„II. Kónsztasz bizánci császár” változatai közötti eltérés

| név = II. KónsztanszKónsztasz

| képaláírás = II. KónsztanszKónsztasz és fia, a későbbi IV. Kónsztantinosz

| teljes_név = Kónsztaninosz Hérakleiosz Pogonatosz

'''II. (Szakállas) Kónsztasz''', eredetileg({{görögül|Κώνστας Β'''Kónsztaninosz}}, Hérakleiosz{{latinul|Constans}}, Pogonatosz''' ([[630]]. [[november 7.]] – [[668]]. [[szeptember 15.]]), ({{görögül|Κώνστας Β'}}, {{latinul|Constans}}, uralkodott [[641]] szeptembere – [[668]]. [[szeptember 15.]]) a [[Bizánci Birodalom]] császára, [[III. Kónsztantinosz bizánci császár|III. KonstantinKónsztantinosz]] és Gregoria elsőszülött fiúgyermeke volt. A '''Kónsztasz''' név a koronázásakor felvett Kónsztantinosz rövidített változata, és már életében így nevezték.

Tízéves volt, amikor társcsászárként trónra tették a III. KonstantinKónsztantinosz halálával a 15 éves [[HéraklónaszHérakleónasz bizánci császár|HéraklónaszHérakleónasz]] császárt és anyját, Martinát vádoló politikai erők, akik szeptemberben le is mondatták és száműzték a két politikust. KonstansKónsztasz a [[senatus]]nak köszönhette trónját és egyeduralmát, a testület pedig II. Pál konstantinápolyi [[pátriárka]] egyetértésével igyekezett ellenőrzése alá vonni a gyermekcsászárt, ez azonban az ifjú autokrata törekvései miatt csak néhány évig sikerült. [[644]]-ben Valentinosz tábornok, aki nagy szerepet játszott társcsászári kinevezésében, sikertelenül igyekezett átvenni a hatalmat.

KonstansKónsztasz uralkodása kezdetén a keleti tartományokat elözönlötték a [[iszlám|muszlim]] [[arabok]], és a Martina ösztönzésére Kürosz [[pátriárka]] által aláírt szerződés révén [[Egyiptom]] megszállása is megkezdődött. A bizánciak evakuálták a gazdag tartományt, [[Alexandria (Egyiptom)|Alexandriát]] [[szeptember 12.|szeptember 12-én]] hagyták el. [[Amr ibn al-Ász]], az arabok hadvezére [[szeptember 29.|szeptember 29-én]] vonult be, és innen folytatta expedícióit [[Észak-Afrika]] meghódítására. Először Pentapolisz, majd [[643]]-ban [[Tripolisz]] esett el. Amikor az új [[kalifa]], [[Oszmán kalifa|Oszmán]] [[644]]-ben visszarendelte Ibn al-Ászt, Manuél parancsnok vezetésével a bizánciak ellencsapást indítottak, és meglepetésszerű támadással visszaszerezték Alexandria városát. A hadvezér azonnal visszatért, és [[646]]-ban végleg kiűzte Egyiptomból a bizánci hadakat.

Muávija célja egyértelműen Konstantinápoly volt, és [[655]]-ben a császár úgy döntött, hogy ellencsapást indít. A [[finikei csata]] az arabok teljes győzelmével végződött, de Muávija nem tudta learatni a babérokat, mivel egyre jobban belebonyolódott az Oszmán alatt kibontakozó belharcokba. [[656]]-ban Oszmánt meg is gyilkolták, mire [[Ali kalifa|Ali]] ellenében Muávija is síkra szállt a trónért. Ilyen helyzetben kénytelen volt békét kötni Bizánccal, sőt még rendszeres adófizetésre is kötelezte magát. [[661]]-ben Alit meggyilkolták, Muávija pedig egymaga maradt kalifának. [[663]]-tól évente ismétlődtek az arab támadások Anatóliában, amelyek jelentős pusztítással jártak, bár a muszlimok nem vetették meg tartósan a lábukat a területen. A döntő összecsapásra a tengeren került sor, de már évekkel KonstansKónsztasz halála után.

KonstansKónsztasz továbbra is fenntartotta valláspolitikájában a monothelétizmust, amit [[Hérakleiosz bizánci császár|Hérakleiosz]] vezetett be, [[III. Konstantin bizánci császár|III. Konstantin]] elvetett, majd [[HéraklónaszHérakleónasz bizánci császár|HéraklónaszHérakleónasz]] ismét propagálni kezdett. Az ezzel szemben ellenséges [[monofizitizmus|monofizita]] lakosság jórészt arab fennhatóság alá került az eltelt kb. húsz évben, de az [[ortodox kereszténység|ortodox]] ellenzék továbbra is problémát okozott. A [[Karthágói Exarchátus]] volt az utóbbi mentsvára, itt tevékenykedett [[Maximus Confessor]] [[egyházatya]] is. Az elkeseredett [[afrika]]i bizánciak és mórok támogatásával Grégoriosz exarcha császárrá is kiáltotta ki magát, de Konstantinápolynak ezúttal kapóra jöttek a muszlim seregek. Az arabok [[647]]-ben betörtek a tartományba, és a harcban a bitorló is elesett.

