„Sikhara” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
TurkászBot (vitalap | szerkesztései)
a →‎Források: Protokollcsere (WP:BÜ), replaced: http://books.google. → https://books.google. AWB
a hivatkozás előtti szóköz törlése, ld.: WP:BÜ AWB
5. sor:
 
==Jellege és építése==
A belső szentély (''garbagriha'') felett tornyosuló, magas felépítményű sikhara az ősi Méru-hegyet szimbolizálja, ahol az istenek laknak. Vízszintes rétegezettsége és felosztása (''bhúmi''k) a különböző istenek rangsorát jelzi, ahogy a hegyen elfoglalják helyüket. Ezek a rétegek az északi sikharák esetében egyszerű geometriai ábrákat tartalmaznak, és mentesek az antropomorf ábrázolásoktól. A szobrok általában a függőleges hasadékokban, a pagákban foglalnak helyet, illetve a talapzaton (''bada''), vagy a többnyire megemelt lábazaton (''piszták''). Gyakori elem a sikharák oldalába faragott díszes szentélymásolat, amelyet szintén szobrok díszítenek. <ref>{{opcit|n= Baktay Ervin |c=India művészete |k=1 |f= |o=261}}</ref>
 
A sokszor 40-50 méter magas építmények egy meglehetősen kis teret fednek le, a ''garbagrihát'' (anyaméh kamra), amelyben annak az istenségnek a szimbóluma vagy arcképe van, akinek a templomot szentelték. Siva isten esetében például itt található a lingajóni, a fallikus férfi, illetve női jelleg egyesülését jelképező termékenységi szimbólum.
21. sor:
A sikhara felületét finoman áttört díszítések, ú.n. szamárhátívek (''csandrasálák'') borítják, a gúla legfelső részét levágják, és a csúcs helyére egy széles, barázdált, tányér alakú díszítést helyeznek ( ''ámla, ámlaka, vagy amalaszaraka''). A latina sikharának két további változata is van, a ''sekhári'', amelynél a központi tornyot körben, annak teljes magasságában apró sikharák szegélyezik, egyre csökkenő méretben, valamint a ''bhumidzsa'', amelynél vízszintes, lapos kiszögellések jellemzők a négy sarkon, amelyek szabályos sorokban rétegződnek a tető magasságáig.
 
A ''latina'' forma ívelt, négyszögletes formájú torony, amely a többszintű szentélyek fejlődése során alakult ki, a [[Gupta-dinasztia]] idején (negyedik-ötödik századig), és a templomépítészet kedvelt formája volt. A tornyokat kezdettől fogva ''ámlák'' (vagy ''ámalakák'', kerek, bordázott elemek) koronázták, a sarkoknál hamis emeleteket alakítottak ki rajtuk. Ez volt az [[észak-india]]i, vagy „városi” (''nágari'') építészet egy kedvelt eleme a 7. és a 10. század között, és jelentőségét a későbbi ''sekhári'' (vagy ''anekandaka'') stílus homályosította el. Neve a ''latá'', vagyis „kúszónövény” szóból ered. A hamis emeleteket gyakran kis ''ámlakák'' szegélyezik, és az ívelt felépítménybe kicsinyített sikharák (''angasikharák'') simulnak. Jellegzetes latina típusú sikhara látható a Bhuvanesvári Lingarádzsa-templom felépítményén, de [[Madhja Prades]]ben Amrol, Batesára, [[Gvalijár]]ban (Gudzsári Múzeum), Naresara, Terahi. [[Gudzsarát]]ban : Roda, Samaladzsi, Modhera, [[Rádzsasztán]]ban Oszián, [[Karnátaka|Karnátakában]]:Pattadakal, [[Ándhra Prades]]ben: Alampur templomainak kedvelt építési módja. <ref name="prasada">{{cite web|author=Adam Hardy |title=The Indian Temple: Production, Place, Patronage |url=http://www.prasada.org.uk/indian_temple/production_flash_gallerys/pro_main_images/production.html |accessdate=2012-04-26 |publisher=Arts & Humanities Research Council |language=|work=prasada.org |quote=}}</ref>
 
A kompozit ''sekhári'' (vagy anekandaka) építészeti megoldás volt a legfontosabb formája a ''nágari'' templomépítészetnek a 10. század óta Közép- és Nyugat-Indiában. Az elképzelés szerint ez a típus testesítette meg a latina szentélyek egy bizonyos konstellációját, amelyek egymásba hatolva emelik a hely nagyszerűségét. A sok kis latina forma egymásra épül, és ezzel egy új stílus alakul ki. Elsősorban a túl hangsúlyos sarkok lekerekítésének érdekében próbálták harmonikus egységbe foglalni a struktúrát, ezzel együtt egy terjedelmes, kövérített kompozíciót alakítottak ki. A Kandárja Mahádéva-templom [[Khadzsuráhó]]ban, és a Rádzsaráni-templom [[Bhuvanésvár]]ban ennek a stílusnak a legszebb példái. <ref name="prasada"/>
 
A ''bhumidzsa'' típusú sikharák a 11. században jelentek meg mint a sekhári alternatív kompozit formái, és egyértelműen a korai latina típusú sikhara egy továbbfejlesztett változatai. Ez felismerhető a pilléreken nyugvó tornyok sugaras láncolatából, és az ezek között elhelyezkedő ''bhadrák''ból, kicsinyített szentélyekből vagy sikharákból, amelyek egy ortogonális, vagy csillag alaprajz köré építettek. A bhumidzsa építésű tornyok különösen fontosak az indiai templomi építészetben, mivel ez volt a Malvai Paramara-dinasztia kedvelt építési formája. Úgy látszik a stílus elterjedése alapján is, hogy a templomépítő céhek nagy számban szakosodtak erre a típusra. Bhodzsa befejezetlen templomai Bhodzspurban, a környező rajzok és töredékek ezt a hagyományt erősítik.
A név jelentése: „földből születő lány”. Kevésbé elterjedt sikhara építési mód, mint a sekhári, különösen Közép-Indiában fordulnak elő ilyen megoldások. E típusnak jellegzetes képviselője a [[Madhja Prades]] államban található [[udajpur]]i Udajésvara-templom. <ref name="prasada"/>
{{Galéria
|width=200
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Sikhara