„Trófea” változatai közötti eltérés

24 bájt hozzáadva ,  5 évvel ezelőtt
Külső hivatkozás hozzáadása/eltávolítása
a (hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB)
(Külső hivatkozás hozzáadása/eltávolítása)
A trófeák gyűjtése és a nagyságukban való vetélkedés mai hagyományai a középkori nemesek és arisztokraták vetélkedéséig vezethetők vissza. A trófeakultusznak azonban ennél régebbiek a gyökerei, így például a Delphi Múzeumban (Görögország) a kiállított tárgyak között egy [[vaddisznó]]t vivő [[vadász]] szobra is látható a kiállított tárgyak között.<ref name="Dziedzic, R. 2008">Dziedzic, R. (2008): Contemporary issues of hunting trophies. Faculty of Ecology and Wildlife Management, University of Life Sciences in Lublin Lublin. 12pp. (Manuscript)</ref> A vállain átvetett vaddisznót úgy lehet tekinteni, mint amikor az erős és győztes férfi zsákmányát, azaz a trófeát, diadalmasan felmutatja. A szintén görög Mükénében a kiállított tárgyak között ókori vaddisznó[[agyar]]ak is láthatók, melyek száma (10 db) jelzi, hogy ezeket már szándékosan gyűjtötték. A legkevesebb 13 cm hosszú agyarakból kikövetkeztethető, hogy legalább 80 kg-os vadkanokról volt szó, amik akkor sem lehettek gyakoriak és elejtésük igazi kihívás lehetett. Az ilyen kan elejtése nehéz feladat volt, ami során a vadász életét is veszélyeztethette, azaz az agyarak megőrzése bizonyítékul szolgált a vadász erejére és tudására is.
 
A középkori Európából számtalan bizonyítékunk arra, hogy a ritka és veszélyes állatok [[agancs]]ai, [[szarv]]ai, [[agyar]]ai vagy fogai és karmai szintén az elejtőik erejét és vadásztudását hirdették. Hétszáz évvel ezelőtt az őstulkok szarvai a lengyel uralkodók kincsei voltak, aminek csak e faj megritkulása lehetett az oka. Elég arra gondolni, hogy ekkor még az uralkodók is lóhátról, dárdával vagy karddal vadásztak [[nagyvad]]ra.<ref name="Dziedzic, R. 2008"/> Ezek veszélyesek és sokszor végzetesek lehettek, elég csak [[Imre herceg]]re gondolni, akit egy vadkan ölt meg. Európa számtalan országában számos kastélyban őriztek meg sok száz éves agancsokat, amik csak azért maradtak fenn, mert mint trófeáknak értékük volt.<ref>Csányi, S. (2013): Cseh Erdészeti, Vadászat és Halászati Múzeum - Ohrada. Nimród vadászújság, 101 (1): 47</ref><ref>Meyer, A. B. (1883): Die Hirschgeweih-Sammlung im königlichen [[Moritzburg kastély|Schlosse zu Moritzburg bei Dresden]]. Verlag Wilhelm Hoffmann, Dresden. 20pp.</ref>
 
A trófeavadászat a természet olyan hasznosítása, mint amilyen az erdészet és a halászat, amit szintén törvények szerint folytatnak. Minden [[vad]]fajra csak addig lehet vadászni, amíg a faj állománya vagy élőhelye nem romlik. Ezért a vadászok érdekeltebbek abban, hogy a vadállományokat és élőhelyüket is úgy őrizzék meg, ami e fajok hasznosítását tartamosan biztosítja.<ref>Csányi, S. (2007): Vadbiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 135pp.</ref> Korunkban a '''trófea'''vadászat szemlélete is változik. A múltban a trófeák gyűjtésének célja a minél nagyobb trófeák megszerzése és a rekordok megdöntése volt. A trófeák ma már a vadgazdálkodás minőségének értékelésére és a vadász tudásának megítélésére szolgáló indikátorok.<ref>Hidvégi, B. (2014): Hegyen innen, hegyen túl... Szerzői kiadás. 343pp.</ref> A [[trófeabírálat]]ban is egyre többször merül fel a természetesség kérdése, és ez nem csak az agancsok vagy szarvak formájára, hanem a vad elejtésének eszközére, módszereire vagy származására is vonatkozik.<ref>CIC (2006): Limassol Declaraton. International Council for Game and Wildlife Conservation. Limassol, Cyprus.</ref><ref>CIC (2011): Wildlife and commercially-bred formerly wild animals. Recommendation CIC Council. International Council for Game and Wildlife Conservation. St. Petersburg, Russia. CICGA58.RES01:</ref>