[[649]]-ben [[I. Márton pápa]] foglalta el [[Szent Péter]] trónját, ám császári jóváhagyás nélkül. Még zsinatot is összehívott a [[Laterán]]ba, ahol a megjelent 105 püspök elítélte KonstansKónsztansz valláspolitikáját. Ez kiváltotta a császár dühét, és utasította a [[Ravennai Exarchátus]]t vezető Olümpioszt, hogy fogassa el Mártont. Az exarcha azonban az itáliai közhangulatot érzékelve inkább az egyházfő mellé állt, és Grégorioszhoz hasonlóan császárnak proklamálta magát. Konstantinápolyban ekkor még Muávija tengeri terjeszkedése volt a legnagyobb gond, így ez a probléma is beavatkozás nélkül oldódott meg: 652-ben Olümpiosz ellencsászár elhalálozott, exarcha-utódja pedig [[653]]-ban titokban végrehajtotta a páparablást. A bitorló támogatása miatt hazaárulónak kikiáltott pápát eredetileg halálra ítélték, de később a bántalmazott, beteg öregember száműzéséről döntöttek. Kherszónban fejezte be az életét nyomorúságos körülmények között [[656]]-ban.

A Tüposz II. KonstansKónsztasz kísérlete volt a kereszténységet megosztó viták felszámolására. Ez hatálytalanította a monotheléta [[Ekthészisz]]t, de állásfoglalás helyett megtiltotta, hogy energia és akarat kérdéséről bárki vitázhasson. Ismét bebizonyosodott, mint az [[5. század]]ban, [[Zénón bizánci császár|Zénón]] idején hozott [[Hénótikon]] esetében, hogy a [[dogmatika]]i vitát felülről jövő, egyik felet sem kielégítő megoldással zárják le.

Tetteivel KonstansKónsztasz nem csak az itáliai és észak-afrikai ortodox alattvalók bizalmát vesztette el. Nagy vihart kavart, amikor [[660]]-ban pappá szenteltette, majd kivégeztette fivérét, Theodoszioszt, mivel annak beleszólása volt az államügyekbe. Amikor az utcákon már-már Káinnak nevezték, meggyőződése csak erősebbé vált: ideje nyugatra költöznie. Tette nem gyávaság volt, hiszen az arab veszedelemmel szemben helytállt Konstantinápolyban is. Valószínűleg meg kívánta erősíteni az ellenőrzést a nyugati tartományok felett, aminek személyes jelenléte adott volna nyomatékot.

Útja során a legjelentősebb városokban hosszabb időre megállt, így [[Szaloniki|Thesszalonikében]] majd [[Athén]]ban. [[663]]-ban kelt át [[Tarentum]]ba, ahonnan háborúba kezdett a longobárdokkal. Mivel azonban nem volt kellő hadereje és utánpótlása, kisebb sikerek után Beneventumot már nem tudta bevenni, és inkább [[Nápoly]]on keresztül Róma városába vonult. [[Vitalianus pápa]] és a klérus 6 mérfölddel a kapuk előtt fogadta, majd a 12 napig tartó reprezentatív látogatást követően – [[476]] óta ez volt az első eset, hogy császár járt Rómában – KonstansKónsztasz délre indult, hogy megvédje [[Szicília]] szigetét az arab flottától.

Új székhelyét [[Siracusa|Szürakuszaiban]] rendezte be, és csak a konstantinápolyi nép ellenállása akadályozta meg abban, hogy családját és teljes udvarát is ide telepítse. A helyválasztás kitűnő volt, mert mind az arabok, mind a longobárdok ellen védettséget biztosított, illetve az ellenük indítandó hadműveletek bázisául szolgálhatott. KonstansKónsztasz itt töltött, utolsó öt évéről kevés információnk van, de valószínűnek tűnik, hogy a császár és kísérete ellátása céljából növelt terhek és KonstansKónsztasz zsarnoki természete elkeserítették a helyieket.

== II. KonstansKónsztasz halála és öröksége ==

[[668]]. [[szeptember 15.|szeptember 15-én]] egy szolgája a fürdőben gyilkolta meg a császárt. Az összeesküvés az uralkodó közvetlen környezetében szövődött, ide tartozott a katonák által császárrá kikiáltott örmény Mezeziosz is. A bitorlót a ravennai exarcha verte le, II. KonstansKónsztasz maradványait a konstantinápolyi Szent Apostolok templomban helyezték örök nyugalomra.