„César Franck” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→További információk: dupla commons törl. |
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB |
||
31. sor:
Apja a német-belga határterületről származott, anyja német volt. Apja ambiciózusan irányította a testvéreket a koncertzongorista pálya felé. A Liège-i konzervatóriumban tanult, majd egy évig [[Anton Reicha]] magánóráin vett részt. A kor híres zenetanára [[Liszt Ferenc]]et, [[Hector Berlioz]]t és [[Charles Gounod]]-t is oktatta. 1838-ban Franck a párizsi Conservatoire hallgatója lett. Ezt elvégezve, 1842-ben rövid időre visszatért Belgiumba, de 1844-ben Párizsba költözött és élete hátralevő részében ott élt. Úgy döntött, hogy végleg feladja koncertvirtuóz karrierjét, ez a döntése feszültté tette kapcsolatát apjával.
Párizsban töltött első évében magán-, és iskolai oktatásból élt. A legkülönbözőbb orgonista pozíciókat töltötte be:
1847 és 1851 között a ''Notre Dame de Lorette'', 1851 és 1858 között a ''Saint Jean és St. François'' templom orgonistája.
Ez idő alatt ismerkedett meg ''Aristide Cavaillé-Coll''-lal, a híres francia orgonaépítővel. Ugyanekkor az orgonajáték és az [[improvizáció]] terén fejlesztette technikáját.
1858-ban az újonnan felszentelt ''Saint Clotilde Basilica'' orgonistája lett. Ezt a pozíciót egészen haláláig betöltötte. Itt hívta fel magára a figyelmet improvizatív tehetségével. Első orgonaművei 1868-ig nem kerültek publikálásra, jóllehet legszebb zenedarabjai közé tartoznak ''(Grande Piéce Symphonique)''. 1872-től haláláig a párizsi konzervatórium orgonaprofesszora volt. Olyan nagy neveket találunk hallgatói közt mint [[Vincent D'Indy]], [[Ernest Chausson]], [[Louis Vierne]], vagy [[Henri Duparc]]. Tanítványai magukat csak mint "''bande á Franck''" titulálták. Vincent d Indy 1894-ben megalapította a "''Schola Cantorum''"-ot, mely a "''bande á Franck''" céljait tette magáévá, a francia zene újabb fontos mérföldkövét rakva le ezzel. Az iskola nem csak zeneszerzőket oktatott, de olyan, rég elfeledett szerzők műveit elevenítette fel, mint [[Claudio Monteverdi|Monteverdi]], Rameau, [[Johann Sebastian Bach|Bach]] vagy [[Christoph Willibald Gluck|Gluck]].
1886-ban megválasztották a "''Société nationale de Musique''" elnökévé. Ez az egylet az új francia műveket patronálni volt hivatott. A pozíció azonban konfrontációt hozott Franck-kal és követőivel az egyik oldalon, valamint az egylet vezető elnökével, a konzervatív, illúziók nélküli Camille Saint-Saens-szal a másik oldalon.
44. sor:
== Stílusa ==
Műveire jellemző egyfajta ciklikus forma. Ilyen módon formál egységet több tételből, melyben a mű fő témái egy kezdőmotívumból fejlődnek ki. A zenei főtémák, bár végig kapcsolódnak egymáshoz, egy végső vonulatban kapnak összefoglalást. Gyakran komplex kontrapunktikus zenéje harmonikus nyelvezetet használ, mellyel a késő romantika prototípusa lesz. Zenéjén érezhető [[Liszt Ferenc]] és [[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]] hatása.
Kompozícióiban tehetségesen és előszeretettel alkalmaz gyakori, könnyed modulációkat. Jellemzően ezek a modulációs szekvenciák, melyeket váltó akkorddal vagy egy dallamfrázis inflekciójával ér el, végül harmóniailag távoli hangnemekbe érkeznek meg.
''Modulálni! Folyton modulálni!'' - ez volt tanítványaihoz intézett leggyakoribb instrukciója. C. Franck modulációs stílusa és a dallamfrázisok inflekciójának idiomatikus módszere műveinek legismertebb jegye. Zenéjéhez a kulcs emberi természetében keresendő. Hangulatai mély és komoly vallásos érzelmeket sugároznak, gyakran örömteli, boldog vagy misztikus felhanggal, de soha sem könnyeden vagy humorosan.
54. sor:
== Hatása ==
César Franck jelentősen befolyásolta kora zeneművészetét. Közrejátszott a [[kamarazene]] megújulásában, és feléledésében. A ciklikus forma széles körű használatát alakította ki. [[Claude Debussy]] és [[Maurice Ravel]] felelevenítette és felhasználta ezt a ciklicitást, bár az ő koncepciójuk már nem teljesen a Franck-féle forma.
César Franck nagy hatása személyiségében is keresendő. A legkiemelkedőbb humánum, az egyszerűség, a vallásos érzelem és a szorgalom embere volt.
| |||