Főmenü megnyitása

Módosítások

zöld link kékre
A francia király megpróbált kitörni a Habsburg-gyűrűből. [[1521]]-ben támogatta [[II. Henrik navarrai király|II. Henriket]], Navarra királyát az országa nagy részét [[1512]] óta megszállva tartó spanyolok ellen, de nem ért el döntő sikert. Ugyanebben az évben a [[Németalföld]]et is lerohanta a [[Maas|Maas (Meuse) folyó]] mentén, de támadását megállították. Az ellenség hamarosan francia földre lépett, de [[Pierre Terrail de Bayard]] és [[Anne de Montmorency]] ellenállása miatt [[Mézières]]-nél sok időt kénytelen volt elvesztegetni. Az V. Károly vezetésével megjelenő hadakkal szemben Ferenc így teljes erejével vonulhatott hadba, ám a császár végül jobbnak látta visszavonulni [[Valenciennes]]-ből, az addig támadni nem akaró francia had pedig nem tudta üldözni a nagy esőzések miatt.
 
A konfliktus súlypontja hamarosan Itáliába tevődött át. A pápa ugyanis – aki eddig V. Károly ellenfelének számított, mivel félt a Nápolyból rá nehezedő nyomástól – [[Luther Márton]] fellépése hatására kénytelen volt együttműködni a császárral. Mi több, [[VIII. Henrik angol király|VIII. Henrik]] is csatlakozott [[X. Leó pápa|X. Leó]] és [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] szövetségéhez. [[Odet de Foix-Lautrec|Odet de Foix]], Milánó kormányzója nem tudta felvenni a harcot a pápai és császári hadakkal, és novemberben vereséget szenvedett tőlük. Az [[Adda]] folyóhoz visszavonult [[vikomt]] svájci zsoldosaival hamarosan megpróbálta visszaszerezni Milánót, mindhiába: [[1522]]. [[április 22.|április 22-én]] a [[Bicoccai csata (1522)|bicoccai csata]] francia vereséggel végződött a város közelében. [[Fernando Francisco de Ávalos|Fernando de Ávalos]] és [[Prospero Colonna]] serege a menekülő franciák nyomában [[május 30.|május 30-án]] bevette [[Genova|Genovát]]. Ferenc szorult helyzetbe került, mert a vereségein felbátorodott angolok arra hivatkozva, hogy névlegesen támogatta [[John Stewart albanyi herceg]]et a skóciai trónviszályban, [[Calais]]-ból kiindulva fosztogatni és dúlni kezdték [[Pikárdia]], [[Normandia]] és [[Bretagne]] vidékét. Anyagiak híján Ferenc képtelen volt védekezni, ezért minden lehetséges eszközt igyekezett megragadni kincstára feltöltésére. Édesanyja, [[Savoyai Lujza, Franciaország régense|Savoyai Lujza]] segítségével megpróbálta rátenni kezét a Bourbon-örökségre, ez a törekvés azonban ellene fordította [[III. Charles de Bourbon-Montpensier|III. Charles de Bourbon]]t, Bourbon hercegét, akit korábban [[connétable]]-vá (főhadparancsnokká) nevezett ki, és aki – birtokainak elperelése miatt – rövidesen el is árulta királyát.
 
