„Táhiridák” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
== Történetük ==
 
[[Táhir binibn Huszajn]], a dinasztiaalapító egy horászáni nagyúr volt, aki hathatós segítséget nyújtott a Hárún ar-Rasíd rendelkezése értelmében keleti birodalomfelet igazgató, Mervben székelő [[al-Mamún]]nak a bátyja, [[al-Amín]] kalifa ellenében. Bár 813-ban sikerült bevenni Bagdadot, és al-Mamún lett a kalifa, egészen [[819]]-ig jobbnak látta nem elhagyni Hurászán területét. Ezt követően [[821]]-ben Táhirt, hű hívét hűsége fejében örökös hurászáni helytartónak nevezte ki.
 
A pillanatnyilag hasznosnak tűnő rendelkezés hamarosan veszélyesnek bizonyult. Már maga Táhir függetlenítette magát a kalifátustól, ennek jeleként 822-ben elhagyatta a nevét a pénteki szentbeszédből ([[hutba]]). Mivel azonban hamar meghalt, a kalifa hozzájárult, hogy fia, [[Talhá binibn Táhir|Talhá]] örökölje tisztségét. Talhá és fivére, az őt [[828]]-ban követő [[Abdalláh binibn Táhir|Abdalláh]] nagy szolgálatot tettek a birodalomnak különféle felkelések elleni harcaikkal – Abdalláh például oroszlánrészt vállalt a [[tabarisztán]]i [[Mázjár]] elleni háborúskodásban, melynek eredményeképpen területeit sajátjához csatolhatta.
 
Ettől eltekintve a központi kormányzat tisztában volt a dinasztia veszélyes túlhatalmával, ezért elsősorban a hadsereg irányítását próbálták meg kivenni a Táhiridák kezéből. Ennek kapcsán jött létre az elsősorban törökökből álló, korábbi központi seregtől független, könnyűlovas rabszolgahaderő, amelynek tisztjei nemsokára hasonló, sőt maradandóbb veszélyforrássá váltak, mint maguk a Táhiridák voltak.
 
Abdalláh fia, [[Táhir binibn Abdalláh|Táhir]] ([[845]]–[[862]]) még egyben tudta tartani birodalmát, nem így az ő gyermeke, [[Muhammad binibn Táhir|Muhammad]] ([[862]]–[[873]]). A zajdita síita felkelők [[864]]-ben elszakították Tabarisztánt, [[867]]-ben pedig [[Szisztán]] kormányzója, a Szaffárida dinasztia alapítója, [[Jakúb binibn al-Lajsz]] lázadt fel, meghódítva Herátot. Az utolsó Táhirida emír hatalma mindinkább visszaszorult, végül [[873]]-ben Nisápur, a székhelye is Ibn Lajsz kezére került.
 
A fogságból [[876]]-ban szabadulva Muhammad Bagdadba került, ahol a bázis nélküli család még őrizte névleges hatalmát. [[879]]-ben a tartomány hivatalosan is a Jakúbot követő [[Amr binibn al-Lajsz]] emírsége lett. Az új hurászáni helytartó elérte, hogy a Muhammad kiessen az uralkodó kegyeiből, helyette egy nagybátyját, Ubajd Alláh binibn Abdalláhot juttatta magas pozícióba.
 
Amikor [[884]]-ben nyílt kenyértörésre került sor az udvar és a Szaffáridák között, Muhammad elnyerte Bagdad kormányzásának lehetőségét, sőt névlegesen Hurászánét is. Ez utóbbit azonban sosem volt módja valóssá tenni. 890 körül bekövetkezett halálával a Táhiridák elvesztették korábbi befolyásuk utolsó maradékait is.