Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Amikor 80 millió évvel ezelőtt a Gondwana-lemezben keletkezett törésvonal mentén Új-Zéland elszakadt a kontinenstől és közöttük fokozatosan kialakult a [[Tasman-tenger]], egész területének felszíne erősen lekopott volt, és a mai Norfolk-hátságon át összeköttetésben állt Új-Kaledóniával. 60 millió évvel ezelőtt, a [[paleocén]] kezdetén ez a földdarab elérte jelenlegi, 1800 kilométeres távolságát Ausztráliától. 40 millió évvel ezelőtt a kéregmozgások következtében megszakadt a kapcsolat Új-Kaledóniával.{{refhely|azonos=M22}}
 
A harmadidőszak elején, az [[eocén]]ban a szárazulat egy részét elöntötte a tenger, és mészkőrétegeket[[mészkő]]rétegeket rakott le. Ezekben alakultak ki a ma látható szép [[cseppkő]]barlangok.{{refhely|azonos=B561}} Az [[oligocén]] kezdetére a mai Új-Zéland jelentős részét elborította a sekély tenger, amiből hosszú, lapos szigetek emelkedtek ki. A hegyi tájak teljesen eltűntek, és a kisebb földdarabokon számos faj kihalt a megmaradt kevés élőhelyért folyó küzdelemben, erősen csökkent a [[biodiverzitás]]. Nagy valószínűséggel ezekben a kisebb szigeti környezetekben fejlődtek ki az új-zélandi alacsonyabb rendű élővilágnak (pl. a csigáknak) azon [[Endemikus élőlény|endemikus]] fajai is, amelyek elterjedése csak egy-egy szűkebb területre korlátozódik a szigetországon belül is. A talaj nem csak [[Erózió (geológia)|erodálódott]], hanem el is szegényedett és a felszín sokfelé sziklára és [[Vasérc|vasat]], valamint [[bauxit]]ot tartalmazó [[Kvarc|kvarc]]homokra redukálódott,{{refhely|Molloy|23. o.|azonos=M23}} amit aztán a későbbi vulkáni tevékenység titanomagnetittel gazdagított.{{refhely|Hamill}}
 
A szárazföldi élővilág elszegényedésével párhuzamosan a part menti tengerekben burjánzott az élet. Ekkoriban, a [[miocén]] kezdetén Új-Zéland éghajlata trópusi volt. Ekkoriban alakult itt ki a nikaupálma (''Rhopalostylis sapida'') endemikus faja, a vízparton [[Mangrovepálma|mangrove]]-erdők nőttek. Az északi részeken [[Virágállatok|korallok]] telepedtek meg a tengerben. Ez a helyzet azonban földtörténeti szemmel nézve nem tartott sokáig. A miocén végére a kontinensvándorlás folytatódásával az [[Antarktisz]] elfoglalta mai helyét, és az ott óriási szárazföldi területen kialakuló sarkvidéki hideg az egész [[déli félgömb]] éghajlatára meghatározó hatással lett. Maga Új-Zéland is délebbre csúszott, és kialakult a ma is jellemző hűvös-mérsékelt éghajlata.{{refhely|azonos=M23}}
96 202

szerkesztés