Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
|kép=Leopardi, Giacomo (1798-1837) - ritr. A Ferrazzi, Recanati, casa Leopardi.jpg
|képaláírás = Giacomo Leopardi 1820 körül
|születési dátum = [[1798]]. [[június 29.]]
|születési hely = [[Recanati]]
|halál dátuma = [[1837]]. [[június 14.]] {{életkor-holt|1798|6|29|1837|6|14}}
|halál helye = [[Nápoly]]
|nemzetiség = olasz
|szülei = Monaldo Leopardi gróf és Adelaide Antici
|írói álnév =
|műfaj = [[romantika]], [[klasszicizmus]], [[pesszimizmus]]
Első szonettje még 1809-ből való, amelyet aztán folyamatosan követtek az újabb kísérletek. [[1812]]-ben tragédiát ír ''Pompeiusz Egyiptomban'' címmel. Még szinte serdülő gyermekként megírta a ''Csillagászat történetét ''(Storia dell'astronomia, 1813). Ekkor még atyja szélsőségesen legitimista politikai nézetét képviselte, de [[1818]]-tól kezdve egyre határozottabban lelkesedett a hazafias köztársasági és demokrata eszmékért. 1816-tól Leopardi érdeklődése mindinkább elhagyta a szigorú filológiai kutatásokat. Az [[Aeneis]] második könyvének fordítása (1816), amely a milánói Stella kiadó nyomtatásában meg is jelent, lehetővé tette, hogy kapcsolatba kerüljön [[Vincenzo Monti]]val és [[Pietro Giordani]]val és az utóbbival intenzív levelezésbe fogott. 1817-ben érte az első szerelem élménye (unokatestvére Gertrude Lazzari iránt), amelyből rövid elbeszélést is készít ''(Diario d'amore)''. Ugyanebben az évben kezdte meg a ''[[Zibaldone]] (Jegyzetfüzet)'' írását, amely szellemi fejlődésének sajátos és eredeti naplója (ezt 1832-ig vezette).
 
[[1819]]-től egészségi állapota hírtelenhirtelen megromlott olyannyira, hogy tanulmányait is fel kellett adnia. "Kezdtem reményemet veszíteni és mélyen elgondolkodni a dolgokon – írta egyik levelében –, s a költőből, aki voltam, hivatásos filozófussá válni és átérezni a világ nyilvánvaló boldogtalanságát, ahelyett, hogy megismertem volna." Alapélménye a magány és az unalom lett (szembetegsége miatt hosszú tétlenségre volt ítélve), melynek következtében erősödött meg végtelen pesszimizmusa. Az 1819-1821-es évek termékenyek költészetét illetően: sok verset írt, amelyeket mindig alapos és igényes előkészítő munka előzött meg. [[1822]]-ben nagy reményekkel [[Róma]] városába ment (első útja volt Recanatin túl), de csalódnia kellett. A város egésze taszította: egyetlen vigasza [[Torquato Tasso]] síremlékének megtekintése és a filológus [[Angelo Mai]] barátsága volt. Rómában egyébként számos kiváló filológussal és történésszel ismerkedett meg ([[Barthold Georg Niebuhr]], [[Christian Charles Josias von Bunsen|von Bunsen]]).
 
[[1823]]-ban visszatért Recanatiba az ekkor már ismert költő. A következő évben fogott neki az ''[[Operette morali]] (Rövid erkölcsi írások)'' megírásának. Mind témáival, mind hangvételével ([[Lukianosz]] stílusában írt, szatirikus dialógusoknak nevezte őket) és komikus-ironikus hangjával a mű egyszerűen befogadhatatlan volt kora számára. 1825-ben Leopardi [[Milánó]]ba utazott, majd [[Bologna]] volt a következő úti cél azért, hogy művei kiadásának szerezzen további pártfogókat. Irodalmi szalonokat (pl. [[Vieusseux szalon]]) látogatott és nyelvórákat adott. Bolognában egyébként különösen jól érezte magát. 1827 júniusában [[Firenze|Firenzébe]] költözött, ahol Giordani már várakozásteljes légkört teremtett személye iránt. Itt ismerkedett meg [[Alessandro Manzoni]]val, de eltérő személyiségük miatt nem értették meg egymást. Leoparditól nagyon messze állt Manzoni magabiztossága és sikeres irodalmi pályája.
=== Az utolsó évek üzenete ([[1830]] - [[1837]]) ===
[[Fájl:Leopardi Opere Napoli 1835.jpg|bélyegkép|250px|Leopardi még életében kiadott munkája az Operette Morali utolsó kiadása, Napoly 1835.]]
Azonban nem véletlen, hogy Leopardi soha nem írta meg Ahriman dicséretét. Kritikusai arra figyelmeztetnek, hogy 1827-től gondolkodását egy sajátos kettősség jellemezte, amely a [[Plotinosz]] és [[Porfüriosz]] párbeszédének megírása után jelent meg. Ez a dialógus nyílt szakítást hozott a belenyugvást és a történelmi szükségszerűség elfogadását hirdető sztoikus etikával szemben (az öngyilkosságról elmélkedve a baráti kapcsolatok fontosságához jut el, vagy a kegyetlen természettel szemben az emberi összefogás és társas élet morális felmagasztalásához). S bár Leopardi generikus pesszimizmusán aligha változtatott is valamit, sőt annak hátterében, mindinkább egy konstruktív erkölcsi magatartás felvállalására törekedett. Ez lett a ''szolidaritás etikája'', amely a ''Ginestra'' központi témáját alkotva egyben Leopardi erkölcsi testamentumaként is felfogható. A végső üzenet az emberi közösség összefogásának vágya, amely ugyan a természettel szemben, de végeredményben a természetért magáért történik. Mindenesetre Leopardi soha nem tagadta meg az univerzumtól, a természettől annak jogát, hogy titok maradjon és maradhasson az ember számára. ''"Arcano è tutto | Fuor che il nostro dolor."'' (Minden titokzatos, fájdalmunkat kivéve.) A "titok" költészetének egyik lényeges és szervező eleme maradt mindvégig. Ennek is köszönhető, hogy a természetről való beszéde ellentétes vélemenyeketvéleményeket fűz egybe (ahogy a természeti folyamatokat is ellentétek alkotják), hol úgy, mint az illúziók adományozójáról, hol mint gyermekeinek kegyetlen mostohájáról.
 
