„Benjamin Disraeli” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Képgaléria
további retus 2 kat
37. sor:
 
== Életpályája ==
Spanyol zsidó családból származott, amely a [[15. század]] végén az üldözés elől Velencébe menekült, innét pedig 1748-ban Angliába költözött. Disraeli mindig büszke volt családjára, amely az első spanyol főnemesi családokkal állott rokonságban; sokat foglalkozott elődjei történetével, és amint életrajzírója, [[Froude]] megjegyzi, zsidó maradt mindvégig. Atyja, Izsák, előkelő helyet foglalt el az angol irodalomban; lemondott a kereskedésről, birtokot vett, és 1817-ben családjával együtt áttért. Fiát a jogi pályára szánta, de az inkább a társas életnek és az irodalomnak szentelte magát. Első regénye, a «Vivian Grey» (1826), amely Anglia előkelő társaságát rajzolja, és melynek hőse, egy szegényebb sorsú ifjú, abban ügyessége, és a főemberek felhasználása által igyekszik előre törni, nagy feltűnést keltett. B.Disraeli e korban nemcsak írói érdemei, hanem tán még inkább személyisége, élcei, feltűnően keresett ruházata által iparkodott a figyelmet magára vonni, ugyannyira, hogy, a fiatalsága dacára egyike volt már a társaság legismertebb alakjainak. Keleti utazásai [[Jeruzsálem]]be és Egyiptomba bő táplálékot nyújtottak képzelődésének, és ezen időben irt regényei tulajdonképen mind azt a vágyát mutatják, hogy mint költő, még pedig a nagy forradalom költője, vívja ki magának az első polcot. «Contarini Fleming» cimű regénye Goethe dicséretével is büszkélkedhetett.
 
Hazatérve, parlamenti szék után nézett. Mint radikális lépett fel, de elbukott, és csak 1837-ben választatott meg konzervatív programmal. Első szónoklatát nem akarták meghallgatni, de ő kijelentette, hogy majd eljő az idő, amikor szívesen meghallgatják, és szavát be is váltotta. Pártjában, melyamely nemsokára kormányra jutott, és magában a parlamentben lassanként nagy tekintélyre jutott. Mint vitatkozót már akkor is páratlannak tartották; támadása, élce kíméletlen volt, de csak méltó ellenfelek ellen irányozta. MidőnAmikor Peel, a kormány elnöke, a gabonavám kezelésében a liberálisokhoz közeledett, B.Disraeli a régi torykkal különvált a pártvezértől, kiaki a leglényegesebb kérdésben elhagyta, elárulta pártját. A gabonavámot eltörölték ugyan, a toryk kisebbségbe kerültek, de azért elég erősek voltak nemsokára Peelt megbuktatni. Ez időben Bentinck György lord volt vezérük, és ennek halála után B.Disraelit ismertetettismerték el a konzervatív párt fejéül. E fényes állástállását nemcsak parlamenti sikereinek köszönhette, hanem elsősorban a műveiben kifejezett eszméknek. Ekkori regényeiben, «Sybil»-ben és «Coningsby»-ben már egészen a politikai célzat uralkodik. Azon szabadelvű áramlattal szemben, melyamely a forradalom óta ellenállhatatlanul tört előre és magában Angliában is 1832 óta egyre nagyobb változtatásokat tett az ősi alkotmányon, Disraeli Angliát csak úgy látta biztosítva, ha a konzervatív elemek, a trón, az egyház, a nemesség, kilépve eddigi tétlenségükből, magokmaguk munkálják a nemzet elnyomott, ínséges osztályainak javát. Régi radikalizmusa ily módon egyesült a történeti tényezők tiszteletével. A főnemesség, melynek ő fényes jövőt jósolt, az állami egyház, melynek hivatását a materializmussal és a szektákkal szemben annyira kiemelte, nagyon hálásak voltak irántaneki, bár származása és elvei miatt soha. sem szűntek meg benne idegent látni.
 
