„Perković (település)” változatai közötti eltérés

[[Šibenik]]től légvonalban 18, közúton 24 km-re keletre, [[Dalmácia]] középső részén, a 298 méteres Srdašce nevű kis magaslat délkeleti lejtőin fekszik. Területét délről az 503 méteres Mravnik, keletről a 485 méteres Trovro határolja. Településrészei Selo, Matići és Podnjive. Itt halad át a Zágráb-Split vasútvonal, melynek Perković nevű állomása a településtől mintegy 2 km-re Sitno Donje határában található. Közúton keletről Danilón és Slivnón, délről pedig Vrpoljén és Ripištén keresztül közelíthető meg. Településrészei közül Selo a legrégibb, délnyugati része a településnek. Matići a Srdašce lejtőin található, emiatt legnagyobb része lejtős és csak a maradék terület alakalmasalkalmas a földművelésre. Podnjive a település új része a falu ciszternája alatti mezőn, a vasútállomáshoz vezető út mentén fekszik. Itt az 1911-ben épített ciszterna és a régi sportpálya körül állnak a fiatal családok házai.

A település név szerint csak viszonylag későn [[1808]]-ban bukkan fel ''„Percovich”'' alakban a történeti forrásokban, annak a békéltető tanácsnak az oklevelében, amely a Šibenik és [[Sitno Donje]] közötti, a Trovro előterében fekvő legelőt érintő területi vitában működött közre. Ez éppen a francia megszállás idejére esett, 1806 és 1813 között ugyanis egész Dalmácia [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] csapatainak megszállása alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az [[I. világháború]] végéig tartott. Következő említése is a Habsburg adminisztrációhoz kapcsolódik, a Dalmáciára vonatkozó osztrák kataszteri nyilvántartás okiratában ''„Percovich”'' néven szerepel. Perkovićot [[1869]]-ig [[Slivno (Šibenik)|Slivno]] részeként tartották nyilván. [[1870]]-ben a dalmáciai vasútvonal megépítéskor már önálló településként szerpel a tervrajzokon és a térképeken. Az itt kialakított vasútállomás is már a Perković nevet kapta, noha Sitno Donje területére került. Itt építették ki a vonal šibeniki leágazását is. Ma a történelmi Sitnica plébániáját is perkovići plébániának nevezik, noha paradox módon maga Perković település nem ide, hanem a daniloi plébániához tartozik. A falunak [[1880]]-ban 89, [[1910]]-ben 107 lakosa volt. Lakosságát 1880-tól számlálják önállóan, de hivatalosan csak [[1900]]-tól számít önálló településnek. Az [[I. világháború]] után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd [[Jugoszlávia]] része lett. Lakossága mezőgazdaságból, szőlőtermesztésből élt. A [[délszláv háború]] során a település mindvégig horvát kézen volt. [[2011]]-ben 111 lakosa volt.

! colspan="16" | Lakosság változása<ref>[http://www.dzs.hr - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.]</ref><ref>http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf</ref>

| [[1857]] || [[1869]] || [[1880]] || [[1890]] || [[1900]] || [[1910]] || [[1921]] || [[1931]] || [[1948]] || [[1953]] || [[1961]] || [[1971]] || [[1981]] || [[1991]] || [[2001]] || [[2011]]

[[Tavelić Miklós|Szent Nikola Tavelić]] tiszteletére szentelt római katolikus temploma [[2005]]-ben épült. Egyszerű betonépület, homlokzata felett pengefalú harangtoronnyal, benne két haranggal. A korábikorábbi Szent Nikola Tavelić házikápolnát 1971-ben építették A. Barač tervei szerint. Ma hittanteremként szolgál.