1871. január 18-án [[Versailles-i kastély|Versailles-ban]], a legyőzött Franciaországban az összegyűlt német fejedelmek Vilmost kiáltották ki az újonnan alakult [[Német Birodalom|német birodalom]] örökletes császárának. Az újonnan alakult birodalomhoz csatlakoztak a dél-német államok is, ezzel megteremtve a porosz vezetésű egységes Németországot. A [[konföderáció]]ban – a régi államok megtartották államformáikat - létrehozták a Reichstagot, a közös országgyűlést, valamint a Bundesratot, amelyben a tagállamok méretük szerint képviseltethették magukat. A Reichstagba, azaz a törvényhozó testületébe általános szavazati jog alapján kerültek be a képviselők, a kormány az uralkodónak volt felelős, a minisztereket is ő nevezte ki. S bár a császár nem hagyhatta figyelmen kívül a politikai erőviszonyokat, de elméletileg egy sor kérdésben parlamenti kontroll nélkül dönthetett. Emellett Vilmos kezében összpontosult a birodalmi hadsereg irányítása és a közigazgatás.
Vilmos nehezen vette tudomásul, hogy el kell fogadnia az új Német Császárság megalakításátelnevezését és -– Bismarck hatására – a német„német császáricsászári” címet,. VilmosŐ jobbmaga szeretteinkább volna,a ha„Németország címeCsászára” auralkodói Németország Császáracímet lettkívánta volna. SzinténAz 1871. [[február 26.|február 26-án]] Versailles-benban kerültaláírt sornémet–francia előzetes békeszerződést május 10-én követte a porosz–franciaháborút lezáró [[Frankfurtifrankfurti béke]]szerződés megkötésérealáírása. A békeEnnek értelmében Franciaországot ötmilliárd frank megfizetésére kötelezték, és Németországhoz csatolták [[Elzász]]t és [[Lotaringia|Lotaringiát]]. Vilmos császár 1871. június 16-án ünnepélyesen bevonult Berlinbe.
[[Fájl:Wernerprokla.jpg|thumbbélyegkép|300px|Vilmost császárrá kiáltják ki VersaillesbanVersailles-ban, középen fehér uniformisban [[Otto von Bismarck]] a [[Német Birodalom|Német Császárság]] első kancellárja|300px]]
Császárként külpolitikájában is Poroszország hagyományos oroszbarát politikáját ápolta, 1872-ben Vilmos hozta létre a [[három császár szövetsége|három császár szövetségét]] (Vilmos, [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]], és [[II. Sándor orosz cár]] bevonásával). szövetségét,Az de a1878-as [[berlini kongresszus]] utándöntései miatt Oroszország elhidegüléseeltávolodott folytána hozzájárultszövetségtől, őezután Vilmos istámogatta az [[Osztrák–Magyar Monarchia|Osztrák–Magyar Monarchiával]] kötött szövetséghez[[kettős szövetség]] megkötését (1879). –[[1882]]-ben szinténazután ebbena az[[Hármas évbenszövetség lépett(1882)|hármas szövetség]] keretében szövetségre lépett [[Olaszország]]gal, -ez amelymár meghatározta annak a későbbi hatalmikatonai rendszerekszövetségi rendszernek kialakulását, (mely az [[első világháború]] kitöréséhezkitörésekor vezetett)állt fenn.
Az 1880-as években az európai országokban ismét felerősödött a gyarmatosítási[[gyarmatosítás]]i kedv, melyben a Német Császárság is részt vett. A korábbi gyarmatosítások főleg piac-és nyersanyagforrás szerzés céljából történtek, azonban az új gyarmatosítási hullámban ezek mellett a nagyhatalmak közötti verseny is jelentős szerepet játszott; aki nem szerzett területeket lemaradt a nagyhatalmi versenyben. A németek Afrikában szerezték legnagyobb gyarmataikat; 1884-ben megszerezték [[Togo|Togót]], majd [[Kamerun]]t. Ezek mellett megalakították [[Német Kelet-Afrika|Német Kelet-Afrikát]], [[Tanganyika|Tanganyikából]] és [[Ruanda-Urundi]]ból (a mai [[Tanzánia]], [[Ruanda]] és [[Burundi]] országok területén), valamint [[Német Délnyugat-Afrika|Német Délnyugat-Afrikát]] (a mai [[Namíbia]]). Szintén a 80-as évek közepén lett a [[Német Birodalom|Német Császárság]] része Német [[Új-Guinea]] ''(Vilmos Császár Föld-föld)'', a mai [[Pápua Új-Guinea]] északi területe. Unokája, [[II. Vilmos német császár|II. Vilmos]] további gyarmatokat vásárolt az 1890-es évek végén ([[Karolina-szigetek]], [[Mariana-szigetek]], [[Palau|Palau-szigetek]] stb.)
Az idősödő császár népszerűsége egyre nőtt, mégis 1878-ban két merényletet is elkövettek ellene. 1878. május 11-én lányávalleányával, [[Lujza badeni nagyhercegné|Lujza hercegnővel]] kocsikázott aza berlini [[Unter den Lindenen, BerlinbenLinden]]en, amikor Max Hödel, bádogoslegény két lövést adott le, de egyik sem talált. Hödelt a császár kocsisa és kíséretéből egy férfi elfogta. A merénylőt 3 hónappal később kivégezték (augusztus 16-án lefejezték), mert ügyvédje nem tudta bebizonyítani, hogy védence elmebeteg. A fiú a merénylet elkövetésekor még nem volt 21 éves.<ref>1857. május 27-én született Lipcsében</ref>
A második merényletre június 2-án került sor hasonló körülmények között. A merénylet elkövetője Dr. [[Karl Eduard Nobiling]], a filozófia doktora volt. Nobiling az [[Unter den Linden]] egyik házából lőtt az arra kocsizó császárra és megsebesítette a fején, a hátán, a kezén és a karján. Ezután maga ellen fordította a fegyvert és főbe lőtte magát. A lövés nem volt pontos, csak három hónapnyi szenvedés után, 1878 szeptemberében halt bele sérüléseibe. A császár azt állította, hogy a merénylet volt a legjobb orvosa, új életenergiát kapott. A császár hat hónapos lábadozása alatt [[III. Frigyes német császár|Frigyes trónörökös]] helyettesítette apját az uralkodásban. Vilmos végül tíz év múlva [[1888]]. [[március 9.|március 9-én]] halt meg [[Berlin]]ben, 91 éves korában.
Bismarck a merényleteket a szocialistáknak, anarchistáknak tulajdonította és – a felbőszült tömegek támogatásával – elfogadtákelfogadtatta a szocialista munkásszervezetek működését korlátozó jogszabályokat, melyekben többek között a gyűléseket és újságokat tiltottak be. Később,A kormányzat mikorkésőbb láttabelátta, hogy a munkásmozgalommal való szemben állásaszembenállása az anarchizmust[[anarchizmus]]t erősíti, gyökeresen változtatott politikáján, és a munkásmozgalmakat [[társadalombiztosítás]]i reformokkal igyekeztekigyekezett leszerelni (szavazati jog, betegbetegség- és balesetbiztosításbaleset-biztosítás, öregségi, rokkantsági nyugdíjak).
== Családja ==
|