A parlamenti vita «vörös indiánusa» először 1852 elején küzdte ki magának a miniszteri polcot. De mint pénzügyminiszter nem volt szerencsés és nagy ellenfelének, [[William Gladstone]]-nak a támadása már az év végén megbuktatta a kormányt. Másodszor 1858-ban jutott kormányra a konzervatív párt és vele Disraeli is, de csak rövid időre. Legnevezetesebb intézkedése akkor Indiának a koronával való egyesítése volt. MidőnMiután 1866-ban megbukott a liberális kormány, Disraeli maga vitte keresztül a választási reformot, mely számos városi és vidéki lakosnak adta meg a választási jogosultságot. A történeti alkotmány hívei annyira rettegtek e választástól, hogy a kormány eljárását «a sötétbe való ugrásnak» nevezték. Mind a három esetben Disraeli Derby gróf alatt szolgált; midőn ez 1868 elején visszalépett, maga állott a kormány élére, s ezt úgy az ország, mint a parlament, mint törekvéseinek természetes betetőzését, megelégedéssel fogadta. Legfőbb tette az abesszíniai háborúnak gyors és győzelmes elintézése volt. William Gladstone indítványa az irír állami egyház kérdésében többséget nyert. A parlamentet feloszlatták, az ujbanújban olyolyan határozott többsége volt Gladstonenak, hogy BDisraeli, még annak összeülése előtt visszalépett. Mint az oppozíció vezére sem szűnt meg a nagy politikai kérdésekkel foglalkozni, de s mellett időt nyert régóta elhagyott irodalmi tevékenységének folytatására. Ez időben (1870) jelent meg Lothair regénye, melyamely ugyúgy az előkelő társadalom művészi rajzánál, mint a benne fejtegetett eszméknél fogva B.Disraeli legkiválóbb műve. Hőse, egy éppen nagykoruságranagykorúságra jutó ifjú főúr, a katolikus világnézet és a forradalmi elvek küzdelmei közt hánykolódik, migamíg a lelke az angol hitben nem talál megnyugvást.
 
Lassankint elapadt az a reformáló áramlat, mely Gladstonet uralomra segítette és abban megtartotta. A szabadelvű kormányt Disraeli e stádiumban, kiégett vulkánok hegysorozatához hasonlította. Nagyon jól belátta, hogy a liberálisok annyira el vannak foglalva a belügyek rendezésével, hogy a mellett a birodalom külső hatalmának és tekintélyének megóvását elhanyagolják, és igy ellentétbe jutnak az egyik legerősebb történeti és nemzeti hagyománnyal. Midőn az 1874. választások többsége ismét őt juttatta uralomra, ügyességének és erejének egész teljét a külügyekre fordította. Célja az «Imperial policy» volt, vagyis a világ minden részében, ahol csak angol zászlók lebegnek, az angol politikai érdekek teljes érvényesítése. E célnak szolgált 1874.-ben a Fidzsi szigetcsoport elfoglalása az ausztrállal szigettengerben és első sorban az indiai viszonyoknak erős kézben tartása. Mint keleti ember jól tudta, minő hatást gyakorol a képzelet, a fény és a ragyogás az ottani népekre. A walesi herceg utazása Indiában 1875-ben, s még inkább az, hogy ViktoriaViktória királynő az indiai császárnői címet 1876-ban felvette, megmutatták, hogy a brit birodalom valóban világbirodalom akar lenni, és nem szorítkozik csupán a szigetekre. Rendkívül ügyesen használta fel az egyiptomi alkirály pénzügyi zavarát a szuezi csatorna részvényeinek (40,.000) megvásárlására, és a brit befolyásnak megszilárdítására a világforgalom ezen első rangú pontján (1875 végén). Még belügyi kérdésekben is a hatalmi szempont volt a fő: az angol katonaság reformja akkor 1896. ment végbe. Még nagyobb tevékenységet fejtett ki Disraeli, kitakit királynőjea királynő 1876.-ban felruházott a B.Disraeli grófi (earl) címmel, a keleti kérdés megoldása körül. Határozottan törökpárti volt, és minden előkészületet megtett az orosz háborúra, mire azonban szövetségest nem talált. E politikájával még kormányának több tagja is ellenszenvezett, de azért, Gladstone minden agitációja dacára sem tért el tőle. Midőn az oroszok Konstantinápolyhoz közeledtek, indiai csapatokat indított Maltába, az angol flottát Konstantinápoly elé küldte, és igyígy nagy része volt abban, hogy az orosz sereg nem vonult be Bizáncba[[Bizánc]]ba hogy az orosz kormány kénytelen volt a san-stefánói békében kivívott föltételeket Európa szentesítése elé terjeszteni. A berlini kongresszuson is részt vett; ő indítványozta Bosznia megszállását Ausztria-Magyarország által, és Andrássyval legtöbbet tett az orosz követelések visszaszorítására. Már a kongresszus előtt (június 4.) külön szerződésre bírta a szultánt, melyben az Ciprus szigetének uralmát átengedte Angliának, mely viszont Kis-Ázsiát biztosította részére. Disraeli ekkor állt tekintélyének és népszerűségének a tetőpontján, hazájában ünnepélyesen fogadták, és London városa díszpolgárrá választotta. Ekkor mondta ki büszkén a nagy római történetíróra hivatkozva, hogy Anglia feladata az uralmat és a szabadságot egyesíteni. A következő év eseményei, az afgán háborúnak, és a zuluk elleni harcnak szerencsés befejezése. még inkább megerősítették tekintélyét,. DeÁm midőnamikor népszerűségében bízva, 1880 márciusban feloszlatta a parlamentet, a választásoknálválasztásokon a pártja kisebbségbe jutottkerült. Mint az ellenzék vezére is erélyesen küzdött politikája érdekében, utolsó regényét ez időben bocsátotta közre, az Endymion-t, melybenamelyben egy szegény ifjúnak nagy karrierjét rajzolja, nem annyira érdemei; mint társadalmi összeköttetései révén. Bár ebben már nagyon csekély az invenció, a főnemesi és politikai élet rajza itt is figyelemre méltó. E folytonos tevékenysége közepette rövid betegség után érte őt utólutol a. halál. Birtokán, Hughenden Manor-ban van eltemetve; a parlament emléket állíttatott neki a westminsteri apátságban, és a konzervatív párt mai napig is nagy tiszteletben tartja újjászervezőjének emlékét, s évenként halála napján megkoszorúzza szobrát. Kedvenc virága, a tavaszi; kankalin, pártjelvényül szolgál.
 
