„Cogito ergo sum” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB
1. sor:
[[Fájl:Descartes2.jpg|bélyegkép|jobbra|181px|René Descartes]]
A '''''cogito ergo sum''''' (ejtsd: ''kogito ergo szum'') [[René Descartes]] francia filozófustól származó [[latin nyelv|latin]] kifejezés, aminek jelentése „gondolkodom, tehát vagyok”. Descartes a „cogito ergo sum”-tételt tette meg filozófiája alapelvének – ennek segítségével kívánta biztos módszertani alapokra helyezni filozófiáját, és annak kiindulópontját. Descartes a [http://www.lemonde.fr/revision-du-bac/annales-bac/philosophie-terminale/doute-methodique_ix116.html módszeres kétely] által jut el a „cogito ergo sum” tételéig: felteszi, hogy az [[érzékszerv]]ei becsapják, körülötte minden csak illúzió, nincs semmiféle bizonyosság. Ebben az esetben egy dologban még mindig biztos lehet: hogy '''ő, aki mindezt gondolta, létezik.'''
 
==A cogito-argumentum==
25. sor:
{{idézet2|Mert vagyunk, s tudjuk, hogy vagyunk, s e létet, illetve tudást szeretjük. E három dolgot illetőleg semmiféle valószerűen ható hamisság nem zavar meg. […] Ezeknek az igazságoknak az esetében nem félek az Akadémikusok egyetlen érvétől sem, akik azt mondogatják: »Mi van, ha csalatkozol?« Ha ugyanis csalatkozom, vagyok. Hiszen aki nincs, az nem is csalatkozhat semmi módon – így aztán vagyok, ha egyszer csalatkozom. Minthogy pedig, ha csalatkozom, vagyok, hogyan csalatkozhatnék létemet illetően, amikor bizonyos, hogy vagyok, ha egyszer csalatkozom?|Augustinus Aurelius<ref>Augustinus Aurelius: ''Az Isten városáról'' (Kairosz Kiadó, Budapest 2005)</ref>}}
 
A két szerző közti történeti hatás valószínűsíthető, ugyanakkor [[René Descartes|Descartes]] úgy gondolta, hogy a felszíni, formális rokonságon túl a két ''cogito'' teljesen eltérő kontextusok része. Ezt úgy érthetjük, hogy míg Descartes-nál a ''cogito''nak kell megalapoznia a megismerést, addig Ágoston nem épít rendszert a ''cogito''ra, nem kívánja a kétségbevonhatatlan tudást erre az alapra emelni,<ref>Schmal Dániel: ''Lét, tudás, szeretet''. = A kezdet nélküli kezdet. (Gondolat Kiadó, Budapest, 2012) 38–41. oldal</ref>, nem tölt be központi szerepet, sőt olyan öntudathoz kapcsolódik, mely az ember [[teológia]]i meghatározottságával áll összefüggésben.<ref>Schmal Dániel: Tekintély és racionalitás. Megjegyzések az Augustinus-Descartes hatás kérdéséhez. In: Boros Gábor – Schmal Dániel (szerk.): ''Kortársunk Descartes'' (Áron Kiadó, Budapest, 2000) 21. oldal</ref>
 
==Kritika==
35. sor:
:(C) Tehát vagyok.
 
Ebben az esetben egy nem teljes következtetésről lenne szó, vagyis [[entiméma|entimémá]]ról, az egyik [[premissza]] elhallgatásáról. Descartes alapvetően elutasította a szillogizmus vádját, már csak azért is, mert magát a szillogizmus módszeréről azt úgy gondolta, hogy az nem juttat új ismeretekhez.<ref>René Descartes: ''Értekezés a módszerről'' (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000) 29. oldal</ref> Később azonban így ír ''A filozófia alapelveiben'': ''„A gondolkodom, tehát vagyok következtetés előtt lehetséges tudni ama főtételt: mindaz, ami gondolkodik, van, mivel ez ténylegesen megelőzi következtetésemet, s ez a következtetés rajta nyugszik.”''<ref>René Descartes: ''A filozófia alapelvei'' (Osiris Kiadó, Budapest 1996)</ref>
 
[[Pierre Gassendi]], az ''Elmélkedések''kel kapcsolatos ellenvetések ötödik sorozatának szerzője a gondolkodás kitüntetettségét kérdőjelezte meg: ''„ugyanezt a következtetést bármely más cselekedetből is levonhattad volna, mivel a természetes világosság által nyilvánvaló, hogy mindaz, ami cselekszik, létezik”.''<ref>Pierre Gassendi Az ellenvetések ötödik sorozata. In: René Descartes: ''Elmélkedések az első filozófiáról'' (Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1994) 171. oldal</ref>
 
