyú. Az [[1960-as évek]] elején fejlesztették ki az elavult [[ZSZU–57–2]] leváltására.
 
== Története ==
Két prototípust készítettek egyazon feladatra, az egyik a 37 mm-es ikercsövű gépágyúval rendelkező ZSZU-37-2 Jenyiszej (Szu-100P alváza alapként szolgált a később erre az alvázra épített [[2K11 Krug]] és [[2SZ3|2SZ3 Akacija]] járműveknél), másikuk pedig a 23 mm-es négycsövű Silka (GM-575 alvázon).
 
A tesztek alapján mind tűzgyorsaság, mind tűzerő szempontjából felülmúlta a Silka ellenfelét.
Sorozatgyártása 1964-ben kezdődött, első és csak a Szovjetunióban szolgálatba állított ZSU-23-4 előszériát követte a tapasztalatok alapján továbbfejlesztett V-verzió 1967-ben.
 
Első nagy számban készített és exportra szánt változata a ZSU-23-4 V1 (1969), ebből a változatból kaptak a [[Varsói Szerződés]] tagállamai, valamint [[Egyiptom]] is (V1 korai sorozatból csak Egyiptom és Magyarország kapott, az egyiptomiak sikerrel alkalmazták 1973-ban, sok példány izraeli hadizsákmány lett, amit annyira jónak találtak, hogy rendszerbe is állították).
ZSU-23-4 M3: Barát idegen azonosítóval is felszerelt, fejlesztett verzió, csak a Szovjetúnióban rendszeresítették.
Megemlítendő az Afganisztáni harcok során módosított, speciálisan konvolykísérésre használt változat, melyből minden felesleges dolgot eltávolítottak (lokátor és tűzvezető rendszer, valamint ezek műszeregységei), hogy helyükre több lőszert, extra tűzoltó berendezéseket, valamint infra berendezéseket, ködgránátokat tehessenek. A gépágyúk magasságiszögben (+85 fok) ideálísak az utak mellett emelkedő hegyoldalak, sziklafalak között megbúvó támadók semlegesítésére.
ZSU-23-4 4M: A második nagy számban rendszeresített exportváltozat, 1977.
Főbb változások a V1 verzióhoz képest: módosított fegyverzeti rész, vaskosabb, nagyobb átmérőjű, flexibilis folyadékhűtés a gépágyú csöveinek, porvédő és árnyékoló lemez a gépágyúk felett, módosított parancsnoki kupola 3 helyett 2 figyelőműszerrel, a 3. helyére beépített optikai célmegjelölő műszer az RPK tűzvezető számítógépnek továbbítható adatokkal, erősített alváz (2 merevítőbordával az orr rész alsó felén), bal oldalon 2 helyett 3 szerelőnyílás, torony jobb oldalán nagyméretű hűtőtartály a rendszer hatékonyabb üzemeléséhez, nagyfokú belső rendszer fejlesztés, a csőves technológia kiváltása, parancsnoki kezelőpult át tervezve.
Egyik utolsó változata a tapasztalatok alapján tovább modernizált ZSU-23-4 4M (1977), deRendszerbe ekkorállításakor már fejlesztették utódját, a ZSZU-30-2 2K22 2SZ6 TunguszkaTunguzkát (1970-ben kezdték el a fejlesztést), járművet (GM-352 alvázon mely az első TOR járművek alapja is).
 
Elődjéhez képest (ZSU-57-2) kisebb volt a lőtávolsága (maximum 2500 méter), azonban a lokátoros tűzvezetés és a megnövelt tűzgyorsaság ezt kompenzálta (nem beszélve a zárt, vegyi-biológiai és atomtámadással szembeni beépített automatikus védelméről). Az alváza a [[PT–76]]-os úszó harckocsi főelemeire épült. Képes volt 180-fokos félkörív mentén tűzfalat vonni maga elé a magasba.
Egyik utolsó változata a tapasztalatok alapján tovább modernizált ZSU-23-4 4M (1977), de ekkor már fejlesztették utódját, a ZSZU-30-2 2K22 2SZ6 Tunguszka (1970-ben kezdték el a fejlesztést) járművet (GM-352 alvázon).
 
Elődjéhez képest kisebb volt a lőtávolsága (maximum 2500 méter), azonban a lokátoros tűzvezetés és a megnövelt tűzgyorsaság ezt kompenzálta (nem beszélve a zárt, vegyi-biológiai és atomtámadással szembeni beépített automatikus védelméről). Az alváza a [[PT–76]]-os úszó harckocsi főelemeire épült. Képes volt 180-fokos félkörív mentén tűzfalat vonni maga elé a magasba.
Harci alkalmazásra került az 1973-as [[jóm kippúri háború]]ban, Vietnamban, Afganisztánban (szovjet megszálló erők földi célra, utak, hidak és járműoszlopok biztosítására), az [[irak–iráni háború]]ban, a [[délszláv háború]]ban.
Lengyel, orosz és ukrán cégek modernizálták a járműveiket.
Névtelen felhasználó