„Izlandi honfoglalás” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
33. sor:
Ingólfur és társai példáját sokan követték Norvégiában, ahol [[I. Harald norvég király|Széphajú Harald]] király éppen kemény eszközökkel folytatott országegyesítő, a helyi vezetők függetlenségét fenyegető politikát. A földfoglalás lehetősége nagy visszhangot váltott ki másutt is az akkori viking világban, különösen a Brit-szigetek északi részein, ahol a korabeli gazdasági lehetőségekhez képest viszonylagos túlnépesedés, földhiány alakult ki. Megkezdődött az izlandi történelemnek a 930-ig, az [[alþingi]] létrehozásáig számított kora, amit ''Landnámsöld''-nek, a honfoglalás korának neveznek. A korszak fő eseményeit – az európai történelemben példa nélkül áll módon – írott források is rögzítették, a [[Landnámabók]] és az [[Íslendingabók]]. Ezek a források több mint 400 telepes nevét és származását írták le, akik mind családjukkal és kisebb-nagyobb kíséretükkel érkeztek a szigetre.{{refhely|azonos=J16}} Természetesen ténylegesen ennél jóval többen érkeztek, de a feljegyzések csak az abban a korban legismertebb családfők nevét rögzítették. A bevándorlást az is elősegítette, hogy a technikai fejlődés és a szokások fejlődése révén ebben az időben a nyílt tengeri hajózás széles körben elterjedt, szinte napi tevékenységgé vált.{{refhely|Jón|17. o.|azonos=J17}}
Az Izlandra érkezők gyorsan kialakították a földfoglalás szabályait. A hagyomány szerint egy férfi annyi földre jelenthette be igényét, amennyit egymástól látótávolságra lévő tábortüzekkel körbe tudott keríteni egy nap alatt. A nőkre más szabályok vonatkoztak, nekik egy üszőt kellett körbevezetniük napkeltétől napnyugtáig azon a területen, amit magukénak kívántak.{{refhely|Jón|18. o.|azonos=J18}} A lakosság gyorsan szaporodott, és mai becslések úgy tartják, hogy 930-ra mintegy {{szám|60000}} lakosa lett a szigetnek.{{refhely|azonos=J18}} A gyakorlatban azonban a földek megszerzése általában nem ilyen ideális formában történt. AS legnagyobb birtokokat a legnagyobb kísérettel, azaz katonai és gazdasági erővel rendelkező törzsfők szerezték meg, és ők osztották azt tovább rokonaik, barátaik, követőik, híveik között. A legtöbb körzetben belőlük illetve leszármazottaikból lettek a helyi főnökök, akik neve [[izlandi nyelv]]en ''goði'', többesszámban ''goðar''. Ez a szó eredetileg a pogány vallás papját jelentette az [[óészaki nyelv]]ben, de a vallási és a világi hatalom egy kézben összpontosult, a törzsfők láttá el mind a kettőt, és nevükként a goði rögződött. Ők tartották fenn körzetükben, kíséretük révén, a rendet, ők döntöttek a vitás jogi kérdésekben, és emellett ők szervezték az ősi vallás ünnepeit is.
Az ország képe ekkoriban jelentősen különbözött a maitól. Becslések szerint az ország területének kétharmadát borította valamilyen növényzet, szemben a mai egynegyeddel, és a flóra nagy része nyírfaerdő volt, ami még az alacsonyabb hegyoldalakra is felkapaszkodott. Ma már csak a terület 1%-án található erdő. Szárazföldi emlősállatok a róka kivételével nem voltak, viszont a tengeri emlősök (fókák, bálnák) és a madarak állománya nagyon gazdag volt.{{refhely|azonos=J18}} A parti öblökben, illetve az édesvizű folyókban, tavakban, hemzsegtek a halak. A tengerpartokon rengeteg uszadékfát lehetett találni, amit az uralkodó tengeri áramlatok rendszeresen szállítottak Szibéria és Kanada partjairól. A telepesek indulása tehát nem volt túlságosan nehéz, bár a házak építése, a földek feltörése óriási munkát jelentett. Farmjaikat egymástól nagy távolságra építették, a magukkal hozott állatoknak (birka, szarvasmarha, lovak, sertés, baromfi) hatalmas legelők jutottak.{{refhely|Jón|19. o.}}
| |||