 
Disraeli kétségtelenül egyike volt kora legérdekesebb alakjainak. Sem mint államférfiú, sem mint író nem tartozott a legelsőkhöz, ám alig volt az ő korában más, aki mind a két téren egyaránt annyira kivált volna. Sikereiben kitartásának, erős akaratának, jellemének volt legnagyobb része. Egy teljesen praktikus korszakban és nemzetben úgy lépett föl, mint a történeti ideálok előharcosa, ki tért akar nekik szerezni a modern élet nehéz, bonyodalmas küzdelmeiben. Egyénisége elég erős volt ahhoz, hogy a maga képe szerint alakítsa át a világ legbüszkébb, hagyományaihoz legjobban ragaszkodó pártját, és maradandó emléket biztosítson magának egy nagy nemzet történetében.
== Emlékezete ==
Birtokán, Hughenden Manor-ban van eltemetve; a parlament emléket állíttatott neki a westminsteri apátságban. A konzervatív párt mai napig is nagy tiszteletben tartja újjászervezőjének emlékét, és évenként halála napján megkoszorúzzák a szobrát. Disraeli kedvenc virága, a [[tavaszi kankalin]], pártjelvényül szolgál.
 
Disraeli kétségtelenül egyike volt kora legérdekesebb alakjainak. Sem mint államférfiú, sem mint író nem tartozott a legelsőkhöz, ám alig volt az ő korában más, aki mind a két téren egyaránt annyira kivált volna. Sikereiben kitartásának, erős akaratának, jellemének volt legnagyobb része. Egy teljesen praktikus korszakban és nemzetben úgy lépett fölfel, mint a történeti ideálok előharcosa, kiaki tért akar nekik szerezni a modern élet nehéz, bonyodalmas küzdelmeiben. Egyénisége elég erős volt ahhoz, hogy a maga képe szerint alakítsa át a világ legbüszkébb, hagyományaihoz legjobban ragaszkodó pártját, és maradandó emléket biztosítson magának egy nagy nemzet történetében.
 
== Képgaléria ==
59 ⟶ 63 sor:
== Forrás ==
{{pallas}}
 
[[Kategória:1804-ben született személyek]]
[[Kategória:1881-ben elhunyt személyek]]