„Lengyelország a Jagellók korában (1386–1572)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
9. sor:
== II. Jagelló Ulászló ==
[[Fájl:Wladyslaw Jagiello.jpg|thumb|left|140px|II. Jagelló Ulászló [[Jan Matejko]] képén]]
[[Fájl:Two-nat.Rep_1386-1434.png|thumb|300px|Lengyelország és a Litván Nagyfejedelemség 1385-ben
{{jelmagyarázat|indianred|Lengyel Királyság}} {{jelmagyarázat|wheat|Lengyel hűbéri földek}} {{jelmagyarázat|hotpink|Litván Nagyfejedelemség}}{{jelmagyarázat|lightpink|Litvániához hozzácsatolt területei}}{{jelmagyarázat|navajowhite|A Litván Nagyfejedelemség hűbéri földjei}}{{jelmagyarázat|yellow|Csehország és sziléziai hercegségek}}{{jelmagyarázat|aquamarine|[[Német Lovagrend]] (''Zakon Krzyżacki'') állama}}{{jelmagyarázat|firebrick|Lengyelország és Litvánia határai 1385-ben}}]]
[[Fájl:Grunwald Witold.jpg|thumb|left|140px|Vitold litván nagyfejedelem grünwaldi csatában [[Jan Matejko]] képén]]
Az első probléma, amellyel szembe kellett néznie [[II. Ulászló lengyel király]]nak,<ref>Az „Ulászló” (Władysław) nevű királyok számozása újra kezdődik Łokietek Ulászlótól, aki 1. számot kapott – ennek ellenére, hogy előtte már 3 Władysław volt.</ref> saját litvániai ellenzékének legyűrése volt. A litván nemesség attól tartott, hogy a lengyel-litván unió a gyakorlatban Litvánia bekebelezése lesz Lengyelországba, ezért fegyveresen ellenszegült. Az ellenzék vezetője [[Vitold litván nagyfejedelem]] volt, Jagelló unokatestvére, akit a [[Német Lovagrend]] támogatott [[Szamogitia]] területének átengedéséért cserébe.
50. sor:
1444-48 között Kázmér, még litván nagyfejedelemként, háborút folytatott Moszkvai Nagyfejedelemség ellen a Vjazma folyó mentén fekvő területekért. Ez a háború kapta meg a lengyel nemesség támogatását, ezért Kázmérnak békét kellett kötnie. Kázmér ettől kezdve a nyugati politika felé fordult, ami azt okozta, hogy Litvánia sok keleti területet elveszített, amelyeket Moszkvai Nagyfejedelemség és az [[Oszmán Birodalom]] hódított meg.
IV. Jagelló Kázmért 1447. június 25-én koronázták lengyel királlyá. Kázmérnak, mint litván nagyfejedelemnek a megkoronázása lengyel királlyá csak a perszonáluniót állította vissza, az 1386. évi állapotnak megfelelően. A két állam intézményei külön maradtak, a [[horodłói unió]]ban foglalt megállapodások nem érvényesültek. Uralkodásának első évei nehéz politikai küzdelmek között teltek. A király megtagadta főuraktól kiváltságaikat. Legfőbb
IV. Kázmérnak a lengyel királyok sorában utoljára sikerült eredményeket elérnie Szilézia visszaszerzésében: 1454-ben az utolsó [[oświęcim]]i herceg hűbéri esküt tett a királynak, majd el is adta neki a hercegséget.