Franciaország helyzete komolyan romlott [[1523]]-ban. Az új velencei dózse, [[Andrea Gritti]] azonnal békét kötött V. Károllyal, ráadásul ekkor derült fény Bourbon connétable összeesküvésére. A hadvezér a felelősségre vonás elől a császárhoz menekült, és a [[Pireneusok]] felől támadta hajdani urát. Míg Charles de Bourbon (Bourbon Károly) [[Odet de Foix-Lautrec|Odet de Foix]]-val, Lautrec vikomjával csatározott délen, északról [[Charles Brandon suffolki herceg]] egészen a [[Somme]]-ig jutott, de egymaga nem indult [[Párizs]] ellen. Ilyen helyzetben Ferenc ősszel sereget menesztett [[Lombardia|Lombardiába]], amely a következő évben ütközet nélkül volt kénytelen visszavonulni a télen jelentős erősítést kapott császáriak elől. A nyomában járó császáriak [[1524]] nyarán betörtek a védtelen [[Provence]]-ba, és nagyrészt sikerült is meghódítaniuk. Egyedül [[Marseille]] városa állta ostromukat, míg az erős haddal érkező Ferenc elől ellenfelei jobbnak látták visszavonulni.
Franciaország régense [[Savoyai Lujza, Franciaország régense|Savoyai Lujza hercegnő]], a király anyja lett. Ferenc Spanyolországba került V. Károly fogságába, aki először [[Valencia (Spanyolország)|Valenciában]], majd [[Madrid]]ban őriztette. A tárgyalásokat [[Anne de Montmorency|Montmorency]] herceg és [[Charles de Lannoy]] nápolyi spanyol alkirály vezették. Károly mindaddig nem akarta fogadni Ferencet, amíg az meg nem köti az egyezményt, melyben Lombardia mellett Provence-ot és Burgundiát is átadta volna a császárnak. A király viszont arra hivatkozott, hogy a [[rendi gyűlés]] (a [[párizsi parlament]]) beleegyezése nélkül nem mondhat le országa semmiféle területéről. Személyes találkozóra csak akkor került sor, amikor Ferenc ősszel súlyosan megbetegedett, és a császári doktorok úgy ítélték meg, hogy ez afeletti bánata miatt történt, hogy nem találkozhatott Károllyal.
 
A császár számára [[1525]] végére vált létfontosságúvá a békekötés, amikor Velence és a pápa felvetette, hogy [[Francesco Sforza (1495–1535)|II. Francesco Sforza]] számára kellene visszajuttatnia a [[Milánói Hercegség]]et. Addigra már az egy sikertelen szökési kísérletet is végrehajtó francia király is belátta, hogy kénytelen engedni, így [[1526]]. [[január 14.|január 14-én]] aláírták a [[madridi békeszerződés (1526)|madridi békét]]. Ferenc lemondott lombardiai igényeiről, [[Artois-i Grófság|Artois]] és [[Flamand grófság|Flandria]] birtokáról, átengedte [[Burgundi Hercegség|Burgundiát]] V. Károlynak, továbbá beleegyezett, hogy feleségül vegye Károly császár nővérét, [[Habsburg Eleonóra francia királyné|Habsburg Eleonóra kasztíliai infánsnőt]], az áruló [[III. Charles de Bourbon-Montpensier|III. Bourbon Károlynak]] pedig visszaadja minden birtokát.
 
=== A cognaci liga ===
Ferenc [[március 8.|március 8-án]] szabadult, és [[március 18.|március 18-án]] lépte át a spanyol–francia határt a [[Bidassoa]] folyónál. Ugyanekkor a megegyezés értelmében két fia, [[III. Ferenc breton herceg|Ferenc, Bretagne hercege]], a [[dauphin]] (trónörökös) és [[II. Henrik francia király|Henrik, Orléans hercege]] túszként váltotta fel a királyt a spanyol udvarban. A francia király, aki a békeszerződés többi pontját nem kívánta betartani, VII. Kelemen áldásával bejelentette, hogy a [[madridi békeszerződés (1526)|madridi békében]] foglaltakat nem tartja magára nézve érvényesnek, mivel az Károly kényszerítésére született. Időközben az angolokkal is megköttetett a béke [[Hampton Court]]-ban, és a madridi békéből származó jutalom híján elégedetlen VIII. Henrik ezúttal Ferenc és a pápa mellett foglalt állást. A kialakuló ún. [[cognaci liga]] tagja lett még [[Velencei Köztársaság|Velence]], [[Firenze]] és a [[Milánói Hercegség]] is.
 
