„Peresznye” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a hivatkozás előtti és utáni dupla írásjel javítása, egyéb apróság AWB
a hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB
44. sor:
== Nevezetességei ==
* Középkori eredetű temploma védőszentje [[Szent Egyed]]. Az [[1646]]. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint fallal körülvett és megerősített. [[1727]]-ben [[Esterházy Dániel (kamarás)|Esterházy Dániel]] tataroztatta és bővítette. [[Barokk]] stílusú, berendezése is ebből a korból származik.<ref>{{Opcit|név=C. Harrach Erzsébet - Kiss Gyula|cím=Vasi műemlékek|kötet=|oldal=304-305.}}</ref> Legutóbb [[2013]]-ban újították fel.
* [[Széchenyi-kastély (Peresznye)|Széchenyi-kastély]] – mely tulajdonosairól több ellentmondás látott napvilágot,<ref group=m>Számos helyen olvasható, hogy egy régebbi épület felhasználásával [[1727]]-ben gróf [[Esterházy Dániel (kuruc generális)|Esterházy Dániel]], a korábbi kuruc tábornok építtette - ''NB. Esterházy Dániel kuruc altábornagy már 1714. október 1-jén meghalt! Korábban viszont csakugyan Peresznyén lakott, tehát a korábbi kastély már az övé volt, s itt hunyt el egykori tiszttársa, kedves embere, [[Csajághy János]] is 1713 elején.'' -,{{-}}továbbá, hogy későbbi tulajdonosai a Széchenyiek voltak - ''NB. Virág Zsolt (Vas megye kastélyai és kúriái, 2004) szerint sosem volt a Széchényi család birtokában a kastély, az épületet pusztán annyi szál fűzi hozzájuk, hogy néhány évre Széchényi Ferenc zárgondnoksága alá került az Esterházyak eladósodása miatt. Dénes József (Peresznye településtörténete, peresznye.hu) szerint viszont a 19. század közepén a tulajdonos Esterházy Ferenc halálát követően az utód a kiskorú Esterházy János lett, akit gróf Széchenyi Ferenc (nem a korábban említett személy!) vett gondnoki szárnyai alá, s a kastélyba költözött, majd itt is élt egészen haláláig, 1858-ig. Genthon István (Magyarország művészeti emlékei I: Dunántúl, 1959) szerint pedig, a 18. század végi kastélyépítés a Széchenyi család számára történt meg.''</ref>, az első világháború után Berchtold Lipót külügyminiszter lakta, az [[államosítás]] óta szociális otthonként működik. Parkja 6,7 ha-as terület, telepített [[Hárs (növénynemzetség)|hárs]], [[juhar]], [[kőris]] és különféle fenyők facsoportjaival, a [[horvátzsidány]]i önkormányzat kezelésében áll.<ref>Őrségi Nemzeti Park [http://onp.nemzetipark.gov.hu/print.php?pg=menu_2783&nyelv=0 Egyéb országos jelentőségű természetvédelmi területek] - 2004. január 19.</ref>
* Az egykori kastélykertben lévő, [[1985]]-ben védetté nyilvánított 6,7 ha-os kertben, egy tó partján áll a [[platánfélék|nyugati platán (Platanus occienditalis)]] csodálatos méretű példánya.<ref>{{Opcit|név=Somkuti Ferenc-Tóth József|cím=Vas megye arborétumai és kúriakertjei|kötet=|oldal=70.}}</ref>
* A község [[2006]]. óta tagja az [[Natúrpark|Írottkő Natúrpark]]nak.<ref>[http://www.naturpark.hu/index_files/Gallery/images02/kisokos.pdf Green Mountain Természetvédelmi Kisokos]</ref><ref>A KvVM Természetvédelmi Hivatala [http://www.naturpark.hu/index_files/Gallery/images02/kisokos.pdf Natúrparkok]</ref>
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Peresznye