===Modern===
[[Rudolf Carnap]] [[Formálisformális logika|formális logikai]]i szempontból két logikai hibát talál a ''cogito ergo sum'' állításban. Az első hibát a „''vagyok”''-kal kapcsolatban állapítja meg. Descartes a ''„lenni”'' igét az egzisztencia értelmében használja, egzisztencia azonban csak egy predikátummal kapcsolatban mondható ki. Így a helyes egzisztenciális mondat nem az ''„a létezik”''(jelen esetben ''„én létezem”''), hanem a ''„létezik valami ilyen és ilyen"'' formájú mondat. A másik hiba a ''„gondolkodom”'' és a ''„vagyok”'' közti átmenet. A ''„gondolkodom”'' ebben az esetben egy tulajdonság, amely a [[Kategóriák (Arisztotelész)#A szubsztancia és az akcidens|szubsztancia]] vonatkozásában nem mondhatja ki az egzisztenciát, vagyis nem az következik belőle, hogy ''„vagyok”'', hanem az, hogy ''„létezik valami, ami gondolkodik”''.<ref>Rudolf Carnap: A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül. In: Altrichter Ferenc (szerk.): ''A Bécsi Kör filozófiája''. (Gondolat Kiadó, Budapest, 1972)</ref>
 
[[Theodor Adorno|Adorno]] kritikája is [[logika]]i jellegű. Szerinte többek között a descartes-i filozófia is a lét- és gondolkodási struktúrák megegyezését kívánta kimutatni, amihez szükség van egy első alapelvre. Ha pedig a gondolkodó ént tételezzük fel első alapelvként, mint ahogy azt Descartes tette, akkor azzal elvágjuk magunkat a világhoz vezető úttól. Adorno általában elutasította az alapelvekre törekvő filozófiákat, illetve a logikára épülő gondolkodást, ebben a kontextusban kritizálja Descartes-ot is.<ref>Wolfgang Röd: A cogito körüli csatározás a kortárs filozófiában. In: Boros Gábor – Schmal Dániel (szerk.): ''Kortársunk Descartes'' (Áron Kiadó, Budapest, 2000) 389–390.</ref>
 
===Posztmodern===
[[Jean-François Lyotard|Lyotard]] kritikáját egyfelől nyelvi fejtegetésre alapozza. Mivel az ''„én gondolkodom”'' állításban az ''„én”'' [[névmás]] deiktikus, azaz rámutató jellegű, vagyis egy jelenvaló dologra mutat rá, akkor egyértelmű és nincs szükség további megalapozására. Másfelől Lyotard megkérdőjelezi az „''én gondolkodom”'' és az ''„én létezem”'' logikai összekapcsolhatóságának jogosultságát. Az ''„én gondolkodom”''-ból nem következik az ''„én vagyok”'', mivel szerinte ezek csak tétel-események, illetve azok egymás mellé sorolása. Lyotard szintén egy tágabb elképzelés keretein belül fogalmazza meg a Descartes-tal szembeni kritikát: a rendszeres filozófia, a rendszeralkotás általános elutasítása.<ref>I. m. 382–384.</ref>
 
[[Jacques Derrida|Derrida]] szerint Descartes saját őrületének a lehetőségét is beleveszi abba a feltételezésébe, hogy mi van akkor, ha egy gonosz démon irányítja ítéleteit (ami a ''cogito-érv'' előzménye). Ennek a hipotézisnek az állapotában, mivel nem zárja ki az őrületet, nem lehet meggyőződve sem a feltételezett önreflexióról, sem saját nyelvének felállított normáinak érvényességéről.<ref>http://en.wikipedia.org/wiki/Cogito_and_the_History_of_Madness</ref> Így, ha a ''cogito ergo sum'' tézise minden kételynek ellenáll, akkor ez a bizonyosság még az őrületben is érvényes. Derrida célja a racionális ''cogito'' leértékelése, és egy olyan kiindulópont megtalálása, ahol a racionális előtti gondolkodásban még nem válik el az ész és az őrültség.<ref>Wolfgang Röd: A cogito körüli csatározás a kortárs filozófiában. In: Boros Gábor – Schmal Dániel (szerk.): ''Kortársunk Descartes'' (Áron Kiadó, Budapest, 2000) 388–389. oldal</ref>