„Titus Lucretius Carus” változatai közötti eltérés

Műve tanköltemény: [[Epikurosz]] tanításának összefoglalása barátja, ''Memmius'' [[praetor]] számára. Megírásában a haláltól való félelem megszüntetése motiválta (II. könyv bevezetés). Epikurosz tanításának kifejtése mellett gondot fordít más filozófusok tanainak cáfolatára. Cáfolja [[Epheszoszi Hérakleitosz|Hérakleitosz]], [[Empedoklész]], [[Anaxagoras]] tanítását, mivel ezek Epikurosztól eltérően más vagy többféle elemet vesznek fel a világ alapjául (I. könyv), de cáfolja [[Démokritosz]] tanítását a lélekről s [[Püthagorasz]] tanát a lélekvándorlásról (III. könyv) is.

Lucretius szerint semmiből nem keletkezik semmi, ezért létezniük kell olyan oszthatatlan dolgoknak, amikből minden összeáll. Ezek az oszthatatlan dolgok az atomok. Ezek az atomok úgy áramlanak az űrben -– azaz a semmiben -– , mint ahogy a napfény által megvilágított porszemek a levegőben.(Ez a híres ''porszem-hasonlata''.) Ezek az atomok összekapcsolódásukkal hozzák létre a létező jelenségeket. Az istenek létét nem tagadja, de véleménye szerint a világok közötti térben (intermundium) lebegnek tökéletes boldogságban, és nem törődnek az emberek gondjaival, kivéve Venust. Lucretius bemutatja a világ fontosabb jelenségeit, mindet visszavezetve az atomok kapcsolódására. A lélek is atomokból áll szerinte, ezért nincs ok a halálfélelemre,mert a halál eljöttekor a lélek atomjaira bomlik, és nem kell tartani a túlvilágtól és az isteni büntetésektől. Bemutatja, hogy a halálfélelem milyen túlzásokra viszi az embereket (öngyilkosság, emberáldozat, őrültség). Minden élőlényt Venus mozgat, aki mindenki tápláló anyja.

Minden könyv Epikurosz dicséretével, és a korábbi könyvek összefoglalásával kezdődik. Lucretius az életből, illetve a történelemből és a mitológiából vett példák sorával világítja meg az epikureista tanítást. A betegségek természetéről értekezve átveszi [[Thuküdidész]] leírását az athéni pestisről, az emberáldozatokra pedig [[Iphigeneia|Íphigeneia]] példáját hozza föl.