== Költészetének néhány sajátossága ==
CANTI ([[1818]]-[[1837]]) Leopardi egész életében egyetlen összegző költői művön dolgozott, amely még életében meg is jelent, az Énekek (''Canti''). Különböző címek alatt összefoglalva, 1820-tól kezdve jelentek meg a művet alkotó költemények, amelynek magva egy 10 [[canzone|canzonéból]] álló ciklus. Közöttük a magyar költészetre is hatást gyakorló hazafias költeményeivel (''Itáliához'', ''Dante műemlékére'') és mély, filozofikus verseivel (''Angelo Maihoz'', ''Szapphó utolsó éneke''). Ehhez csatlakoznak később az idillek, köztük az egyik, talán a leghíresebb költeményével, a ''L'infinito''-val (A végtelen). A mű utolsó nagy ciklusa (Aspasia-ciklus, amelyet a [[Fanny Targioni Tozzetti]]hez fűzött reménytelen szerelem inspirált) költői elmélkedések a szerelemről, vagy inkább annak elvesztéséről, olyan híres költeményekkel, mint az ''Önmagamhoz'', vagy a ''Holdnyugta''. Emellett találunk hosszabb, rövidebb nosztalgikus, ironikus, filozofikus költeményeket (pisai-recanati dalok). Ez utóbbiak közül kiemelkedő ''Az ázsiai nomád pásztor éjjeli dala'', amely mély faggatózás a létezés értelme körül. A gyűjtemény gyakorlatilag záró darabja a ''Rekettye, avagy a sivatag virága'' (La ginestra), amely rendkívüli irodalmi hatást gyakorolt a később jövőkre (magyarországi hatása kimutatható [[Babits Mihály]]nál, [[Szenteleky Kornél]]nál vagy éppen [[Tóth Árpád]]nál). A ''Canti'' teljes kiadásában 36 költeményt és 5 töredéket tartalmaz, amelyek elrendezése (I-XXXVI) megfelel a szerző akaratának.
 
DISCORSI (Értekezések, 1818-[[1824]]): Leopardi két hosszabb értekezéséről van szó. A ''Discorso di un italiano intorno alla poesia romantica'' (Egy olasz vizsgálódásai a romantikus költészet tárgyában) még 1818-ban született és Leopardi alapvető esztétikai nézeteit tartalmazza. A romantikával szemben látszólag klasszicista elveket vall a természet utánzásáról és az ókori mitológiák fontosságáról a költészetben. 1824-ben pedig a nemzeti hanyatlás okairól írt tanulmányt. Ez a ''Discorso sopra lo stato presente dei costumi degl’italiani'' (Vizsgálódás az olaszok erkölcseinek jelenlegi állapotáról). A jelen erkölcsi állapotát elemezve kifejti, hogy a modern társadalomból minden hagyományos integráló erő eltűnt, s egyetlenegy maradt: a kölcsönösen elismert társadalmi érdekek rendszere. Mint mondja,Itáliában még ez sincs!
 
OPERETTE MORALI (Rövid erkölcsi írások, 1824) Rövid dialógusokat, prózai írásokat tartalmazó kötet, amelynek jellegzetessége egyfajta komikus-szatirikus hangvétel. Ez a mű az olasz irodalmi nyelv legmagasabb szintű megfogalmazása, prózában is költőként való művelése. Leopardi ebben a műben összegzi világnézetét.
69 449

szerkesztés