„Lövészárok-hadviselés” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 84.0.203.217 (vita) szerkesztéséről Atobot szerkesztésére
17. sor:
 
== A lövészárok-hadviselés elterjedése ==
[[Fájl:Cheshire Regiment trench Somme 1916.jpg|bélyegkép|200px|Brit lövészárok az Albert–Bapaume út közelében Ovillers-la-Boisselle-ben, 1916 júliusában, a [[somme-i csata]] alatt. A Cheshire Ezredhez tartozó őrszem körül pihenő bajtársai láthatók]]
 
Bár a fent említett tényezők (korszerű gyalogsági lőfegyverek, géppuskák elterjedése, modern tüzérség) a [[20. század]] elejére alapjaiban változtatták meg a modern hadviselést, a legtöbb hadsereg vagy nem volt tudatában a változások következményeinek vagy nem volt hajlandó a szükséges lépéseket megtenni. Az amerikai polgárháború végére a szemben álló felek hónapokig tartó, súlyos személyi veszteségekkel járó csatározásokba bonyolódtak, de a kialakult patthelyzetet nem sikerült megtörni. Ennek ellenére az első világháború kirobbanásakor minden hadviselő fél rövid ideig tartó háborúra és a napóleoni korszakra jellemző manőverekre számított. Ennek megfelelően mind az [[antant]], mind a [[központi hatalmak]] haderejében jelentős szerepet szántak a frontra szállított lovasegységeknek. A valóságban azonban a [[lovasság]]nak csak elenyésző szerep jutott, elsősorban a háború kezdeti szakaszában. Igen hamar kiderült, hogy a lövészárokban elhelyezkedő, géppuskával és hátultöltő fegyverekkel felszerelt, tüzérség által támogatott gyalogság szinte sebezhetetlen frontális támadással szemben. Az első csaták megvívása és a következmények elemzése után mindkét fél a másik kiépített állásainak megkerülésére és hátbatámadására koncentrált. [[1914]] szeptemberében kezdődött a „[[versenyfutás a tengerhez]]” néven ismert, kisebb csaták és hadműveletek sorozata, amikor a német, francia és az angol haderő egymás után próbált meg átkaroló hadműveleteket indítani. A frontvonal réseibe betörni igyekvő, majd elakadó hadseregek egyre nyugatabbra terjedő védelmi állásokat vettek fel. 1914 végére azután kialakult a [[Belgium|belga]] tengerparttól a [[svájc]]i határig terjedő lövészárok-rendszer, amely egészen [[1918]] márciusáig, a nagy [[Tavaszi offenzíva (első világháború)|német tavaszi offenzíva]], majd az azt követő antant ellentámadás kezdetéig meghatározta a [[Nyugati front (első világháború)|nyugati fronton]] zajló hadműveletek statikus jellegét.