Károly gyorsan beavatkozott, csapatai [[1527]]-ben elfoglalták és teljesen kirabolták Rómát. (A „[[sacco di Roma]]” hatására a liga nem átallt az [[Oszmán Birodalom]]mal szövetségre lépni, amely akkor épp Magyarországon harcolt Károly öccse, [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd osztrák főherceg]] ellen.) Ferenc, aki csak ebben az évben tudta megszerezni Anglia támogatását, Nápoly ostromára dobott át csapatokat [[genova]]i hajókon, ám az olasz város flottája hamarosan elárulta, seregeit járvány tizedelte, szárazföldi erősítését pedig megállították. Ferenc ilyen körülmények között belátta, hogy Itáliát nem szerezheti vissza, és béketárgyalásokba kezdett. [[1529]]. [[augusztus 5.|augusztus 5-én]] köttetett meg részben a madridi egyezség mintájára [[cambrai-i békeszerződés|cambrai-i béke]], vagy a „Hölgyek békéje” (''Paix des Dames''; ugyanis Ferencet anyja, [[Savoyai Lujza, Franciaország régense|Savoyai Lujza hercegnő]], Károlyt pedig nagynénje, [[Habsburg Margit savoyai hercegné]], Németalföld kormányzója képviselte). Ebben a francia király lemondott Flandriáról és Artois-ról, illetve az [[1521]]-ben elveszett [[Tournai]]-ról, de megtarthatta Burgundiát, és a két évvel azelőtt, [[Sacco di Roma|Róma kifosztásakor]] meghalt [[III. Charles de Bourbon-Montpensier|III. Bourbon Károlynak]] adandó megalázó jóvátétellel sem tartozott a továbbiakban. Az egyezség rendelkezett a dauphin és öccse kiszabadításáról is kétmillió arany [[écu]] (escudo) váltságdíj fejében. A hercegek [[1530]]-ban tértek haza; ugyanekkor VII. Kelemen [[Bologna|Bolognában]] kibékült V. Károllyal, akit császárrá koronázott, Ferenc pedig feleségül vette Habsburg Eleonórát.
 
=== A „legkeresztényibb király” keresztényietlen szövetségei ===
I. Ferenc viszonylag kevés hódítással büszkélkedhetett – mindössze [[Piemont]]ban és [[Savoyai Hercegség|Savoyában]] sikerült megvetnie a lábát –, ellenben uralkodása idején komolyan megnövekedett a királyi birtokállomány ''([[domaine royal]])''.
 
Miután [[1523]]-ban fény derült árulására, [[III. Charles de Bourbon-Montpensier|Charles de Bourbon connétable]] elmenekült, birtokait pedig konfiskálták a korona javára. Ferenc magánbirtokai így [[Bourbonnais]] (Bourbon) hercegségével, [[Clermont]], [[Forez]], [[Beaujolais]], [[Mercoeur]], [[Auvergne]] és [[Montpensier]] grófságaival lettek nagyobbak; később [[IV. Károly alençoni herceg]] [[1525]]-ös halálával [[Alençon]] mellett [[Armagnac]], [[Rodez]] és [[Perche]] is a király kezébe került. (Ferenc később néhány uradalmat, így Montpensier-t, [[Enghien]]t, [[Condé]]t és [[Vendôme]]-ot visszajuttatta a Bourbon-ház más tagjainak.)
 
Ferenc feleségétől, [[I. Klaudia breton hercegnő|Valois Klaudiától]] kapta hozományul Bretagne hercegségét, amit azonban később átadott fiának, [[III. Ferenc breton herceg|Ferenc]] [[dauphin]]nek. Igaz, amikor a herceg [[1532]]-ben nagykorú lett, a király csak úgy volt hajlandó megkoronázni, hogy a helyi rendek kimondták az örökös uniót Franciaországgal. Klaudia hozományához tartozott még [[Soissons]], [[Blois]] és több kisebb uradalom (pl. [[Coucy]], [[Asti]] és [[Montfort]]).