„Eklektika” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB |
||
2. sor:
== A hellenizmusban ==
Az eklektika elnevezést leggyakrabban a [[19. század]] egyik építészeti irányzatára alkalmazzák, pedig érdemes tudni, hogy a [[hellenisztikus művészet|hellenizmus]] korában már hasonló, önálló eredményekben szegény szobrászati irányzatot is jelöltek vele. A hellenisztikus eklektikus szobrászat leginkább sémákkal dolgozik, több szobron, más testtartással ugyan, de ugyanaz a fej felbukkan, holott a művek megalkotása között akár száz év is eltelt. Ilyen eklektikus szobor az [[Idolino]], [[Boedasz]] műveinek többsége, a [[Tüskehúzó fiú]], Stephanos atlétája.
== A 19. században ==
10. sor:
A korai eklektikát a romantikától nehéz elkülöníteni. A londoni Parlament például neogótikus-romantikus, de mivel szerkezetében modernebb anyagok is előfordulnak, téralakításában pedig egyáltalán nem gótikus, gyakran eklektikusnak mondják. Az eklektika a [[historizmus]] egyik legérdekesebb, leginkább tanulmányozható ága.
A 19. századi építészeti eklektika a technikai fejlődés új lehetőségei és a korábbi formák együttes megjelenítésén dolgozott. Elsősorban a [[gótika|gótikus]], [[reneszánsz]], [[bizánci művészet|bizánci]] stílusokat jelenítette meg egymással keverten, majd divatba jöttek a barokk elemek is. Párizsban a [[Sacré Cœur-székesegyház]] és a [[Charles Garnier|Garnier]] tervezte Opera jelentős, Rómában II. Viktor Emánuel emlékműve. Az 1900 után is számos épületen kimuatható az ellenhatásként létrejött [[szecesszió]] ellenére.
A korszak építészetéhez tartozik a vasszerkezetek egyre jelentősebb felhasználása is. Kezdetben csak erkélyeken és galériákon alkalmazzák az öntöttvasból és üvegből készült elemeket, de Sir Joseph Paxton Kristálypalotája már 1851-ben rámutatott az önálló alkalmazás lehetőségeire. Gustave Eiffel és cége kimondottan a vasszerkezet szinte korlátlan lehetőségeinek kiaknázására törekedett ([[Eiffel-torony]], [[Nyugati pályaudvar]]).
22. sor:
A magyarországi eklektikus építészetet újabban összefoglalóan a tiszta [[neostílusok]]kal együttvéve [[historizmus]]nak nevezik. Eklektikáról ott lehet beszélni, ahol keverednek egymással a stílusok, s ez előfordul szinte az összes korszakban épült építményen, lakóházaktól kezdve középületeken át emlékművekig. A kifejezést a rendszerváltozás előtt egyöntetűen használták kissé negatív értelemben a neostílusokra is, ez is hozzájárul ahhoz, hogy máig lángol a vita, melyik kifejezés a jogos, ha a 19. század második felének építészetéről van szó.
Az eklektikus törekvések elsősorban városépítészeti tevékenységekkel és az életmód színvonalának javulásával függenek össze. Különösen igaz ez Budapestre, e város a korszakban fejlődött világvárossá, városképe a világon egyedülállóan egységes. Általában elmondható az, hogy a magyarországi eklektika a [[neoreneszánsz]]ból fejlődött ki: ([[Jókai Mór]] balatonfüredi villája, [[Ybl Miklós]]: [[Szent István Bazilika]], [[Magyar Állami Operaház|Operaház]]). A késő eklektika átnyúlik a [[20. század]]ba, képviselői [[Hauszmann Alajos]] (a volt Királyi Kúria, ma [[Néprajzi Múzeum]]) és [[Alpár Ignác]] (Városligeti Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum).
* kezdetben (1860 körül) a reneszánsz elemeit használja, a homlokzattagolás visszafogott, az [[armírozás]]sal kiemelt [[rizalit]]ok kevésbé ugranak ki
* 1870-től megjelennek a rusztikus, súlyos lábazatok és a hangsúlyos rizolitos homlokzattagolás, az épületeken néha fellelhető a valódi kőburkolat, azonban az a jellemzőbb, hogy az épületdíszeket faragott kő és [[stukkó]] helyett vakolatból készítik.
* 1880-tól az öntöttvas szerkezetek megmutatása jellemző, a díszítés nyerstégla, terrakotta, mázas kerámiadíszekkel történik
* 1890-től a figyelemfelkeltő, díszes stílusok válnak dominánssá (németalföldi késő reneszánsz, barokk, rokokó), megjelennek a meredek oromzatok
| |||