56. sor:
=== Tizenhárom éves háború ===
[[Fájl:Rzeczpospolita Royal Ducal.png|thumb|left|300px|Poroszország a toruni béke után: világrózsa - Királyi Poroszország, sraffozott - Rendi Poroszország (majd - Porosz Hercegség)]]
A király egyik fő törekvése minden lengyel terület egyesítése volt, különösen [[Pomerániai vajdaság|Kelet-Pomeránia]] visszaszerzése a [[Német Lovagrend]]től. A Lovagrend magas vámokat vetett ki a lengyel árukra és gátolta a lengyel kereskedelmet a pomerániai városokkal, ami további károkat okozott a [[Visztula]] mentén és [[Balti-tenger]] partjain fekvő városok közötti gazdasági kapcsolatokban.<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa, 1983, 182. oldal</ref> Jó alkalom kínálkozott e földek visszaszerzésére azért is, mert a [[grünwaldi csata|grünwaldi]] vereség után a lovagrendi állam Lengyelországgal (1411, 1435) és Litvániával (1422) hátrányos békeszerződések kötésére kényszerült és válságba került. 1440-ben megalakult a [[Porosz Szövetség]], az ó-poroszországi nemesek és polgárok lovagrend-ellenes szervezete, amely azzal a kéréssel fordult a lengyel királyhoz, hogy csatolja a területet Lengyelországhoz. 1454. március 6-án IV. Kázmér kiadta az oklevelet, miszerint Poroszországot a Lengyel Királysághoz csatolja, ami a [[tizenhárom éves háború]] kitöréséhez vezetett.
A harcok első szakaszában a pomerániai felkelők kiszorították a lovagrendi hadsereget minden porosz városból, [[Malbork]]on meg néhány kis erődítményen kívül.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 67. oldal</ref> A lengyel nemesség azonban nem támogatta eléggé az uralkodót a háborúban. A királyi hadsereg nem boldogult, a nemességnek pedig nem volt kedve harcolni.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 69. oldal</ref> Ráadásul a Lovagrend erősítést kapott, újabb lovagok érkeztek a német területekről. A lengyel nemesség csak akkor volt hajlandó harcolni, ha a király megerősíti régi kiváltságaikat és újabbakat is biztosít számukra. Kázmérnak többek között meg kellett ígérnie, hogy nem hajt végre sorozásokat a hadseregbe, nem vet ki új adókat, és fontos döntéseihez megszerzi a vajdasági (tartományi) nemesi gyűlések (''sejmik ziemski'') támogatását.<ref name=sejmik>''Sejmik ziemski'' ez volt a vajdasági „parlament”. Mai elnevezése ''sejmik wojewódzki''.</ref>
1454. szeptember 18-án a lengyel hadsereg vereséget szenvedett a [[Konitzi csata (1454)|konitzi]] (Chojnice) csatában és a Lovagrend visszaszerezte elvesztett területeinek többségét.<ref>J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', [in:] ''Poczet królów i książąt polskich'', Czytelnik, Warszawa 1987, 297. oldal</ref> A lengyelek legnagyobb problémája a pénz hiánya volt – a sorozott hadsereg teljesen alkalmatlan volt a modern erődök elfoglalására, zsoldosokat kellett fogadniuk. Végül a király és a gazdag porosz városok ([[Gdańsk]], [[Elbląg]], [[Toruń]]) óriási pénzügyi erőfeszítésük révén zsoldoshadsereget szerveztek, amelynek vezére Piotr Dunin lett.<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa, 1983, 200. oldal</ref> A Lovagrendnek viszont bőven volt pénze, ráadásul [[III. Frigyes német-római császár]] és [[III. Callixtus pápa]] is támogatták (a pápa átkot mondott Kázmérra és a Porosz Szövetségre).
De 1456 után még a Lovagrend is pénzügyi bajokba került. 1457-ben a lengyelek megszerezték [[Malbork]]ot, mert a Lovagrend elmaradt a vár legénységét megillető zsold kifizetésével. Így, amikor a lengyelek kifizették a legénységet, azok átadták a várat.<ref>J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 298. oldal</ref> A háború végső eredményéről a [[schwetzi csata]] (''Świecino'' – falu Kasúbiában) döntött 1462-ban, amelyet a lengyel zsoldoshadsereg nyert meg Dunin parancsnoksága alatt. 1463-ban a [[Gdańsk]] és [[Elbląg]] magánflottája (ún. ''flota kaperska'') vereséget mért a lovagrendi hadiflottára a Visztula-öbölben (''Zalew Wiślany''), 1466-ban megadta magát a konitzi (''Chojnice'') erőd, a lovagi ellenállás utolsó fészke és a Lovagrend békét kért.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 81. oldal</ref>
75. sor:
=== Kapcsolatok Törökországgal és a Krími Kánsággal ===
1475-ben Törökország elfoglalta [[Feodoszija|Kaffát]], egy [[genova]]i
A [[Kijevi Rusz]]ra és [[Podólia|Podóliára]] évente rátörtek krími tatár seregek, megsarcolva a városokat és foglyul ejtve emberek ezreit. 1482-ban a tatárok feldúlták [[Kijev]]et.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 95. oldal</ref> A Krími Kánság egyre inkább török befolyás alá került, mert a másik oldalon tartania kellett az erősödő Moszkvai Nagyfejedelemségtől és Lengyelországtól.
