|
Maurice Keen ''Chivalry'' <ref>Yale University Press, New Haven, 1984</ref> című könyvében kifejti, hogy a harcban már régóta használtak különféle jelvényeket a harcosok megkülönböztetésére. A középkori lovagoknál, akik tetőtől talpig páncéllal voltak beborítva, a festett pajzs lett az, amely meghatározta a harcos identitását és a származás fontosságának növekedésével, a 13. századtól a címerek örökletessé váltak, melyeket a heroldok és címerkirályok alaposan definiált szabályok által szabályoztak. Ezáltal a családi címer, melyet a lovag örökölt, jóval több lett, mint egy megkülönböztető jelvény, mivel a címerben testesült meg a családi büszkeség és történelem, amely egy rendkívül precíz jelképrendszer által a hősi erény mintája lett, melynek viselése megtisztelő volt a lovagra nézve és semmit sem tehetett, mely ezen foltot ejthetett volna.
[[José de Aldazaval]] szerint <ref>A''rte de Escudos de Armas''. Pamplona, 1775</ref> a címertan feltalálása azt szolgálta, hogy az ősök fénye és tisztelete fennmaradhasson a családban és azt a víziót erősítette, hogy a családtagok megőrzik dicső tetteiket.
Felix Cadet de Gassicourt és baron Edmond Du Roure de Paulin szerint <ref>''L'hermétisme dans l'art héraldique''. Paris, 1907</ref> minden vallás és tudomány alapját a jelképek alkotják. Amíg azonban a jelképeket mindenki láthatja, azok értelmezése általában csak a beavatottak számára van fenntartva. Ugyanez történt a heraldikával is, mert a címereket csak azok érthették meg, akik azonos értékekkel rendelkeztek. A középkor mélyreható szimbolizmusával átszőtt légkörében szerinte illogikus azt feltételezni, hogy a címereket mindenfélére jelképes ok nélkül tervezték meg, anélkül, hogy tudták volna, a jelképek mit jelentenek. Ezért a címerben látható mesteralakokat és címerképeket sem véletlenül választották ki, használatuk nemcsak a címerviselő puszta szeszélyének és képzeletének az eredménye. Ezzel az elmélettel nem értenek egyet azok, akik szerint a heraldikának nincs jelképes alapja és csupán az általános felfogás és értelmezés eredménye.
Robert Viel úgy vélte,<ref>''Les origines symboliques du blason''. Paris, 1972</ref> hogy a heraldika nem pusztán a hősi lovagok és tornák korának visszatükröződése. Mivel a küzdő felek arcát teljesen eltakarta a zárt sisak, kénytelenek voltak olyan jelképeket létrehozni, melyek generációról generációra öröklődve a 13. században az első címerpajzsokká váltak. Használatuk szorosan kapcsolódott a címerviselő egyéniségéhez és jellemvonásaihoz. Ezen pajzsok tehát egyfajta nyitott könyvet alkottak, melyek pontosan ki tudták fejezni a viselőjük körülményeit és jellemzőit.
Pascal Gambirasio d'Asseux <ref>''La voie du blason. Lecture spirituelle des armoiries''. Paris, 1997</ref> azzal érvel, hogy a címer a tulajdonosa egyfajta spirituális portréjaként szolgál, mely arra sarkall bennünket, hogy mélyedjünk el a [[Heraldikai lexikon/Leszármazás|leszármazók]] történelmében, eszményeiben és tetteiben. A pajzs, melyet a régi korokban az úrjelöltek viseltek, olyan üres acéltábla volt, melyet tetteik és teljesítményeik tartalmával tölthettek meg, válthattak élő képekre és hagyhattak az [[Heraldikai lexikon/Utód|utódaikra]] egyfajta családi ikonként. A fiatalabb generációk ezt megőrizhették és megbecsülhették, ami így a leszármazók számára az identitás jelvénye, valamint az összetartozás kifejeződése lett.
Michel de Pastoureau <ref>''Figures de I'héraldique''. Paris, 1996</ref> a címerek jelentőségéről szólva azt hangsúlyozza, hogy tanulmányozásuk nemcsak a címerviselők személyének a meghatározását teszi lehetővé, hanem rávilágít a jellemvonásaikra is. Ez mára új címerszemlélethez vezetett, amikor igyekszünk felderíteni a színválasztás, a pajzstagolás stb. minden okát és értelmét, melyek azok szándékain és elképzelésein vagy kulturális hóbortjain alapultak, akik létrehozták vagy használták ezen heraldikai jelképeket. Mindenféle beszélő címer vagy olyan, amelyik utal a címerviselő nevére, maguk a címer ábrái vagy a címerviselő hírneve, a képzeletbeli címerek, ez mind szorosan kapcsolódik a címerviselő személyiségéhez, mégpedig a heraldikai szimbolizmus által, mely egyszerre konkrét és költői.
Nicolas Vernot az ''Armorial General de France'' számos címerének vizsgálata után <ref>''Les allusions politiques dans les armoiries comtoises enregistrées dans l’armorial général de 1696'' (“political allusions in the Franche-Comtée arms registered in the 1996 armorial”) In: Archives Héraldiques Suisses 2001, tome II.</ref> azt hangsúlyozza, hogy kétség sem fér hozzá, hogy a címereket a viselőjük dicsőségének növelésére hozták létre. Ez nem tipikusan egyéni jellegzetesség, mert a tanulmányozott címereknél használatba vett számos címerábrát és heraldikai motívumot nem véletlenül választottak ki, hanem azok a műben szereplő családok társadalmi törekvéseinek kifejezésére szolgáltak. A címerek így értékes forrásaként szolgálnak az adott kor kulturális ismereteinek felderítéséhez. Vernot ezért a címereket a családi identitás alapvető elemeként határozza meg, mert ezek lehetővé teszik a család motivációk, ideológiák, szakmák stb. tanulmányozását az adott társadalom erőviszonyai között.
Ezért azt feltételezhetjük, hogy a címer jelképei mély szimbolizmus hatása alatt állnak. A heraldikai címerábrák kétféle hatás eredményeként jönnek létre: az adott ábra természete vagy jelentősége a valós világban, valamint a heraldikát létrehozó emberek tudatában élő képzelt értéke. Míg az elsőt a zoológia, a botanika vagy a természettudomány szempontjai szerint lehet értékelni, az utóbbi az emberi értelemben mítoszként és hiedelemként jelenik meg.
|
