„Hosszú kések éjszakája” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB |
||
118. sor:
A tetszésnyilvánítások csaknem egyhangúlag jöttek a hadsereg soraiból, jóllehet [[Kurt von Schleicher]] és [[Ferdinand von Bredow]] tábornokok is áldozatok voltak. A betegeskedő Hindenburg elnök, Németország rendkívüli tiszteletben tartott katonahőse is küldött egy táviratot, melyben kifejezte „mély megelégedését”, és gratulált Hitlernek, mert ''csírájában elfojtotta az árulást''.{{refhely|Fest|470. o.}} Von Reichenau generális odáig ment, hogy nyilvánosan támogatta a hazugságot, Schleicher a kormány megdöntését tervezte. Hitler a ''Reichstag'' előtt tartott július 13-i beszédében megrágalmazta Schleichert azzal, hogy [[Ernst Röhm]]mel konspirált, mert Franciaországtól pénzt kaptak a kormány elleni puccsért.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|327. o.}} Mivel Schleicher [[André François-Poncet]] francia nagykövetnek jó barátja volt és mert ismert volt intrikáiról, a vele szemben felhozott állítások elég plauzibilisek voltak ahhoz, hogy a legtöbb német elfogadja az igaztalan rágalmat.{{refhely|Wheeler-Bennett1967|327. o.}} Hitler állításainak hazug voltát abból is le lehetett volna olvasni, hogy François-Poncet-t nem nyilvánították ''[[persona non grata]]nak'', nemkívánatos személynek, aminek normális körülmények közt be kellett volna következnie, ha egy nagykövet az államcsíny részese.
Annak, hogy a hadsereg támogatta a tisztogatásokat, messzemenő következményei voltak rá. Az SA megaláztatása befejezte a belőle származó fenyegetéseket a hadsereg felé, de azzal, hogy a hadsereg ilyen erős támogatást nyújtott Hitlernek az akcióiban, növelte kötődését a náci rezsimhez.{{refhely|Collier|Pedley|33–34. o.}} [[Erwin Planck]] nyugalmazott tiszt, úgy látszik, átlátta mindezt: „Ha csak nézed e dolgokat, anélkül, hogy egy ujjadat is megmozdítanád, előbb vagy utóbb neked is ez a sors fog jutni” – mondta barátjának, [[Werner von Fritsch]] generálisnak.{{refhely|Höhne|113–118. o.}}
Egyidejűleg sokan készpénznek vették és elhitték, hogy Hitler megmentette Németországot a káoszba süllyedés elől.{{refhely|Kershaw 2001|87. o.|"Érthető volt, hogy széles tömegek elfogadták a rezsim szándékosan félrevezető propagandáját."}} Luise Solmitz [[hamburg]]i tanítónő sok német érzését adta vissza a naplójában, amikor „Hitler személyes bátorságáról, döntésképességéről és eredményességéről” írt. Egyenesen [[II. Frigyes porosz király|Nagy Frigyeshez]], [[Porosz Királyság|Poroszország]] 18. századi királyához hasonlította.{{refhely|Evans 2005|39. o.}} Másokat elriasztott a kivégzettek sokasága és a kortársak viszonylagos megelégedettsége ezzel. „Egy igen nyugodt, könnyű léptű postás, aki egyáltalán nem nemzetiszocialista” – írta a naplóíró [[Victor Klemperer]] – „azt mondta nekem: Nos ők egyszerűen ''elítélték'' őket”. Klemperer figyelmét nem kerülte el, hogy sok áldozatnak komoly szerepe volt Hitler hatalomhoz jutásában. „Egy kancellár” – írta –, „aki elítéli és lelövi a saját pártjának tagjait!”{{refhely|Klemperer|74.o.}} A tömeggyilkosság terjedelme és a csaknem mindenütt jelenlévő Gestapo mégis azt jelentette, hogy akiknek nem tetszett a „tisztogatás”, általában csendben maradtak.
| |||