96. sor:
=== A Törökország elleni háború ===
[[I. János lengyel király|I. János Albert]] király nagy hadjáratot tervezett Moldvába, hogy visszaszerezze a törököktől a két fekete-tengeri kikötőt ([[Chilia Veche|Kilia]] és [[Dnyeszterfehérvár]]), visszaállítsa a lengyel fennhatóságot [[Moldva]] fölött, megbosszulja a [[várnai csata|várnai vereséget]] és lehetőség szerint a moldvai trónra ültesse az öccsét, [[I. Zsigmond lengyel király|Zsigmondot]]. 1497-ben a
A sikertelen hadjárat nyomán több szövetség is alakult Lengyelország és Litvánia ellen. 1498 tavaszán a tatárok megrohanták Litvánia délkeleti területeit [[III. Iván moszkvai nagyfejedelem]] pedig megpróbálta meghódítani [[Kijev]]et és [[Szmolenszk]]ot. [[I. Miksa német-római császár]] átvette Szilézia egy részét és követelte a Királyi Poroszország visszaadását a [[Német Lovagrend]]nek. A lovagrend nagymestere megtagadta a lengyel királytól a hűbéri esküt. 1501 tavaszán ezért János király elrendelte a lengyel hadsereg összevonását [[Toruń]]ban, ahova ő maga is elment, hogy vezesse a hadjáratot a Rendi Poroszország ellen, de hamarosan meghalt (június 17.) és a hadjárat nem vezetett eredményre.
105. sor:
[[Sándor lengyel király|Sándor]] (''Aleksander Jagiellończyk''), [[IV. Kázmér lengyel király|IV. Kázmér]] negyedik fia 1492-től volt litván nagyfejedelem. 1492-94 között háborút folytatott a Moszkvai Nagyfejedelemség ellen, ennek következtében elvesztette [[Vjazma|Vjazmát]]. 1500-ban az orosz hadsereg elfoglalta a [[Dnyeper]] jobb partján fekvő területek egy részét és Szmolenszkot fenyegette. 1501 márciusában Sándor oroszellenes szövetséget kötött a Német Lovagrend [[livónia]]i ágával (a [[Kardtestvérek rendje]] utódjai). János Albert halála után lengyel királlyá koronázták (1501. december 12.).
1503 márciusában 6 éves fegyverszünetet kötöttek Moszkvával, eszerint a Litván Nagyfejedelemség addigi területének 1/3-a orosz uralom alá került.
1505-ben a [[radom]]i szejm<ref name=sejm>A 20. század előtt a ''szejm'' név nem parlamentet, hanem a parlament szerepét játszó nemesi országgyűlést jelentette. A „radomi szejm” meghatározás azt jelenti, hogy „a [[Radom]]ba összehívott nemesi országgyűlés”, nem pedig „Radom város szejmje”.</ref> elfogadta a ''Nihil novi'' (latinul „semmi új”) elnevezésű alkotmányt, amellyel elérték, hogy a király csak a szejm hozzájárulásával hozhasson döntéseket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy király szinte semmiről nem dönthetett a Képviselőház és Szenátus egyetértése nélkül.
151. sor:
Novemberben elkezdődött [[Gdańsk]] ágyúzása, de Albertnek elfogyott a pénze a zsoldosok (''Landsknechte'') számára. A katonák visszavonultak Kasúbiába, ahol zargatták az ottani népességet. Zsigmondnak is elfogyott a pénze, amit a Lovagrend használt fel, 1521 januárjában Mazóviát ([[Płock]] környékét) támadva. A rendi hadsereg szintén [[Olsztyn]]hoz közeledett, de az erőd megvédte magát a [[Nikolausz Kopernikusz|Mikołaj Kopernik]] tervei révén.
