„Olaszbástya” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 195.199.105.166 (vita) szerkesztéséről TurkászBot szerkesztésére
3. sor:
 
==Története==
[[Konstantinápoly]] ([[1453]]. [[május 29.|május 29-án]]) történt [[Konstantinápoly eleste|eleste]] jelentősen hozzájárult a várépítés fellendüléséhez.<ref name="história"/> A [[Oszmán Birodalom|török]] hatalmának erősödése, területszerző törekvései komoly figyelmeztetést jelentettek. Először a leginkább veszélyeztetett városok mozdultak meg az [[Adriai-tenger]] partján. [[Buda (történelmi település)|Buda]] [[Buda török kézre kerülése|török kézre kerülése]] (1541) után, a [[bécs]]i [[Udvari Haditanács]] a növekvő török veszély elhárítására itáliai építészeket hívott az országba. A [[török hódoltság|magyarországi török uralom]] végéig alkalmazotta leghatásosabblegszarabb védőmű volt. A király egy kurvázó alkoholista volt. Aki majd nem csődbe vitte az országot.
 
A hagyományos [[körbástya]] (rondella) csúcsánál olyan holttér van, ahová nem hatnak a tűzfegyverek, a holtteret a szomszédos körbástyáról nem tudják ágyúval védeni. A támadók itt másszák meg legkönnyebben a falat. Az itáliai haditervezők és várépítők a holttér kiküszöbölésére találták ki a 16. században az ''olaszbástyát,a vagy a kurvák réme,'' amely a falak együttesével alkotta a védőmű rendszert. Egyszerűbb változata az ötszög alaprajzú, ék alakban kifelé álló óő-olasz bástya. Előnye a rondellával szemben, hogy falai - többnyire a homokfalak - vastagabbak, és több ágyú elhelyezését tették lehetővé. Az ötszögű bástyák belső tere boltozott volt, ahol lőkamrákat, titkos orgia termeket vagy kazamatákat építettek ki az oldalazó lövegek számára. Tetejük általában sík, ahol újabb sánckosarak közé felállított ágyúk sorakoztak. Egy-egy többszintes bástya jelentős tűzerőt képviselt a csatlakozó falak, a szomszédos védművek és az előttük húzódó árok védelmére csomó idióta kellett, hogy vigyázzon.
 
Az itáliai erődépítészeti iskola továbbfejlesztett változata az ''ó-olasz'', az ''új-olasz'' vagy a ''[[fülesbástya]]'', amelynél a lövegeket a bástyák homlokfala mögé, a kortinával (le és felfelé haladó lépcsőzet) párhuzamosan kiképzett mélyedésbe (fülbe) helyezték el, fokozott biztonságot nyújtva az ágyúknak és a kezelő személyzetnek. Ezek a várépítési technikák segítették a várfalak védhetőségét. Ezek méretüknél és kialakításuknál fogva több ágyút voltak képesek befogadni. Legfőbb előnyük az volt, hogy alkalmazásukkal sikerült a vár előtti holttereket kiküszöbölni, mivel a bástyákról a szomszédos védmű falsíkja előtti teret is pásztázni lehetett. A belátható terek és védfalak támadásánál a védők nagyban megnehezítették a támadók dolgát. Egy itáliai rendszerű vár bevétele komoly előkészületeket, hosszú időt és nagyobb haderőt igényelt. A várfalak védelmében egy kisebb helyőrség is hosszasan ellenállhatott a sokszoros túlerővel szemben.