„Niccolò Machiavelli” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
20. sor:
 
'''Niccolò Machiavelli''' ([[Firenze]], [[1469]]. [[május 3.]] – Firenze, [[1527]]. [[június 21.]]) olasz író, filozófus, politikus, korának egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Sorsa összefonódott a [[reneszánsz]] [[Firenze|Firenzével]] és a gyakorlati politizálással.
 
[[Fájl:Machiavel Offices Florence.jpg|thumb|bal|Machiavelli szobra, [[Uffizi]]]]
 
== Politikusi pályája ==
41 ⟶ 39 sor:
 
== Művei ==
[[Fájl:Machiavel Offices Florence.jpg|thumb|bal|Machiavelli szobra, [[Uffizi]]]]
Miután [[amnesztia|amnesztiával]] kiszabadult, visszavonult birtokára, Sant'Andrea in Percussinába, és a Borgiával folytatott beszélgetéseiből, ill. a tizennégy év során látottakból, valamint az 1512-ben hozzáadódó friss tapasztalatokból együttesen megírta máig legismertebb, egyben legvitatottabb munkáját, az Il principe ''''' [[A fejedelem]]''''' című ismert tanulmányát az állam feladatairól. Ebben Machiavelli számot vet azzal az igénnyel, hogy egy államot a mindenkori adott realitásokkal számolva, a vágyakat, a célokat, lehetőségeket, kilátásokat, fogyatékosságokat és hibákat egyaránt mérlegelve kell és szabad csak kormányozni. Machiavelli nyíltan elveti az isten kegyelméből való uralkodás középkori tanítását. Szerinte minden rátermett férfi, aki a felsorolt realitásokkal számol, kellő ügyességgel és eszességgel bármilyen államot elkormányozhat. Ebben a hadseregnek szerinte elsősorban sohasem karhatalmi, hanem védelmi, illetve hódítási feladatai vannak. A belső békét senki sem képes fegyverrel tartósan biztosítani, ahhoz az alattvalók, a polgárok többségének egyetértése szükséges. Tanulmányát állandóan a maga korában megtörtént események, politikai fordulatok elemzésével illusztrálja, tehát ő maga is mindig a tények mérlegeléséből indul ki. A spanyol királyságra, a francia kormányzási módszerekre, a német-római császár fogásaira, a pápai udvar külpolitikájára egyaránt hivatkozik.