A Magyarország ellen tervezett új török támadás miatt, az új német császár, [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] a hadműveletek azonnali abbahagyására szólította fel a feleket. 1521. április 5-én aláírták a négy éves fegyverszünetet és 1525. április 8-án – krakkói szerződést, amelynek értelmében az egész lovagrendi vagyon és hivatalok átkerültek az egyházi hatalom alól a világi alá, Albert viszont feloszlatta a rendet és
=== Háborúk Moldva ellen ===
168. sor:
Miután Zsigmond Ágost első felesége, [[Habsburg Erzsébet osztrák főhercegnő|Habsburg Erzsébet]] ([[II. Ulászló magyar király|II. Jagelló Ulászló]] unokája) 1545-ben gyermektelenül meghalt, 1547-ben titokban elvette a litván főúri családból származó [[Radziwiłł Barbara lengyel királyné|Barbara Radziwiłł]]ot. Amikor 1548-ban, I. Zsigmond halála után, bejelentette házasságát, a lengyel köznemesség és Bona megpróbálták semmissé nyilvánítani azt, mert rangon aluli házasságnak tartották (de valójában féltek a Radziwiłł-család befolyásától). Az összeütközés Bona és Zsigmond között annyira komoly lett, hogy az özvegy-királyné átköltözött Mazóviába lányaival együtt, de a hívei gyakran felléptek szejmokon<ref name=sejm/> Zsigmond ellen,<ref>J. Tazbir ''Zygmunt August'', [in:] ''Poczet królów i książąt polskich'', Czytelnik, Warszawa, 1987, 340. oldal</ref> amivel aláásták az ifjú király tekintélyét. Végül a király legyőzte a szejm ellenkezését és sikerült megkoronáztatnia Barbarát, 1550-ben, de királyné már 1551-ben gyermektelenül meghalt (voltak gyanúsítások, hogy Bona mérgezte meg, de nem volt semmi bizonyíték – Barbara valószínűleg [[méhnyakrák]]os volt).
A király [[1553]]-ban hármadik házasságot kötött első felesége féltestvérével, [[Habsburg Katalin lengyel királyné|Katalinnal]], de a házaspár nem nagyon kedvelte egymást és nem volt gyereke. [[II. Zsigmond Ágost lengyel király|II. Zsigmond Ágost]] meghalt 1572-ban Knyszynban (városka [[Podlasiei vajdaság|Podlasiében]]). Halálával
=== Litván-orosz háború (1558-70) ===
190. sor:
[[Fájl:Prowincje I RP.svg|thumb|300px|I. Rzeczpospolita tartományai és vajdaságai, 1569-ben]]
II. Zsigmond Ágost végbevitte Lengyelország és Litvánia egyesítését. A litvánok többsége csak a védelmi szövetséget pártolta, a lengyelek pedig még Litvánia bekebelezésére is gondoltak (Mazóvia mintájára). 1568-ban a király összehívta a szejmet<ref name=sejm/> [[Lublin]]ba. A közös vita nem a litvánok tervei szerint ment, ezért lassanként elhagyták a várost. Feleletül, Zsigmond Ágost hozzácsatolta a Lengyel Királysághoz a Litván Nagyfejedelemség déli részét (Poleszje, [[Volinyi terület|Wołyń]], [[Kijev]]). Akkor a megijesztett litvánok beleegyeztek az unió megszavazásába (1569. július 1.). Az korábbi perszonálunión túlmutató ''reálunió'' fő döntései:
* A Lengyel Királyságnak és a Litván Nagyfejedelemségnek egy uralkodójuk lesz, szabad választásban választva.
* Létrehozták a közös szejmet,<ref name=sejm/> amely [[Varsó]]ban tanácskozott és amelynek a Képviselőháza 114 lengyel meg 48 litván képviselőből, a Szenátusa viszont 113 lengyel meg 27 litván szenátorból állt.
* A közös állam mindkét tagja kötelezte magát a közös kül- és védelmi politika vezetésére, de a hadseregek önállóak maradtak.
| |||