„Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB
80. sor:
* 2005. május 28-29-én került sor a II. Felvidéki Magyar Szigetre, ezúttal a Dunaszerdahelyhez közeli Nádszeg település mellett lévő tábor területén. Az óriási sikerrel zárult rendezvényen mintegy 4 és fél ezer, nagyrészt felvidéki fiatal vett részt. Ebben az évben is fellépett a Beatrice, a P. Mobil és a Rómeó Vérzik zenekar, de ott volt a Csemadok néptánc együttese, s további tucatnyi felvidéki és magyarországi fellépő. A felvidéki HVIM-nek köszönhetően a közönség lovas-íjász bemutatóban is gyönyörködhetett, és több előadást is meghallgathatott történelmünkről, hagyományainkról.
* Minden idők legnagyobb létszámú Trianon-ellenes fáklyás felvonulását tartotta 2005. június 4-én a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). A sorrendben negyedik fáklyás felvonuláson 8 ezer fősre becsült, az elszakított területeken élő testvéreink érdekében komoly erőt, a soviniszta megszállók számára pedig figyelmeztetést jelentő tömeg vett rész. A felvonuláshoz ebben az esztendőben a Jobbik Magyarországért Mozgalom is, mint társszervező csatlakozott, de a megmozdulást további féltucat szervezet támogatta.
* 2005. július 5-én a magyargyűlölő, soviniszta, neonáci szlovák szervezet, a Slovenska Pospolitost (Szlovák Testvériség) provokációs céllal szervezett nagygyűlést a felvidéki magyarság szellemi központjának számító Komárom északi részén. A Slovenska Pospolitost volt az a szervezet, amely június 4-én – román, szerb és orosz partnerszervezetekkel együtt – Trianont éltető egyenruhás felvonulást tartott Rozsnyó városában, s ennek során a szervezet vezetője leköpte a nemrégiben ismét felállított Kossuth-szobrot és az ott elhelyezett piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat. Július 5-én a Hlinka-gárda egyenruhájára emlékeztető fekete uniformist viselő Slovenska Pospolitost mintegy 30-40, buszokkal a városba szállított híve jelent meg Észak-Komáromban, a Matica Slovenska székháza előtt, s transzparenseiken és szónokaikon keresztül éles kirohanásokat intéztek a magyarság ellen. A soviniszta gyűlésnek azonban váratlanul vége szakadt, mivel mintegy 40-50 magyar ellentüntető – közöttük 20 HVIM tag – jelent meg, akik „vesszen Trianon”, „ria-ria-Hungária” jelszavakat skandáltak. A magyar himnusz eléneklése után azonban a szlovák rohamrendőrség szétverte a magyar csoportot, s négy magyart őrizetbe vett. A HVIM székesfehérvári elnöke az összecsapásban, gumibotok ütéseitől, a fején sérült meg. A Slovenska Pospolitost tagjai sietve elhagyták Komáromot, a buszukhoz a szlovák rohamrendőrség védelme alatt tudtak csak eljutni. Annak érdekében, hogy 2006-ban ne ismétlődhessen meg a provokáció, a HVIM komáromi szervezetén keresztül már néhány nappal később rendezvényt jelentett be a szlovák rendőrségnél az incidens helyszínére, a Stefanik-szobor körülötti térre.
 
* Kihirdették a HVIM által kiírt – Nem akarok gyáva csendet! című - irodalmi pályázat eredményeit. A zsűri szakértő tagjai dr. Lisztóczky László, dr. Medvigy Endre, dr. Ungvári Tamás voltak. A Kárpát-medence minden tájáról érkezett nevezéseket elbíráló zsűri által legjobbnak ítélt vers a 20 éves, budapesti Bern Andrea költeménye, a Fekete lobogó helyett című mű lett. Az ünnepélyes, díjátadóval egybekötött eredményhirdetésre az V. Magyar Szigeten került sor, augusztus 6-án.