|
== Élete ==
Életútjáról kevés, az életmű szempontjából is fontos adat áll rendelkezésünkre. Apja, [[Euphorión]] földbirtokos volt, Aiszkhülosz véhetően az utána örökölt földek jövedelméből tartotta fenn magát. Valószínűleg nagyon alapos és jó képzést kapott: a későbbi kutatások az aiszkhüloszi művekben [[HekataioszMilétoszi (földrajztudós)Hekataiosz|Hekataiosz]], [[Akuszilaosz]] és [[Phereküdész Athénaiosz]] történeti és földrajzi munkásságának ismeretét mutatták ki. Járatos volt kora görög irodalmában is: ismerte [[Homérosz]], [[Hésziodosz]], [[Arkhilokhosz]], [[Alkaiosz (költő)|Alkaiosz]], [[Anakreón]] és [[Szolón]] költészetét is. A hagyomány szerint tragédiáit Aiszkhülosz a „Homérosz nagy lakomáiról visszamaradt morzsák”-nak nevezte. Az ókorból ismert egyes adatok arra utalnak, hogy Aiszkhülosz az [[eleusziszi misztérium]]vallás beavatottja volt, de műveiben inkább az [[orfikus]] tanok hatása ismerhető fel.
Tizenöt éves volt, amikor [[Athén]] demokratikus átalakulásának lezárulásaként [[Kleiszthenész]] hatalomra jutott. Az események nagy lelkesedéssel töltötték el, ezt tanúsítják akkor írott elégiáinak hangvétele. Sajnos ifjúkori elégiáiból apró töredékeken kívül mást nem ismerünk, noha ezek az elégiák roppant népszerűek voltak még a késő császárkorban is.
Feltehetően már a [[marathóni csata]] előtti években is foglalkozott tragédiaírással, de az ellentmondó korabeli adatok fényében ezt biztosan nem tudhatjuk. Annyi bizonyos, hogy részt vett a marathóni csatában, amelynek során Künégeirosz nevű fivére elesett a harcmezőn. [[KrI. e. 489]]-ben részt vett a Marathónban elesettek tiszteletére meghirdetett elégiaköltő versenyen, de nem aratott diadalt, a feltételezések szerint [[Szimónidész|Szimónidésszel]] szemben maradt alul. Talán e vereség hatására fordult a drámai műfaj felé.
A tragédia ebben az időben csupán a [[dionüszia]]ünnep vallásos illusztrációjaként szolgált, amelynek során a kar és egy ember énekével jelenítették meg az emberi szenvedéseket. Aiszkhülosz nevéhez fűződik egy második személy megjelenítése a drámairodalomban, amelynek következményeként a korábbi egyszemélyes éneket és pantomimszerű táncot felváltotta a drámai dialógus, mint a tragédia legfőbb eleme. E műfajban Aiszkhülosz átütő sikert ért el: [[Kri. e. 484]]-ben négy – mára ismeretlen – darabjával nevezett és megszerezte első győzelmét a dionüszián. Életében mindösszesen tizenhárom színpadi versenyen aratott győzelmet.
A háttérben tovább dúló [[görög-perzsagörög–perzsa háborúk]]kal Aiszkhülosz életébe elérkezett a termékeny alkotómunka korszaka. Jóllehet, maga is harcolt a [[Kri. e. 480]]-as [[szalamiszi csata|szalamiszi csatában]], életének ezt követő időszakából csupán a tragédiaversenyeken való szereplései ismeretesek.
[[KrI. e. 473]]-ban [[I. Hierón]], a költő hírét vevő [[Siracusa|szürakuszai]] [[türannosztürannisz]] Aiszkhüloszt meghívta magához [[Szicília|Szicíliába]]. A frissen alapított [[Aitné]] városát köszöntötte ''Aitnaiai'' (’Aitnabéli nők’) című drámájával. A későbbiekben, [[Kri. e. 471]] és [[Kri. e. 469|469]] közt ismét felkereste Szicíliát, hogy az általa írt ''Perzsák'' című dráma betanításánál és bemutatásánál jelen legyen.
[[KrI. e. 457]]-ben harmadszor is visszatért Szicíliába, hatvankilenc éves korában itt érte a halál. A korabeli legenda szerint egy sas, a költő tar koponyáját sziklának vélve, egy teknőst ejtett a fejére (más források szerint egy keselyű elhagyott tojásnak nézte a szerző kopasz fejét).
Sírfeliratát, melyben színházi sikereiről nem, csupán katonai teljesítményéről emlékezik meg, maga Aiszkhülosz írta.
| 