|
1064-ben Pinerolót a san veranói [[bencések|benedek-rendi]] apátság kapta meg, majd 1220-ban elfoglalta I. (Savoyai) Tamás, Savoya grófja, aki 1243-ban IV. (Savoyai) Amadé javára lemondott róla.
1536-tól 1574-ig francia fennhatóság alatt állt, majd ezt követően [[Emánuel Filibert savoyai gróftólherceg]] visszaszerezte, és városi rangot kapottadott neki. Az 1631-es [[cherascói szerződés]] eredményeképpen ismét francia kézre került, [[Armand Jean du Plessis de Richelieu|Richelieu bíboros]] főminiszter [[Sébastien Le Prestre de Vauban|Vauban marsallnak]], a korszak legnagyobb francia hadmérnökének adta azzal, hogy Pinerolóból erős védváratvédővárat hozzon létre, ami biztosítja Franciaországnak az Észak-Itália feletti ellenőrzést. A lakosok költségére felújították a városfalakat és újjáépítették a várat, kibővítették a [[Fellegvár|citadellát]]. Sok kézműves műhelyt lebontottak, ezek munkásait [[Lyon]]ba költöztették. Pinerolo erődjének [[Öregtorony|Öregtornyát]], a ''Donjon''t börtönként is használták, ahova [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos király]] az ellenségeit – köztük a titokzatos „[[A vasálarcos ember|Vasálarcos]]t” – záratta.
Pinerolót 1696-ban hódította vissza [[II. Viktor Amadé szárd–piemonti király|II. Viktor Amadé savoyai herceg]], azonban a ''[[XIV. Lajos francia király|Napkirály]]'' csapatai azonban távozás előtt felrobbantották a citadellát és a várat. [[III. Károly Emánuel szárd–piemonti király]] megszerezte a [[XIV. Benedek pápa]] engedélyét Pinerolo püspöki székhellyé emelésére. A kereskedelem fellendült, a lakosság száma hamarosan 5000-ről 7000-re emelkedett. 1801-ben [[I. Napóleon francia császár|Napoléon Bonaparte tábornok]] [[Piemont]]ot Franciaországhoz csatolta, ekkor Pinerolo egy részét utoljára foglalták el a franciák, és egészen 1814-ig fennhatóságuk alatt tartották, amikor is a napóleoni császárság bukásával Piemontban helyreállították a [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] fennhatóságát, [[I. Viktor Emánuel szárd–piemonti király|I. Viktor Emánuel király]] alatt.
A [[Risorgimento]] háborúi révén [[Piemont]] az egységes [[Olaszország|Olasz Királyság]] részévé vált, a város gazdasági fejlődése felgyorsult, hidak, utak, vasutak épültek, amelyek megkönnyítették a kereskedelmet [[Liguria|Liguriával]] és a régió többi részével.
1819-ben már {{formatnum:szám|12000}}, 1890-ben pedig már {{formatnum:szám|18000|lakosa}} lakosa volt.
A [[második világháború]] során lakossága aktívan részt vett az olasz ellenállásban. A [[második világháború]] után iparosodásnak indult, azonban az utóbbi években az ipar visszaesésével a város turizmus felé nyitott.
|
