„Dialektika” változatai közötti eltérés

[[Platón]] ugyan a létről szóló fejtegetései kiindulópontjában az igazi létet úgy határozza meg, mint ami önmagával azonos és változatlan, azonban a ''Szofista[[A szofista]]'' és a ''Parmenidész'' című dialógusaiban messzemenően dialektikus eredményekre jut. Eszerint a létező legfelső nemei csak úgy gondolhatók el, mint amik vannak is meg nincsenek is, egyenlők is önmagukkal meg nem is egyenlők, azonosak is önmagukkal meg át is mennek a maguk másába. Így mutatott rá a lét ellentmondásaira, azaz hogy az egységes is meg sokféle is, nyugalomban is van meg mozgásban is van, és még sok hasonló aspektusra. Platón szerint a dialektika művészete abban a felismerésben rejlik, hogy az ellentmondások szükséges feltételét alkotják a lélek elmélkedésre serkentésének. A platóni gondolatokat a dialektikáról továbbfejlesztették követői, a [[újplatonizmus|neoplatonikusok]], így [[Plótinosz]] és [[Proklosz]].