„Schrödinger macskája” változatai közötti eltérés

A kvantummechanikában [[kvantum-szuperpozíció|szuperpozíció]]nak nevezik, amikor egy [[elemi részecske]] (vagy részecskékből álló rendszer) ún. kevert állapotban van, azaz bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen. A részecske addig marad ebben, amíg valamilyen módon meg nem állapítjuk, hogy valójában hol és milyen állapotban van. A probléma ott kezdődik, hogy mérés (megfigyelés) hatására a részecske [[hullámfüggvény-összeomlás|hullámfüggvénye összeomlik]], és a részecske a lehetséges alap- vagy saját-állapotai egyikébe kerül, legalábbis minden általunk elvégezhető mérés azt mutatja, hogy a részecske egy bizonyos állapotban van.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghal, ki kell nyitni a dobozt.

Ahogy Schrödinger gondolatkísérlete is mutatja, a hétköznapok során nem találkozunk egymással keveredő állapotokkal (bármelyik laboratóriumi macskáról egyértelműen megállapítható, hogy él-e, vagy sem), ezért feltételezhető, hogy a szuperpozíció csak az elemi részecskékre jellemző, és bizonyos határokon túl nem fordulhat elő. A fizikusok régóta töprengenek azon, vajon hol húzódik az a határ, ahol a kvantum-szuperpozíció mindenképpen összeroppan, azaz az egymással keveredő állapotok dekoherenssé válnak. Ez az állapotváltozás egyúttal meghatározza a mikro- (a kvantumfizika törvényei által irányított) és a makro- (klasszikus fizika törvényei érvényesülnek) világ közötti határvonalat. E területen egymástól függetlenül két magyar csoport is végzett kutatásokat. A hetvenes és nyolcvanas években Károlyházy,<ref>F. Károlyházy, A. Frenkel, B. Lukács: On the Possible Rôle of Gravity in the Reduction of the Wave Function. Quantum Concepts in Space and Time, eds. R. Penrose and C. J. Isham, Clarendon Press, Oxford, 1986, p. 109</ref>, a nyolcvanas évektől Diósi vezetésével.<ref>Diósi, L.: Gravitation and quantum-mechanical localization of macro-objects. Physics Letters A, Volume 105, Issue 4-5, p. 199-202.</ref><ref>L. Diósi, B. Lukács. Phys. Lett. A181, 366 (1993)</ref>